Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik aktívan támogattak és segítettek, hogy kijussak Indiába, és elnyerjem a Krishnamácárya Yoga Mandiram ösztöndíját, valamint hogy lehetőleg minél kedvezőbb körülmények között tudjak tanulni. Ez többé-kevésbé sikerült is.
Elsősorban Takácsy Gábort emelném ki, aki nemcsak szakmailag, de barátilag is rengeteget segített. Nélküle még mindig keresném a Mandiramot. Alapos felkészítésben részesített a jógavonalak történetéről, az ászanák elméleti alapjáról, és általában rengeteg tudást megosztott velem. A tanítványával együtt anyagilag is szponzoráltak, amit ezúton is köszönök.
Körtvélyesi Tibor, alias Körte a legőszintébb ajánlást írta, amit valaha olvastam, nagyon büszke voltam rá, hogy tőle kaptam.
Ruzsa Ferenc élőnyelvi órái is visszajöttek a szanszkrit élőnyelvi kurzusokon. A hajnali kelésekkor mindig igyekeztem megbecsülni, h ilyen páratlan lehetőségem van, az egyetlen igazi köszönet egy tanárnak csak az lehet, ha tudja, nem dolgozott hiába; nem elfelejteni, hanem építeni igyekszem, amit ők elkezdtek.
Irtl Melinda személyes példája, és korábbi tapasztalatai révén tudott támogatni. Neki köszönhetem az egyik indiai ismeretségemet, akitől szintén kaptam ajánlást - jóllehet ő már nekem is három éve jóbarátom -, és ugyanígy Melinda volt csoporttársaival találkoztam Bangaloreban.
Sayti Andrea bokros teendői ellenére is tudott időt szakítani az ajánlásra, és rendhagyó módon vette a fáradtságot, és kézzel írta meg. Remélem hamarosan tudunk beszélni szanszkritul :)
Köszönöm még Motkó Szilviának is a gyors választ és a buzdító szavakat.
A családom támogatása pedig egyedülálló volt - internet, posta, utalások, ügyintézések. Nélkülük nem tudtam volna három hónapig kinn maradni. (Turista vízummal nem lehet munkát vállalni kint.) Ugyanígy a jelenlegi helyzetben is csak rájuk tudok támaszkodni, kívánom, hogy mindenkinek ilyen gondoskodó családja legyen.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése