méhviasz

Heart of Yoga, Dublin

2012-01-16T06:30:00.000-08:00

Mivel ezen a programon volt szerencsém részt venni Indiában - igaz, jóval hosszabb ideig -, ezért most nagy örömmel, és teljes bizalommal oszthatom meg a hírt, hogy a nyár folyamán Dr Kausthub Desikachar Dublinban fog tanítani. A gyakorlás alapját a Heart of Yoga (a jóga szíve) és a Yoga Makaranda (a jóga nektárja) anyaga szolgálja majd, így magába foglalja az ászanagyakorlást, a pránájámát, a bandhákat, a meditációt, illetve azt az átfogó szemléletet, hogy mindezt hogyan alkalmazzuk a különböző életszakaszokban.

Dr Kausthub Desikachar TKV Desikachar fia és tanítványa, ő pedig szintén az édesapjától, Tirumalai Krishnamácáryától tanult, aki az ashtanga-vinyása híres reformátora volt Indiában. Olyan tanítványok vitték világszerte a jóga üzenetét általa, mint BKS Iyengar, Pattabhi Joish, vagy Indira Devi. Srí Tirumalai Krishnamácárya tanításai nyomán Patanjali Jóga-szútrája is előkerül természetesen, és mivel a család a Rig-véda vonalán adta tovább tudását, ezért a Taittiríya-sákhá recitációs gyakorlatába (pránájámával kiegészített kántálás) is belekóstolhatnak a résztvevők.

A modern kor kihívásairól is szó lesz, hogyan taníthat és tanulhat ma valaki jógát, miképp valósulhat ez meg a hétköznapi életben. A tanfolyam során bármikor lehet kérdéseket feltenni.

A program időpontja: június 7-10, 10-18ó (csütörtökön 16-19)

Ár: 350€ (mivel a helyek mindig betelnek, 50€ foglaló fizetendő)

Szervező: Marta Bunikowska,

0851326235

yogawithmarta@gmail.com

Hamvas Béla és a festészet

2011-11-26T12:50:00.000-08:00

A Forradalom a művészetben című kötetet feleségével, Kemény Katalinnal írta. A könyv kiadását 1948-ban elutasították, és csak később, a ’90-es években került kiadásra Dúl Antal gondozásában.

Jelen dolgozat központi témája a modern festészet igazságkeresése, a Hamvas által kiemelt és minőségi rangra emelt festői réteg hű nyomon követése az ő szemszögéből, néhány járulékos asszociációval, példákkal, képekkel, tanulmánykötetekből vett idézetekkel. Lehetetlenség ennyi terjedelemben – részletekbe menően – összefoglalni a Forradalom a művészetben tanulmányait, így csak szubjektív összegzésre törekszem. Ugyanakkor Hamvast azt hiszem nem lehet összefoglalni… ő maga az. Ha nem idézünk tőle, hanem átfogalmazzuk a mondanivalóját, akkor egy fontos, mély, intuitív réteg vész el, az a fajta lebegés, amit a szavakkal csak körültáncolni lehet, de megragadni soha.

Bevezetőül írnék pár sort a Nagybányai művésztelepről, mivel Hamvas főként róluk beszél, lévén kortárs művészekként ők honosították meg a modern festészetet Magyarországon.

A művésztelepet Hollósy Simon, Réti István, Ferenczy Károly, Thorma János és Iványi Grünwald Béla alapította 1896-ban, és hat évvel később már szabad iskolává fejlődött, mindenki számára nyitott műhelyként. Ezek a művészek honosították meg a naturalizmust és a plain-air festészetet. Kifejezésmódjukban törekedtek a valósághű ábrázolásra, nem mellőzték azoknak az apró részleteknek a bemutatását sem, amik szokványos és hétköznapiak, vagy akár riasztók, visszataszítóak. Igazságkeresésük meghatározó Hamvas számára, ettől lesznek nem csupán jó művészek, de valódi művészek.

Az igazságkeresés magvaként Fülep Lajos gondolatát idézi, aki Ferenczy Károlyt és Szinyei Mersét a Monet-Manet pároshoz hasonlítja:

A szenzualista Manet a tulajdonképpeni művész, lebilincselő káprázataival, könnyű lírájával és virtuozitásával. Monet nem: Monet elsősorban teoretikus. Elméletei vannak és a problémák végére akar járni. Monet tudományos kutató, mondja Fülep. […] Sajátságos, nehezen követhető teóriát épít ki arról, hogy "mi a szem viszonya a környező világhoz". Ferenczy Monethez hasonlóan színértékeken, színsíkokon és világítási értékeken törte a fejét. Ferenczy tulajdonképpen "igazságkereső" volt.”
Ferenczy tehát a „sajátosan magyar festő”, aki „igazságkereső volt.” Továbbviszi a fonalat, és a magyar festészet „nyílegyenes történeti vonalát” így határozza meg: „Ferenczytől kezdve: Gulácsy Lajos, Csontváry Tivadar, Vajda Lajos és legújabb absztrakt és szürrealista művészeink.

Rajtuk kívül azokat, akik nem követik ezt a fajta igazságkeresést csupán a nagy festők kategóriájában hagyja érvényesülni.

Ferenczy Károly önarcképe

Ezt a képet határozza meg a modern festészet összefoglalásaként. 1893-ban Münchenben készült. A kép alapszíne a földbarna és a bíbor, amelyről

…még senki sem tudta eldönteni, hogy az áttetszőnek látszó földszín van felül és ezen át tüzel a mélyebb vöröses bíbor, vagy pedig fordítva, a bíbor van felül s ezen át ég a földbarna. A tónus minden inkább, mint megnyugtató. Ez az a tónus, amely annyira jellemző Dosztojevszkijre és Beethoven utolsó kvartettjeire, ez az őrületig fokozott feszültség a szabadon eresztett szenvedély és a szenvedély fölött gyakorolt önuralom között.

A következő momentum a „fenyegetően mély barna térből kivilágító két zöld szem”. A barna másokat is borzongásra késztetett már: Stevenson^¹ leírja, hogy gyerekkori álmaiban a barnának egy undorító árnyalata kísértette.

„A zöld szintén kétértelmű. Szintén a felbőszült szenvedélyről és a szenvedélynél még bőszültebb önuralom feszültségéről van szó. Felül villogó és foszforeszkáló macskaszem-zöld ez, alatta pedig már majdnem türkizkékbe játszó nyugodt és meleg zöld."

Fülep Lajos írja le szintén, miért voltak egy jelentősen új korszak megalkotói a nagybányai festők: „több ember azonos törvényszerűségek folyamatosságában élt együtt.” Hamvas ezt többször idézve, ismételten nyomatékosítja, így egyre mélyebb megértéshez juttat: egy új korszak megteremtéséhez valójában semmit sem kell tenni, nem is tudunk. Változás van, és jelenlét, aminek a felismerésére tett törekvés a központi összetartó kapocs. Fülep szerint: „a nagybányaiak olyan lehetőségeket teremtettek itt a művészet számára, amik előttük egészen ismeretlenek voltak."

Zárásként megerősíti, hogy Ferencynél egyszerre jelent meg „az a bizonyos azonos törvényszerűség […] sajátos jellegével, arculatával, problémavilágával, kimondott és ki nem mondott kérdéseivel, titkaival, álmaival, szenvedélyeivel, igényeivel és követeléseivel.”

Hamvas Ferenczy önarcképének értelme című tanulmányában szembeállítja a századforduló nagyinkvizítorát és a lelki szegényt. Előbbi ...

"...a jéghideg lázadó ördög a századvég korlátlan uralkodója. Ez az, aki főleg a tudományok iniciátora, de éppen úgy a technikáé, az államoké, a hadseregeké, a spekulációé s a közéleté, de az egyházaké is. […] komisz és szívtelen, elvetemült és aljas, de viszont az őrület határát érintően okos intellektuális szörnyeteg.”

Vele szemben a kis ostoba és ügyetlen lelki szegény

"elkezdett tudatára ébredni annak, hogy ő itt ettől a démoni intellektustól majdnem teljesen külön olyan életet él, amely az intellektussal nem találkozik és nem találkozhatik és most ezek szerint kell berendezkednie. Továbbra is csendes maradt, de már tudta, hogy ez a csend a legnagyobb ereje. Hagyta, hogy kijátsszák és kifosszák és kinevessék. Elég fájdalmas, de semmit se tehet ellene."

Ez Hamvas számára a másik, kissé mélyebb üzenete ennek az arcképnek: „a múlt század végének és századunk elejének legfontosabb, úgyszólván egyedüli "igazságkereső" emberi arculata”, […]”az idő arcát ezzel vette magára”

Végül ismét visszatér az igazságkereséshez:

"Magára nem a kor hatalmasainak vonását vette fel, hanem annak a lelki szegénynek vonásait, akinek sem vidám életre, sem diadalra, sem élvezetekre, se hatalomra semmi, de semmi reménye és kilátása nincs, sőt tudja, hogy a dolgok lényegéből kizárva, jelentéktelenségben kell élnie, de itt él, mert a kor hatalmasainak igazságtalanságát nem vállalja."

Lelki szegénység

Gulácsy Lajos művészetét szintén ennek törekvéseként határozza meg, pontosítja a lelki szegény fogalmát: „szellemben szegény és így éhes és szomjas a szellemre. Az, akinek ellenállhatatlan és elementáris igénye van a szellemre.”

Vezquez udvari bolondjait, bohócait és pojácáit is ide sorolja. A kisember, az elveszett, a sehova nem tartozó, de épp ezért bölcsességgel bíró kisszerű lényeket így a felmagasztalás nélkül kiemelkedő rangra jutattja. Nem véletlenül:

Mindenki, aki az ember testi létformáját csak egy egészen kevéssé is komolyan tudja venni, ha ilyen képre néz, azonnal tudja, hogy a pojáca nem közönséges hülye.

A fejlődést a kisebbedésben és nem a növekedésben lehet megtalálni. Pontosabban egy fordított növekedésről van szó: a hibás, a csúf, a hiányos, az elmúló elfogadása az, ami megértéshez juttat, a világ semmilyenségének elfogadásához.

A földön ülő törpe

„Velazquez bolondjai a világ legmagasabb filozófiája fölött rendelkeznek. Mert nincsen magasabbrendű filozófia, mint a szellemre való intenzív igény, a folytonos várakozás és mohó leskelődés arra, hogy a szellem mikor, hogyan, hol, hányszor, miképpen nyilatkozik meg.”

A tanulmány végén kibontja a szellem fogalmát is:

A szellem aránylag könnyen úgy érthető meg, ha az ember a társadalomban való hirtelen megjelenésére gondol. A szellem hirtelen és váratlan megnyilatkozása a társadalomban az, amit általában és bizonyos tekintetben és értelmezésben botránynak nevezünk.

Megidézi tehát Szókratészt, Voltairet, Rousseaut, Nietzschét, Baudelairet, Flaubert, Dosztojevszkijt, Cézanne-t, Picassot és Bartókot. Hamvas szerint a botrány az, ami felriaszt alvarjárásunkból, és pont azzal, amitől a legjobban féltünk. A riasztó világosság pedig, ami ilyenkor megnyilatkozik, az a szellem.

A festőiség diadala

Ez számomra az egyik legérdekesebb tanulmány Hamvas tollából. Keveredik benne a tudatos elemzés és a gondolkodó esztétika szokásos kívülállásával elmondva. Bizonyos szavak még új jelentést is nyertek általa. Ilyen a festőiség. Vajon nem a színekre gondolunk, mikor ezt mondjuk? Ám ő a képek felszínén megjelenő színeket, illetve magát az üzenetet, amit a művész küld velük – akár tudatosan, akár ihletetten – három kategóriába sorolja.

Az első „… a tárgyaknak csak valamilyen tulajdonsága, sőt felülete, mindössze csak a dolgok ruhája, fátyol, ami levethető, levehető, talán nem is nagy nehézséggel eltűntethető. A szín itt az esetlegesség, sőt az önkény és nem a meg nem változtatható törvény benyomását kelti.”

Másodikként „a szín […] nem a tárgyi világhoz tartozik és nem annak felülete, hanem a dolgokból kiáradó fluidum, a dologok nervozitása, elektromos atmoszférája. Ennek a színnek volt mestere Renoir, Gauguin és ezt a festőiséget jelenti még ma is Matisse."

Gauguin: Mahana-no-atua

A harmadik fokozat a tulajdonképpeni festőiség, amikor a szín nem a dolgok felülete és nem a tárgyak elektromos légköre, hanem, amikor az ember tudja, hogy ez a piros szín szíve legbelső kamrájáig piros és ez a kék, az ember bármilyen mélyen mártsa is bele magát, az kék, mindig kék, egyformán és egyöntetűen, sűrűen, masszívan, homogén kék a föld középpontjáig. A szín nem a dolgok tulajdonsága, hanem olyan világelem, amelynek önálló értelme és törvényszerűsége van.”

Az egész gondolatmenet gyakorlatilag annak alárendelt, hogy megmutassa, milyen színekkel fest Martyn Ferenc. Színei mélyről tündökölnek, és még a laikusokat is ámulatra késztetik. Nemcsak festő, grafikus és szobrász is volt, és a formákkal ugyanilyen kifejezően tudott bánni.

Az absztrakt művészet első és utolsó szava

Végül a teljesség igénye nélkül Lossonczy Tamásról, mint az absztrakt művészetet megértetni képes festőről szólnék. Hamvas szerint ezt a fajta könnyű megértést Lossonczy érett tudatossága teszi lehetővé.

A magyar modern festészetet jelenkortudat realizálásában különválasztja a francia vonaltól, helyette törekvésének elődjeként a Kandinszkij-Chagall-Klee-vonalat jelöli meg.

„A magyar művészet nem a tudatalatti világot akarja felszabadítani, hanem a kép és a néző között levő viszonyt megfordítja - nem az ember nézi a képet, hanem a kép nézi az embert - és megteremti azt a műformát, amit egyéb és jobb kifejezés híján „tremendum"-nak kellett elnevezni. Ez a tremendum csúcspontját az absztrakt művészetben éspedig az absztrakt művészet legtisztább műfajában, a yantrában éri el. A yantra olyan tisztán geometriai formákból felépített „tremendum", amely nem „műtárgy" többé, még kevésbé a szoba falára akasztható dísz, hanem amely az ember elmélyedő szemléletének komoly objektuma, legérzékenyebb magánügye és intimitása.”

Ennek köszönhetően a hangsúly az absztrakcióra esik, amiben „ősi mélységből fakadó” választ lát. „Ez az ősi mélység az archaikus tremendum kibontakozása s legmagasabb csúcsa, a yantra.”

Lossonczy művészete letisztult – és pedig Hamvas szerint beszédesen a zavaró elemektől, melyek végső céljának elérésében gátolhatnák. Leegyszerűsített, és intenzívvé tett látásmóddal rendelkezik.

„Döntő fölfedezése volt, hogy a primordiális látás, a gyermek-látás, a bölcs-látás nem egyéb, mint a legmagasabbfokú látás. A formákról a mellékeset lefejtette. Ezenkívül tudatosan távol marad a „pszichológiától", vagyis mindattól, ami zavart kelthet, kétértelműséget idézhet, paradoxon, nyugtalanság és homály forrása és oka lehet. Ez az üdítően egyszerű emberi épeszűség, ez a bölcs, illetve gyermeki közvetlenség jellegzetes műveinek ismertetőjele. Ezek a vonások pedig a yantra vonásai.”

Ez azért érdekes mert Hamvas mintha egy kicsit a saját művészetéről is beszélne… illetve látszik, hogy bármely más művészetről csak a saját szűrőjén keresztül, a maga számára is fontos értékek szerint tud nyilakozni.

Barangolás

„A yantra alapja a nézés egyszerűsége, a formák tisztasága és átlátszósága és a kristályvilágosság. […] A szem őseredeti látása a pszichológiamentes és komplikációmentes magatartása, amely nem ismeri az izgalmat, a törést, a reszketést. Lossonczy „káprázat"-képeit így kell érteni - látása oly tiszta lett, oly nyugodt, világos és egyszerű, hogy a varázslat világának legészvesztőbb kavargásába is bele tud nézni éspedig szemrebbenés nélkül. A szemrebbenésmentes látás és a rezgésmentes geometrikus kristályforma teszi ki azt a yantrát, amely magából minden mágiát, nyugtalanságot, homályt, zavart kivetett.„

A jellegzetes Hamvasi lezárás:

„...és ez a yantra-látvány nem egyéb, mint a szem alapállása, vagyis az elementáris őslátás.”

Az absztrakció eme mélyreható sikerének köszönhetően pedig a festészet új értelmet ad a látásnak, amely azonban rejtjelezve van. Azok számára elérhető, akik értik a jelbeszédet. Erről nem beszél Hamvas, és valahol egyértelmű is, mégis ha belegondolunk, egy yantra ismeretéhez háttér tudás kell, különben nem válhat yantrává. A képhez tehát tudás kell, viszont megfordítva – akinek tudása van, jutalmául érti a képet.

"Ezzel a lépéssel a kép igénye eddig elképzelhetetlen módon
elképzelhetetlen módon megnövekszik. Az európai embernek az elmúlt ezer év alatt egyetlen komoly élettársa volt, olyan élettársa, amely sok esetben még az élő embernél
is fontosabbat és magasabbat jelentett s ez a könyv volt. A kép most bejelentette igényét, hogy a könyv mellé felzárkózzék. A könyv vo
lt csodálatom tárgya, tükröm, szerelmem, gyóntatóm, vallatóm, bírám, hálótársam. A könyvnek nem volt versenytársa. Most pedig megjelent a kép, amely figyelmet, komolyságot, csodálatot és végül: társat követel. Megjelenik a kép, amely elfelejthetetlen akar lenni. Az absztrakt festmény erre tart igényt."

1 Robert Lous Stevenson: A chapter on dreams – „certain hue of brown, which he did not mind in the least while he was awake, but feared and loathed while he was dreaming”

köszönetnyilvánítás

2011-04-26T07:17:00.000-07:00

Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik aktívan támogattak és segítettek, hogy kijussak Indiába, és elnyerjem a Krishnamácárya Yoga Mandiram ösztöndíját, valamint hogy lehetőleg minél kedvezőbb körülmények között tudjak tanulni. Ez többé-kevésbé sikerült is.

Elsősorban Takácsy Gábort emelném ki, aki nemcsak szakmailag, de barátilag is rengeteget segített. Nélküle még mindig keresném a Mandiramot. Alapos felkészítésben részesített a jógavonalak történetéről, az ászanák elméleti alapjáról, és általában rengeteg tudást megosztott velem. A tanítványával együtt anyagilag is szponzoráltak, amit ezúton is köszönök.

Körtvélyesi Tibor, alias Körte a legőszintébb ajánlást írta, amit valaha olvastam, nagyon büszke voltam rá, hogy tőle kaptam.
Ruzsa Ferenc élőnyelvi órái is visszajöttek a szanszkrit élőnyelvi kurzusokon. A hajnali kelésekkor mindig igyekeztem megbecsülni, h ilyen páratlan lehetőségem van, az egyetlen igazi köszönet egy tanárnak csak az lehet, ha tudja, nem dolgozott hiába; nem elfelejteni, hanem építeni igyekszem, amit ők elkezdtek.

Irtl Melinda személyes példája, és korábbi tapasztalatai révén tudott támogatni. Neki köszönhetem az egyik indiai ismeretségemet, akitől szintén kaptam ajánlást - jóllehet ő már nekem is három éve jóbarátom -, és ugyanígy Melinda volt csoporttársaival találkoztam Bangaloreban.

Sayti Andrea bokros teendői ellenére is tudott időt szakítani az ajánlásra, és rendhagyó módon vette a fáradtságot, és kézzel írta meg. Remélem hamarosan tudunk beszélni szanszkritul :)

Köszönöm még Motkó Szilviának is a gyors választ és a buzdító szavakat.

A családom támogatása pedig egyedülálló volt - internet, posta, utalások, ügyintézések. Nélkülük nem tudtam volna három hónapig kinn maradni. (Turista vízummal nem lehet munkát vállalni kint.) Ugyanígy a jelenlegi helyzetben is csak rájuk tudok támaszkodni, kívánom, hogy mindenkinek ilyen gondoskodó családja legyen.

Arrival

2011-04-22T17:24:00.000-07:00

The flight from Chennai was delayed. 20 minuts, one hour, one and half hour, then circling around Chattrapati Shivaji waiting for the permission – after landing the officer suggested to take a cab, because I surely wont reach my flight by bus. Then the cab driver with this annoying behaviour, then I told him that I wont pay 2000 rupees for 15 minuts, slowed down, then I changed a cab... rushing to the check-in. Finally there was 20 minuts before taking off but they told that once the check-in box closed I cant get board.. it was everything just not the elegant way of leaving India. I was desperate. This 3 hour late was not my fault at all. But finally I slept (conscious rigidity) at their office and got a compensating breakfast, and 3 (!!) tickets to Vienna. After I spoke in Sanskrit with the officer because it cleared out that he studied at the Bháratíya Vidyá Bhaván :))) email address, etc... amazing. Sanskrit is my boarding pass.

Changing one flight after an other I just wanted to strech my legs and back and got a realisation that it is really just a game. Now I was full of light and didnt worry about the turbulences. However really got used to this on-board life. I guess after 15 hours flying it will be strange to sleep in a stable place tomorrow. It is still not ended as I am in Vienna, so have to take a bus and pack in the car reaching my last rent... Unfortunately couldnt find a comfortable pleace and had a weird dream. But its fine... I would go mad to see my hyperpessimistic fellas at once. I tried to use my German but it needs some refreshening. And know what? I really miss the rikshamen... Madim... I wish I could hear just one shout like this. And I was so unhappy to see an Indian family in Frankfurt not smiling at all far from their homeland... cmon.
Intelligence is here in Europe. Just they are not connected. Until I can go again I have to be happy myself than happiness is guaranted :))

Punar milámah!

muzeumok, utazas

2011-04-14T09:22:00.000-07:00

Zúdítva minden, egyébként meg megfáztam a sok AC miatt, életemben először vagyok dögrováson Indiában, de még most sem az itt lévő dolgok miatt. Jövő héten indulok haza, aztán egy ideig gyűjtögetek, hogy folytassam dicső pályafutásom, ami már alapvetően nem ugyanaz, mint ami akkor volt, amikor idejöttem. Nem akarok senkit megbántani, de igazuk van indiaiaknak, amikor a sajátjukénak akarják megtartani a kultúrájukat.
Az utóbbi hetekben kicsit lazább volt már az életem, több idővel, h utazzak. Leginkább Chennaiban mászkáltam, néha elég sokat gyalog. A kezdeti jó élményekhez képest ahogy megérkezett a meleg, mindenki meghülyült, a riksásokkal szemben erősen agresszív szanszkárák alakultak ki, úgy csalnak ahogy csak tudnak. Klasszikus szituáció, h mire nagy nehezen ritkul a forgalom, h átkeljek az úton, akkor a semmiből befarol elém egy autó, és “Mádim Mádim” cseszhetem, várhatok újra 6-8 percet a hőségben, h át tudjak kelni. Erre kialakult bennem a reflex, h amint közelítő riksás jön, kalimpálok, h menjen tovább, nem élek a fuvarral. Hja.. Javukra legyen írva, h nagyon sokszor kimentettek nehéz helyzetekből, mikor késésben voltam, v nem találtam valamit. Továbbá nagyon segítőkészek, és ők azok, akik ismerik a saját környéküket, szóval lehet hozzájuk fordulni, ha gyalogosan keresek valamit.
Na meg sok esetben jófejek. Mindent összevetve – szeretem őket, csak utazni ne kelljen velük.

Museum of Government

4 nagyobb kiállítóterem, a természettudományi és az iparművészeti részleg erősen megfakult. A bronzgyűjtemény miatt érdemes viszont elmenni. Még korábban angolosan írtam, de íme ami látható:

Sukhasana, Sivakamasundari, Pradoshaka, Pradoshamurti, Umasahita, Somaskanda, Kalyánasundara, Gangadhára, Vishvapaharana, Veenadhára Dakshamúrti, Kanakamúrti, Bhairava, Tripurantaka, Vírabhadra, Ardhanaríshvara, Maheshvarí, Durgá, Mahishásuramardiní Káli, Ganesha, Subrahmanya (Murgan, SP fia), Aianar, Nandi, Adhikaranandi, Chandikeshwara, Kannappa Nayanar, Manikkavachakar, Appar, Thirgnana sambhandhar, Sundaramúrti, Sulam, Hayagríva, Siva – Ráma – Laksmana – Hanumán, Jina, Buddha, Yakshas, Sages

Pondicherry

A francia gyarmati idők hangulatát még ma is őrzi.
Egy napom volt csak, h megnézzem, pontosabban egy délutánom, mert a nap első felében Aurovillebe látogattam el az egyik szanszkritos barátnőmmel, utána pedig meditáltunk az Aurobindo asramban. Másnap továbbkalandoztam kisebb falvak felé, Kálí istennő szinte mindenhol ott díszeleg nem éppen bizalmat keltő ábrázatával – nyolc keze közül kettővel lefog egy terhes nőt, az egyik bal kezével kitépi a hasában lévő kis csecsemőt, a többi kezeiben szimbólumokat tart. Hát igen. Köszi. Valszeg örülhetek, h nem 500 évvel ezelőtt jártam itt. A forróságot és a csendet vágni lehetett, megtaláltam végre az én Indiámat :) :) Nádtetős házak, hatalmas mezők, bivalyok, lótuszos tavak. Bennszülöttek, akik nem beszélni angol.

Fort museum - Nothing special. English history of Chennai.

Fura dolgok – ez most angolul, bocs, mondtam h ömlesztve:
Maybe there is something funny in transporting elephants on lorry, guiding a cow by motorbike, or seeing purohitas in a shopping mall. Although it is not the only one place going through this process but it is one of the rare places which could preserve a thousands-years-old tradition.

I went back to Mámallapuram to see the Arjuna's penance. The so-called tourist guide who guided the Heart of Yoga group was so skillful that the we could avoid the main tourist sight :D Getting in on the left sight, coming out on the right side, and the penance laid in between. The sculptures are amasing however I expected something higher. Still it is beautiful.

Samáptam.

Pathata sanskrtam

2011-03-31T06:59:00.000-07:00

Tegnap unnepelyes keretek kozott veget ert a tiznapos tanfolyam. Az utolso napra mindenki unnepi szarit/ruhat oltott, es hozott valamit a reggeli Sarasvatipujara. A parbeszedek es a szindarabok jol sikerultek, en a Korte-fele Bhiksukah meset adtam elo, nagyon orultek neki :)) Mondjuk a tobbiekhez hasonloan izgultam, de most mar alig varom, h ujat tanuljak. (Az egyik srac a mandirambol most kezdte a szanszkritot, de cseppet sem izgult. Irigyeltem a nyugalmat.)

Ez alkalommal a teton gyultunk ossze, es folyamatosan potyogott rank a sok kis sarga virag. Eljott par tanar a Sanskrtbhaaratiiya mas allamaibol, es par pandit is. Volt egy ur, akinek az edesanyjat korhazba szallitottak az ejjel, es bar nagyon kotodik hozza, most megis eljott. Nagyon meghato es emelkedett volt a hangulat mindvegig. Regen lattam ennyi tiszta embert egyutt. (Talan a meditacios kurzus utolso zaro recitacioja volt ehhez foghato, amikor Desikachar es a senior tanarok a joletunk es a fejlodesunk erdekeben aldastado mantrat recitaltak.) A tanarno, Subhashinii Bhaginii ezutan lelkesen mondta, h szombaton ujra talalkozunk. Ez volt a hab a tortan, mert mar kezdett osszeszorulni a torkom, annyira megszerettem ezeket az embereket.

A holgy, akihez az Antarangasaadhana kurzus utan koltoztem sajnos egy kicsit bolond, dehat van ez igy mindannyiunkkal. Bevett ideaja, h en fogok neki uj lakokat szerezni. Folyamatosan jogasok szallnak meg nala, es meg mindig nem ertette meg, h a kedvessege lenne a legjobb reklam, vagy az, h elengedi ezt az egeszet, es nem ragaszkodik gorcsosen a penzhez, vagy hogy bokezuu.
Egyebkent jo fej, fest, meg hindusztani zenet oktat, eleg sok koncertje is volt mar, lehet h egyszer majd nalunk is fellep. Remelem addig at tudok neki adni valamit.
Utazni sajna nem tudok, mar az egy csoda, h itt tudtam maradni hosszabb ideig.

Probalom magam atragni az osszes irodalmon,es egyebkent ez megy is, a meleg az egyetlen akadaly - 11/tol egyszeruen kikapcsol az agyam. A varoson belul is van epp eleg latnivalo, es talan az utolso heten eljutok majd Lonavalaba, a korabbi barataimhoz. Ki tudja?
Ja, a kedvenc helyem a Krishnamurti Alapitvany parkja lett, es neha bele is hallgatok a tanitasaiba (DVD nezo terem is van.) Bovebb informaciokert erdemes megnezni a honlapot. Hat... o nem tartozott semmilyen hagyomanyhoz, de ha a felulemelkedettseget (upekshaa, upekkhaa) akarnam valakinek megmutatni, biztos Krishnamurtit hoznam fel peldanak.

Ez van minden haz falan, vagy az ajtok felett. Kerdeztem, h mi a neve, de mindenki csak annyit mond, h a demonok elriasztasara szolgalo szimbolum. Probalom most mar megtanulni a tamil abc-t, de valahogy pont akkor nem ernek ra az emberek, amikor kerem. Ami meglepo, es amit nem biztos, h egybol gondolnank - nagyon hasonlit a tibetire, valszeg a brahmi-lipi elagazasai (nem lennek meglepve, ha a ceyloni es a burmai iras is hasonlo lenne, aki akar utananezhet.)

whassup

2011-03-28T04:30:00.000-07:00

Olyan regen irtam, h mar nem is emlekszem mi minden tortent...
Itt maradtam, es csinalom, amiert itt maradtam. Szerencsem van, mert reszt tudok venni a Sanskrtbharatiya elonyelvi kurzusan, bar sajna az elejerol lemaradtam. Mindenesetre nagyon elvezem. Ugy dontottem, csatlakozom hozzajuk, ha hazamegyek, tanitok majd en is onkenteskent szanszkritot. De igazabol meg a szanszkrit sem olyan fontos, valami mas, aminek el kell majd jutnia mindenkihez. Nehez idoket elunk, nem lesz jobb, ha mar India is ott jar, ahol. Lehet h itt jön a mi felelősségünk.

Happy Bday! :))

2011-03-13T03:59:00.000-07:00

Hazautazott a masodik csapat is. Penteken volt egy bucsuvacsora, ahol a tarsasag ketfelo bomlott, a regiekkel elmentem vacsorazni, de rajottem, h nem is akarok olasz kajat enni, es akik igazan fontosak, azok meg nincsenek ott, ugyhogy elkoszontem toluk, és csatlakoztam az masik csapathoz. Orvendezgettek a szulinapomnak, a szokasos soknyelvu Happy Bday.
A szuletesnapom mar alapvetoen egy aldast hordozo alommal kezdodott.
Elmentem utana megnezni a szobat amit ajanlottak, es tetszett is, ugyhogy keddtol egy indiai csaladnal fogok lakni. Otthoni arakon, de mar legalabb bensosegesebb keretek kozott, plusz van egy tunderi tetoterasz, ahol hajnalban tudok majd gyakorolni. Nagy palmafak, huuu! Most jon az, h irigyeltek, de ha hozzateszem, h 10 oratol 5-ig dogmeleg van, es a nyar meg csak most kezdodik, akkor mar mindjart mas a helyzet :)
Koszonom mindenkinek a Facebookos jokivansagokat, nagyon jol esett :) Felkoszontott ket indiai baratom is, nagyon izgatottak h mikor megyek. Mennek en, de amig nem dolgoztam fel a tanultakat, illetve amig csak tudok tanulni a Mandiramban, addig kihasznalom a fejlodesi lehetoseget. Annyi adatot plantaltak a fejunkbe, h csak gyakorlati orakert fogok folyamodni. Ez az egy jarhato ut van, a szobeli tudas, a fejben (es/vagy) szivben hordozott tudas.

Kettokor talalkoztam Anaval es Denjaoval, elmentunk ebedelni, aztan mutatttak egy allatjo konyvesboltot, bar egy kicsit nagyon vedantin (minden szerzo neve Anandra vegzodik :) Mondták, h venniük kellett egy borondot a könyveknek, mert másként nem bírnák elcipelni. Azert nem kuldik haza, mert az o cuccaik is dobozokban a szuloknel. Na, ők pl 2 évig gyűjtögettek Indiára egyre kisebb és kisebb lakasba koltozve, 10-14 orat dolgozva. Most fél évig utazgatnak, aztán vissza Rioba. Ana elszantsaga nagy tanitas volt nekem, mert az elmult egy evben az allando munkakereses alatt teljesen elveszitettem onmagam. Megneztuk a Universal mandirt, meditáltunk is, könyvtar, park, stb. Sajnalom kicsit, h nem tudok képeket küldeni, néha megfog azért egy két hely, amit szeretnek megmutatni.
Lementunk a tengerpartra is, Ana sokat meselt Riorol, aztan vettem egy kissractol papirsarkanyt, es eletemben eloszor sarkanyt eregettem :D Aznap mar a masodik gyerekjatek volt, mert a bazarsoron porgettyut is vettem. Brazilul ezek pipas vagy papagaayu és piyon. Mindkettovel szoktak versenyeket rendezni. A papirsarkanyos verzio nagyon izgalmas - ott az a cel, hogy az uveggel bevont zsineggel elvagjak a masik ember zsineget, es megszerezzek azt a sarkanyt. Ossze-vissza rohangasznak, es van aki vagy harmincat is összegyujt a nap folyaman. Erdekes ha belegondolunk, h Indiaban es Braziliaban van ennek nagy hagyomanya, es Tibetben is volt vmi üvegzsineges dolog, amit ünnepekkor csinaltak. Emlekszik ra valaki?
A youtubon vannak fent linkek, nezzetek meg.
Hazafele belecsoppentunk egy kormenetbe, ahol brahmacarinok Krshnamurtit vittek korbe, es recitaltak (Yajurvedabol, vagy a Rgvedabol az tuti, h Visnurol). Vegigkisertuk oket a Sri Parthasarathy Swamy templomig, ahol Krsna aludni tert, mi meg kezet mostunk.
A vonatra varakozva a sarkanyt odaadtam egy csaladnak, olyan kis cukik volt a sracok. Megfogadtam, h ha lesz fiam valaha, akkor elmegyunk majd sarkanyt eregetni Braziliaba. Az is lehet, h mar hamarabb eljutok oda. Vagy soha. Ki tudja?

Otodik het

2011-03-07T05:54:00.001-08:00

A hetveget a Prashanti Kutirban toltottem Bangalorban. Hala egy kedves magyar jogas baratnomnek megint ujabb baratokra tettem szert. Annyira fellelkesitett, h szanszkritul beszelgettek(tunk), hogy elhataroztam, h ha csak tehetem, elmegyek Delhibe es reszt veszek a Sanskrt Bharatiya kethetes tanfolyaman. Most egyszerre tobbminden is van kilatasban, egyelore csak ezt a hetet latom elore.

Kicsit monotonon telnek a napok, hiszen mostmar hatodik hete ugyanazt a menetrendet kovetem. Kicsit frissitett rajta, h a meditacios tanfolyamra jottek uj emberek (a regi csapatbol oten maradtak), de ennek ellenere valamit nagyon hianyolok. Valahogy tul steril minden, tobb erofeszitesre szamitottam. Persze az idohiany itt is megvan, szerettem volna ujravenni a Yogasutra leadott forditasait, de eddig meg minden kis idohezag kellett valamire. Talan a jovo hettol valtozik ez.
A varos mar most tele van emlekekkel, hat het alatt kiepultek az uj szanszkaraim, es nagyon hianyzik par ember a regi csapatbol. Jo erzes tudni, h itt is vannak szanszkritos barataim, nelkuluk biztos kikeszultem volna. A KYM-es arcok annak ellenere, h az egyik legjobban tudasorientalt vonalon gyakorolnak, szinte alig tudnak valamit a jogarol. Meglepo modon egy Rio de Janierobol jott par az, aki leginkabb erti, h mirol is van szo. Valami nagyon nagy szomorusag van a szemukben. Na vajon.

A tavasz bekoszontott, egyre tobb fa borul viragba, megkezdodott a dinnyeszezon is, jolesne neha egy kis eso, de azert szep az ido. Nagyon tetszett a Chennai - Bangalore utvonal, gyonyoru tajakon mentunk keresztul. Folyton faramaszhatnekom van, most mar keresni kellene valakit, akinek van kedve egy kis hegymaszashoz.

Monszun te'len

2011-02-24T07:05:00.000-08:00

Nagyon furcsan telt el ez a het. Hetfo ejjel arra ebredtem, h esocseppek kopognak a palateton. Masnap megkerdeztem a pranayama tanart, h ez megszokott-e telen Tamil-naduban, es mondta hogy nem. Egyebkent lehetsegesnek tartotta, h kapcsolatban van az uj-zelandi foldrengessel. Masnap megint hatalmas fellegek gyultek es delutanra felerosodott a szel. Varhato volt, h esni fog, de aztan a valosag mindent felulmult – igazi monszun zudult a varosra, meg masnap delelott tizkor is esett, ugyhogy a tanfolyam alatt eloszor nyitott ablak mellett jogaztunk.
A napok kezdtek felgyorsulni, a tarsasagbol hatan maradunk Chennaiban, de a tobbiek indulnak haza, ugyhogy igyekeznek meg gyorsan ajandekokat venni. Az egyik ilyen csoporttal elmentem a Guindy-bazarba, sikerult is megszereznem amire szuksegem volt. Meglepoen nem hatott ram semmilyen kisertes, jo volt nezelodni, de kb ennyi.

Ma delben a mandiram mindenkit megvendegelt egy tamil etteremben, hatalmasat ettunk. Ment is poenkodas egy komolyabb asanaval, h na most, teligyomorral probaljuk csak meg!!! Orultunk mert, mert a tanarok kozul is csatlakoztak hozzank egy paran. Mindenki csakugy ragyogott, szivben volt. Az orakon kezdik kihangsulyozni a belso mester jelenletet, igyekeznek minket levalasztani es visszailleszteni a korabbi valosagunkba. En meg maradok aprilis 21-ig, de azert ez ram is ervenyes, innentol kezdve az utam kiszamithatatlanabb es nehezebb lesz minden eddig megszokottnal. Eloszor pihenek majd egy-ket napot, feldolgozom es megemesztem a tanultakat, aztan irany eszak es del.

Samudrasya tīre

2011-02-19T22:18:00.000-08:00

Tegnap egesz nap csatangoltunk a jogas barataimmal. Elmentunk Satya Saibaba ashramjaba, es nagyon szep tiszta energiak voltak. Egy kis toltodes utan megebedeltunk egy haletteremben (vegfood), aztan irany a tenger!!
Az Ideal beachhez mentunk ki. Fura kettosseg volt. Egyfelol gyonyoru volt a part, a palmak, a szel, az ido, nem beszelve a tisztantartott epuletekrol. A belga baratnom indiai pasija mindenrol gondoskodott, hordta a torolkozoket, vett papayat meg kokuszdiot Apropo papaya. Ilyen fenyes gyumolcsot meg soha nem lattam. Mikor uszas utan leultunk enni, Monaval egyszerre mondtuk, h a paradicsomban vagyunk. (A hatratett kezu turistak persze itt is felbukkantak. Kivancsi lettem, h vajon mikor szolal meg nekik Indra dobja, es hogyan.)

A tengerbe eloszor nem mertem bemenni. Annyira erosek voltak a hullamok, kimostak a talpam alol a homokot, es mivel nem volt rajtam kenyelmes furdoruha, feltem, h nem tudok majd mozogni, es elragad a viz. Sosem ereztem meg ehhez hasonlo felelmet. Mikor bemereszkedtem akkor aztan megnyugodtam. (Tok vicces, h a "legfontosabb" dolgok otthonmaradtak - elemtolto, furdoruha, meruloforralo, stb, ennek ellenere mindig van vmi megoldas.)
Az uszas utan kagylokat gyujtottunk, meg futkaroztunk a sved barotnommel a parton, es figyeltuk a hullamok mozgasat. Nagyon nehez a kagylokhoz hozzaferni. A hullamok mindig mashol kotnek ki, es csak ket pillanatban lehet felvenni valamit - mikor elvonul a viz teljesen, es amikor elvonul annyira, h mar nem habos a viz, es bele lehet latni. Egyebkent folyamatosan sodorja a kagylokat, es kiszamithatatlan mikor hol lesz magasabb a viz. Kegyetlen volt a felismeres, hogy nincs egyenletes hullamzas, megha ezt is halljuk, ez is ma'y'a. Nincs egyenletes mozgas. haaat... Sziddhartha nem veletlenul vilagosodott meg... Az elme szamara egyszeruen felfoghatatlan ez a fajta valtozas. Fajo, ijeszto, szomoru. Nyugtalansagot hagy az emberben. Ereztem mikor a manasom atkapcsolt, mert mar nem birta elviselni..
Monaval fetrengtunk egyet a homokban, angyalka, stb. Vacarambhanamvikaro mrdpindena mrttikenevasatyam.. :) Mona beszolasa - Even these shells are so Indian, I never seen these patterns. Ez az egyik alapszovicce valt, mivel a samskarat itt pattern- forditjak, naponta hatszazszor halljuk, ugyhogy elindult a poenkodas, h "I bought a dress with patterns" - ami ertelmetlen, mert nyilvan nincs manasa a ruhanak, dehat pattern-je megis van :)))
Na es az indiai akcentus, hat elkepeszto... :))) a brit lanyt es az amerikai sracokat alig ertjuk, de egymassal egesz jol elbeszelgetunk a magunk kis akcentusan.. :D
Kesobb atmentunk egy kis uszomedencebe uszni, de ket kor utan megallapitottuk, h a klor sokkal rosszabb a szemnek, mint a so.. Annelie osszefutott par sved holggyel, ugyhogy hallottunk is. Egesz kozel all a nemethez.
Este meg shoppingoltunk, meg ettunk egy tengerparti etteremben, aztan irany haza. A sofor nagyon jol enekelt, de eszelosen tudott nevetni...

Thiruvannamalai

2011-02-14T08:16:00.001-08:00

Tegnap korán keltem, h elmenjek az egyik legszebb templomvárosba, Thiruvannamalaiba.
Jó sok bolyongás előzte meg, egyik busztól a másikhoz küldtek, a térképen nem szerepelt a kis falu, ahová tulajdonképpen zarándokolni akartam, és egyáltalán reménytelennek tűnt, h eljussak oda.

Aztán valahogy mégis megérkeztem Perungalathur-ba. Valahogy megtaláltam a buszt, felfértem rá. Igaz, h álltam két órán keresztül, de nem zavart. Megérkeztem, és felismerések sorozata következett. Mire hazaértem, megtörtént az áttörés... hát bocsika, megint nem írtam semmit, de aki érti, az úgyis érti.

A nagy tanulság, hogy a lehetetlen dolgok is lehetségessé válnak, ha hiszünk bennük, aztán rájövünk, hogy ezeken kivül nincs is semmi, ami fontos lenne.

Mahabalipuram, eveszet

2011-02-07T05:37:00.000-08:00

Szombaton megneztük a Pancarathat, aztan pancsoltunk a tengerparton. A part tele van olajfoltokkal, kepzelem mi lehet akkor “benne” :(

Felfele haladva jartunk Ramanuja szent barlangjanal, amibe kesobb vaisnava szobrokat faragtak.Ezutan vegigmentunk a bazarsoron, es vagy 10-en is vettek szandalt egy csavonal, nagyon ment a shopping.Utana egy nagyon osi Rama-mandirt neztünk, ami tenyleg nagyon egyszeru, a teteje valszeg leomlott, egy resze nadbol vagy fabol lehetett, de errol Balogh Dani tobbet tudna mondani. Mindenhol Kirtimukhak voltak, egy hegyteton az Arjuna's penance-nak tartott kis templom. A vezetonknek fingja sem volt semmirol, igy az egyik amerikai lany olvasta a konyveibol a szoveget. Igy esett meg, h a Gangesz-alaszallast nem lattuk. Mindenki kototte az ebet a karohoz, h a fo latvanyossag a hegyteton levo templom. Leven hogy Mahabalipuram a tengerparton van, vilagitotoronyot is lattunk, meg sok a halas etterem. Ja. Van meg egy hatalmas ingoko, de az en kis villamlo karmammal inkabb nem masztam be ala fotozkodni.

A tarsasag egy resze bement egy krokodilfarmra, ahol kigyok is voltak, mi kint maradtunk teazni, es a nyughatatlansagomnak koszonhetoen sikerult vegre olcson ruhakat talalnom. A busz ezutan megallt egy kezmuves falunal, ahol csak az, h bemenjunk mar 200 rupi volt. Mindenki visszafordult, ha mar igy kezdodik, akkor csak lehuzas var bent is.

Jo volt ma visszaterni a Mandiramba. Felfedeztem egy kis csendes hatso kertet, regisztraltunk Monaval recitacios maganorara, de lesz vmi specko program csutortokon is. A suli utan elvittem a tobbieket egy boltba, ahol TADDDAMMM lehet kapni moszkitohalot. Sikerult ugyanis tegnap szert tennem egy csodalatos lila szinu halora. Van meg zold es citromsarga :))))

Kezdunk szanghasodni, mindenki kotodik egymashoz, es kozben melyul. Egyre kevesebbet eszunk, kezdunk pranaval feltoltodni.

Februar 12

nem jon be a Blogspot valamiert, ugyhogy ide irok
~.~ ~.~ ~.~ ~.~ ~.~ ~. ~ ~.~ ~.~ ~.~ ~.~ ~.~ ~.~

Valoszinuleg eletem legnagyobb eveszeten vagyok túl. 18-an gyultunk ossze egy thai etteremben, h megunnepeljuk a Trinidad and Tobagorol erkezett (de indiai felmenokkel biro) leanyzo szuletesnapjat.

Mindenki elenekelte a sajat nyelven a Boldog szulinapot, vagy barmilyen mas dalt, en szanszkritul is boldog szuletesnapot kivantam, es csinaltattunk egy meses csokitortat is. Az etelek egyszeruen csodasak voltak. Tofu-masala, sult tokos izeee... meg zoldseghegyek minden formaban es alakban. Voltak koztunk husevo egyedek is, csirket es halat ettek – a csirkemasala pl sarga szinu tojasgombben erkezett. Jazmintea, koktelok, kokusztej. Kicsit sokba kerult mindez, de taplalni kell a fizikai testet is, es most mar nagyjabol egyben a csapat, kar lett volna kihagyni.

Tervezunk majd fozopartit is, az Indiaban elo holland lany elhozta a tamil baratjat, aki megigerte, h foz majd nekunk. Jo volt a hangulat, kicsit kaosz a sok nyelv miatt (angolul, nemetul es franciaul beszeltek korulottem, en meg neha veletlenul magyarul szolaltam meg). Ugyanitt vacsorazott az egyik KYM-es jovendobeli jogatanarno a barataival, nagyon biztatta a csapatot, h csak igy tovabb. Eddig csak egy finn lany erezte magat rosszul, mindenki csatazik a kis klesaival.

Egyeb erdekessegek – az utcan egy hormonzavaros tehen raugrott egy masikra, tegnap dugo volt a hostel alatti utcan, este fel 12-ig tulkoltek, es nem birtam reggel felkelni a recitalashoz, meg mindig az elso fejezetet tanulom. Ha igy folytatom, a gyehenna tuzen fogok elegni.

(12. Valszeg masik Hostelbe koltozom szerdan, ha lesz mar penzem, mert a jelenlegi helyen 3 napja nincs viz a szobamban. Ohhh Yess. India :)

Jeva is practising yoga

2011-02-04T07:03:00.000-08:00

Na, mostanra en es Mac teljesen atalltunk Indiara. Megszoktam a 30 fokot, a főutca berregeset, az indiai időszamitast, Mac pedig beallt a hyderabadi időszamitasra, es kapott egy kis windows implantatumot, hogy fusson rajta a KYM recitalo CD ROM-ja. Nagyon kedvesek es segitőkeszek a mandiramban, dehat ez nem meglepő. Deshikacarral meg nem is talalkoztam, ha minden igaz, penteken fogok. A tarsasag a vilag minden tájarol erkezett: Franciaorszag, Gorogorszag, Nemetorszag, Indonezia, USA, Taiwan, Svedorszag, Belgium, Finnorszag, UK, Olaszorszag, Spanyolorszag, Ausztria, Oroszorszag, Dominikai Koztarsasag, Del/Afrika. Erdekes, sokan mondta'k, h terveztek, h ellatogatnak . Egy nemet lany lett a legjobb baratnőm eddig ő is ebben a hostelben szallt meg, bar ma mar el is koltozott, mivel nem alkudozott, ketszer annyit fizetett en. Tunderi kis kolonialis stilusban epult hazban talalt szallast: hatalmas fa a belso udvaron, palmak, feherre meszelt falak -nagyon baro. Rájasthanban forgatott, aztan megy tovabb Pakistanba. Szerintem tuti h fogjuk tartani a kapcsolatot. De egyebkent mindenki nagyon jofej, kuzd valamilyen kis csomaggal, es fejlődik eppen valamerre. Ezt rolam is el lehet mondani. Nagyjabol lehet sejteni, h az aszanak nem tartoznak a kedvenceim koze, de a pranajamat, a recitalast es a meditaciot nagyon szeretem. No ne ertsetek felre, jo azert jogazni is, de azt azert jobb tudni, h ezek a poziturak a regen sokat mozgo emberek szamara lettek kitalalva, hogy megpihenjenek benne, teljesen elmebeteg a nyugati felfogas, h ezzel edzodjon barki is, vagy h egy adott aszana tobb embernel ugyanolyan gyogyhatast fejtene ki...

Ami vicces a csoport nőtagjai mind ketsegbeesett ruhazkodasba kezdtek, mivel senki sem hozott eleg ruhat viszont a boltokban semmi sem olcsobb mint otthon. Marad a hetvegi piac, de nekem meg ez is necces. Maxc varratok majd, es minden masodik napon mosok. Hat igen, ez most nem a vasarolgatasrol szol. Kemeny munka folyik a mandiramban: filozofia, prAnAyAma, recitacio stb. Helyesen ertelmezett hagyomany. Nagyjabol ennyit tudnek mondani most, es hogy a helyemen vagyok. Vegre :))) De nem konnyű. Nehez helyzetben vagyok, allandoan le kell mondanom valamiről, alkudoznom kell, valoszinűleg nem fogok tudni utazgatni a kornyeki templomokba sem. Valamiert elakadt a penz a kartyamon, es a napi 3x-i etkezes mellett is (mandiram+hostel) mindig kell vasarolnom valamit, h meglegyenek a higieniai korulmenyek, a napi 5 iz. A konyvesboltot vegul nem raboltam le, eleg a recitacios cd es a JogaszUtra hangsulyokkal jelzett szovege. Ugyis mindent elmondanak, fejben lesz.

A legnehezebb a napot vegigulni, es este aludni menni: a manasom nem kepes elfogadni a valosagot. Egyszer csak megunja... Szerencsere bent ezt soha nem erzem mindig magaval ragad a kivancsisag.

A kedvenc tanaraim a filozofia tanar, Nrtya es a kantos asszony. Előbbi egy kicsit duci lany (vaskos), aki pont ugy nez ki, mintha most lepett volna ki Mohenjodaro egyik kuszoberől. Nagyon nagy szemei vannak, magasabb mint a tamilok, fura egyiptomi-okori arca. Enekelve beszel es nagyon-nagyon osszeszedett, csak ugy sugarzik. A recitacios tanarnő hozzakepest meg ducibb, hegyes fulei vannak, kerek szemei es csucskos szája. Igazi kis mano, ilyenek voltak az erdőbe vonulo munik felesegei :)) Szoktam kerdezgetni erről-arrol, ezeknek nagyon orul mindig. De jo lenne mar tobbet tanulni tőluk! Na valamiert mar megint Roxfortban erzem magam.

Tegnap neztunk egy filmet, ami a csaladi atadasrol es a helyi ritualekrol szolt - elegge rendben volt. Remelem lesz majd havirjadnya is (szomaaldozat), meg komolyabb gyakorlatok. Ha minden igaz, holnap megyek Mahabalipuramba a csoporttal, aztan talan eljutok majd jovő heten Bangaloreba is. Fotok nem lesznek, meg az is csoda, h ezt a blogot neha tudom irni. Lehet h nem is lesz tobb bejegyzes - nem tudom. Gyakorolni jottem.

pusz mindenkinek!!

Chennai

2011-01-23T04:54:00.001-08:00

Habar lezajlott az elso nap, egy kis kesessel a megerkezesrol irnek, aztan hetente irok majd egy-egy beszamolot - gondolom ertitek, h nem a szemelyes marketingem miatt vagyok itt :) de errol majd kesobb, kipihenten, osszeszedetten.

Egóalázó volt az első nap Chennaiban. Nem voltam hajlandó taxit fizetni (mondván ne engem húzzanak le, mikor alapból ki vagyok fillérezve), így aztán a reptérről a vonatot és a buszt választottam. Az első száz méter meghozta az áttörést – a forróság, a fáradtság, a szagok, és a dög nehéz táska a hátamon – jó. Ok. Szent vagyok, mert élvezem. A vonaton rámtört a szegénység, de közben nem tudtam elnyomni a mosolyaimat, nagyon örültem, h végre indek között vagyok. A kis foghijas mosolyuk... :"D olyan edik... Erdekes lehettem kívülről. A buszról aztán le kellett mondani, esélytelen volt ennyi nehéz táskával a zsúfolt csúcsidőben, úgyhogy inkább riksát fogtam. Szokásos alkudozás, nemköszi, újriksás, és irány Mandaveli. Nehezen találtuk meg, naná, mert nem voltam elég szemfüles a sofőrt illetően: látnom kellett volna a szemében a merev kamut, mert nem is tudja hol a mandiram. Nem baj, megérkeztem. Elmondtam, h alig van pénzem szállásra, és vártam a reakciókat. Segítőkészek voltak, de azért egy fél óráig nem voltam benne biztos, h végig tudom csinálni. Érezzem magam hülyén, mert nem foglaltam le előre egy napi 200 dolláros szállást, és mertem venni a bátorságot, h kevés pénzzel érkezzek a harmadik világba? Egy két utcányira lévő pennyhouse-t találtunk (átmenet a hotel és az albérlet között, nagyon faya). Ment az alkudozás rendesen, de végülis azt hiszem mindketten jól jártunk. Csak durva, hogy az otthoni albérletem majdnem olcsóbb, mint ez itt... Viszont jár hozzá napi takarítás, ebéd, vacsora, tv (amit biztos nézni fogok), whatever.

A mellettem lakó lányok nagyon jófejek, és még holnap is találok embereket a kezdődő jógakurzuson. Az idő pompás – 22-25 fok van, bodorfelhős napsütés, tengeri szél. Nem Hawai, de majdnem :DD Az alvás volt az egogyilkosság főmerénylője – egy nappaliban dőltem le három párnás székre, mivel bedöglött a ventillátor, és 50 fok volt a tetőtéri szobámban. Aztán hezitáltam, h mi lesz, ha nem mukodik és persze kiderült h de van, csak a legócskábbat fogtam ki. Utána kimerészkedtem fotózni, és egyből láttam is egy holamfestést, aminél megkérdeztem a készítőt, hozzájárul-e egy videóhoz. Ahhoz képest, hogy egy hétmilliós városban vagyok, az emberek pontosan olyanok, mint Lonavalában – kedvesek, nyitottak, érdeklődőek – és még ők kapnak el sorra, h fotózzam őket. Ez érdekes nagyon, mert a régi képeimről hiányoztak az emberek, valami bennem is kinyílhatott, most már kanyar nélkül megállítom őket úton-útfélen (bár azért mindig tudom, hol a pénztárcám).

Elmentem egy közeli vega étterembe - a masala dosa tényleg isteni, a sambar szintén (a dul paradicsomos-aszalt gyantás változata). Kaptam mellé kávét is, mivel itt alapvetően nem teát, hanem kávét isznak – és termesztenek. Fizettem érte 225 Ft-ot.

A vacsorából bandázódás lett, úton-útfélen elkaptak, kb tizenhatféle tamil és kannada nevet kellett volna megjegyeznem, amiből bevallom, csak a Sántira emlékszem. De beindult a folyamat – van kedvem itt lenni, és pont olyan, amilyennek lennie kell. Igaz, csak utólag gondolkodtam el, h tehénsimogatás után nem biztos, h kézzel kéne ennem, dehát úgy tűnik Gomátá az áldását adta.

A pennyhouse tágas erkélyére nyílik a szobám, lent az utca a hatalmas fákkal, kellemes szél fújdogál. Megyek is aludni, nagy nap a holnapi: találkozom Patanjali leszármazottjával.

levelek Indiából

2010-04-28T11:37:00.000-07:00

2008. február 12-től március 26-ig tartózkodtam kint, sorry, ezzel kellett volna kezdeni ezt a blogot... Bár jót mosolygok két évvel ezelőtti önmagamon, nem változtattam semmit a szövegen, így jobban átjön a hangulata. A megjegyzés rovatban kérhettek fotókat (specifikusan).

1. rész

Namas Te!

Az, hogy hogyan repültem Indiába, már egy külön történet. Két Burmába igyekvő fiatal mellé ültem a helsinkii járaton. Aranyosak, mosolygósak voltak, és itták a főiskoláról ejtett szavaim. Átszállva a bombayi gépre viszont egy beszélgetésre, helycserére okot adó embert nem láttam. Mögöttem két, a szürkeségtől depressziós és alkoholmámorban úszó finn csattogott magyaros hanglejtéssel és égette a lámpát, így a végén a karunát választottam a könyörgés helyett, hogy ugyan fejezzék már be... persze a végén mikor fekapcsolták központilag a villanyt, ők egyből behortyogtak, én meg magamban füstölögtem. Ennyit a tudat leigázásának hatalmáról…

Érkezéskor pont olyan volt India, amilyennek mindenki jósolta – nem olyan, mint amilyennek várod. Lepukkant, hideg, sötét. Persze hozzáadódik, hogy akkor már 24 órája nem aludtam, plusz az időeltolódás, légnyomás- és nyelvi különbség. A szerencse viszont mindenhol kézzelfoghatóan kísért, remélem nem fog elhagyni (bár akkor is mi van…). Mindig mindenhol minden egyből jött, a reptéren az információnál a fickó egyből ajánlotta, hogy bárkit felhív, mindenhol mintha a fehér bőröm nyitott volna kapukat, néha az az érzésem, még útlevél sem kellene. Persze ez csak a felszín, de erről majd később.

Sarang, az indiai barátom pontosan érkezett, elmentünk a volt albérletébe, amit a barátja most árul, és ott fel volt ajánlva a lehetőség, hogy aludjak, de képtelen voltam, így aztán miután a barátai által frissen főzött sabjíval, és valami fura édes-sós nem-is-tudom-mivel, mindenféle keksszel és majd fél liter Sarang-féle cshájjal teletömtek, elindultunk Lonavalába. Alig vártam, hogy ott legyek, ez egy hegyi falucska, kevésbé zajos, biztonságosabb, jobb a levegő, és így nincs félbevágva a nap sem.

Útközben Abhishek, a sofőr macsósan rángatta a kormányt, az elé kerülő gyalogosokat ledudálta az útról, és maráthíul beszélgetett Saranggal. Néha el-elkaptam egy szót, és rákérdeztem, azt jelenti-e, amire gondolok, a választ tudhatjátok. Ja. Megérte 3 évig szanszkritot tanulni.

Írok egy kicsit a hangokról és a színekről, később már úgyis az események fogják elárasztani a sorokat… hihetetlenül periodikusan és erős hullámokban érkeznek a különböző madárhangok, dudák, gyereksikolyok és mindenféle csengő- és kolomphangok. A levegő tele van vibrálással, és minden teljesen máshogy érzékelhető. Itt megérti az ember az összes tanítás kialakulását, minden kézzelfogható és mégis minden bizonytalan.
Csak egy példa – Lonavalában néha van áram, néha nincs. Az időpontok meg vannak adva, és mindenki a falon lógó kis táblázathoz igyekszik igazítani a napját. Az internet hasonlóan vacakol. Ha vizsgaidőszak van, és a diákoknak tanulniuk kellene az érettségire, akkor egy generátorral világított közös teremben gyűlnek össze, vagy a könyvtárban, hogy tudjanak tanulni. Meg is illetődtem, mikor megkérdezték, hogy hol tanulok, otthon-e…
Az út mentén ahol jöttünk 4 baleset volt és egy sziklaomlás a másik sávban… mmm. De ez itt normális. Az ember úgy helyreteszi, hogy van a karma, aztán van ő. Persze nem mondom, hogy nincs választási lehetősége a döntéseiben, de valahogy másról szól, mint nálunk.
Az első majmot és az első tehenet is az út menti bozótban láttam, Mumbai annyira koszos, hogy ott azért majmok nem laknak… Ja!! A kedvencem az a beszélő dudálás. Rendesen egész mondatokat kommunikálnak egymással a sofőrök, vagy kedvenc betétdalaik ritmusában, és a dudát használják sebváltó helyett is. Egy kanyarba például mindig úgy mennek be, még nem látják mi van ott, de jobb, ha kitér előlük… közben olyan mint a dodzsem: gyorsítanak amíg nem jön a következő fekvőrendőr, akkor befékeznek, szóval ilyen kis araszolgatós módon. A balesetveszély egyébként kb akkora mint otthon, mármint az életveszély. Mert ha többször is állnak fejre, nem mentek nagy sebességgel a rossz utak miatt, és így nem történik sérülés. A gyalogosokra dudálnak, de azok soha nem mennek arrébb, csak tudják, hogy most jobb, ha nem ugrálnak. Ha szűk a hely, akkor seperc alatt lekommunikálják, hogy ki mehet tovább, és egyébként nem igaz, hogy a legnagyobb autóké az elsőbbség. Nem egyszer elengedtek már minket a scooter-rel..

Lonavala egészen élhető hely, a szomszéd mawashinak be lettem mutatva, nagyon joviális, de azért jobbnak látok minél hamarabb maráthiul megtanulni… Alapvetően egyébként mindenki nyitott és kedves, nem okoz gondot soha senkinek egy kis vendéglátás, vagy ráérős csefely.

A szolgákat egy kicsit nehéz megszoknom, habár nagyon jó fejek, az egyikükkel szoktam néha főzögetni – csapatit meg mahárástrai dált már tudok készíteni. Nandának hívják, és rendkívül erős az oldalirányú fejmozgása. Ja, aki odisszizni akar, és nem megy neki ez a mozdulat, itt egy hét alatt megtanulja.

Kedden voltam először a Kaivalyadhamban (jógaintézet, ahol filozófiát és ájurvédikus terápiás módszereket is oktatnak, mindent ami a hagyomány része). Nagyon kellemes hely, kisebbfajta mennyország, sok külföldi diák lakja, mindenhonnan. Hihetetlen erőtér veszi körül. Rájössz, hogy csakis az intuíció adhat bármire is választ az életben, és még az is céltalan, mert igazából máyá az egész. De ez a kettősség átjárja egész Indiát – mindenki tudja, hogy mi a kulcs, de kevesen tudják megvalósítani.
Visszatérve a Kaivalyadhamra – á most épp egy tehenet űzünk el a vonat elől… - szóval bementem a boltba (nutrition-shop) a boltos egyből a szívébe zárt. Akárhol ha kiejtem, hogy szanszkritul tanulok, elájulnak. Azt persze nem sejtik, hogy nem vagyok valami nagy tudósa... (még). Találomra körbejártam pár részt, a fürdő-terápiát például – csípő, irányított, iszap, gőz, középkori fabódé, szauna, kissé fura múzeum / formaldehid szag, furcsa kérgesség. Furcsa szárazság. Tényleg időutazás.
A szanszkrit óra már elkezdődött, de nem akartam felhívni még jobban magamra a figyelmet, így ez még a jövő titka, hogy mikor látogatom meg, és milyennek találom majd. Kezdett egy kicsit melegem lenni, úgyhogy elindultam hazafelé. Felfogadtam egy riksást - mint az őrült, úgy vezetett, levegőt nem lehetett kapni a portól és a kipufogógáztól. Ezer helyen megkérdezte, hogy hol van a Svastik-Hospital, aztán véletlenül épp a ház előtt tett le. Egyből 15 rúpival többet fizettetett velem mint a helyiekkel, azóta mindennek megkérdem előre az árát Maushiéktól, és csak utána veszek bármit, mert kihasználják a külföldieket. Persze nem számítana, ha magát az árat nézem, viszont a helyiek nagyon helyesen érzik, hogy ha különbséget tesznek a külföldiek és a helyiek között az árban, akkor előbb-utóbb drágaság lesz, mivel a helyi árat egyszer csak elhagyják - ami nálunk is megfigyelhető az éttermekben.

Azóta visszamentem egyszer a Kaivalyadhamba, ahol reggel 7 kor és este 6.30kor tűzszertartás van, amely szakadatlan hagyomány nem tudják milyen régóta.

Jó lenne még tovább maradni, most már kezdem érteni, mit beszélnek körülöttem, és mindenki tanít a dászíktól kezdve a legmagasabb bráhminokig. Az egyik lány különösen aranyos – maráthiul kérdez valamit, azt Irávatí lefordítja, akkor megpróbálok maráthiul válaszolni, akkor Savitá válaszol, és utána angolul mondom, hogy most mit válaszoltam… vannak néha azért kavarok a nyelvvel, a netcaféban a netezés után magyarul kezdtem Irávatíhoz beszélni, és teljesen nem értettem, hogy most mit nem ért…

Egyébként a kedvenc italom a bivalytej lett, isteni fincsi íze van. Nem tudom mennyi a tejszín tartalma, de lehet vagy 4,5%. A fürdést kifejezetten élvezem, kedves gyerekkori emlékeket idéz, amikor még puciseggel pocsolhattunk szabadon. Ja. Jó rég volt.

Az egyik auntinál alszom egyébként – Maushi, ami az anyai nagynéni megnevezése, egyébként Parameshvari Damlának hívják. Nagyon megkedveltem, a lányát is, és a férje is aranyos, olyan kis drágák… ők kokanastha bráhminok, rendkívül műveltek, és mindketten vezetnek egy-egy kis üzletet, Maushinak tejboltja van, Masaji (vagy Babu) pedig valami elektronikai kereskedést vezet… a személyneve amúgy Kaustubh. Van egy púja, amit az evés előtt szoktunk mondani (lassan már én is tudom), és ez a kedvencem eddig, Annapúrnának szokták bemutatni. Ja, és jár a házhoz egy pap, aki minden reggel elvégzi a szokásos áldozatot, mert nekik nincs mindig idejük rá… a pújászobájuk nagyon édi. Amúgy egy átlagos maráthí bráhmin családban a legfőbb istenség Ganésa, Krisna, aztán jön Baby-Krisna, Annapúrna, az étel istennője, Szaraszvatí, és van egy sivalingam is, amely Sivát hivatott képviselni. Meg még egy két híres maráthí szent, néha jantrák, máshol Krisna és Rádha kettőse, szerencseszimbólumok. Friss virágokkal és füstölővel áldoznak, illetve néhol mécsesek is vannak olajjal.
A reggeli púja után jön a reggeli, aztán kezdik a napot, dolgoznak.

Reggel-este fürdenek egyébként, meg még néha amikor szükségét érzik. Az otthonokban egyébként tisztaság van – igaz csak bráhmin családoknál jártam – mivel mindennap takarítanak, sőt, naponta többször is, sőt, a vonatokon az ind wc-k tisztábbak, mint nálunk… de a vonatos angolwc-k ugyanolyan durvák...
Maushi boltjában zajlik a forgalom, a tehenek egész nap előtte vonulnak, tegnap annyira hangosan nevettünk, hogy három tehén megállt a bolt előtt, és bebámultak, de nagyon közvetlen tekintettel… és egyébként a kutyák is olyanok néha, hogy meg nem mondaná az ember, hogy mit értenek az emberi beszédből és mit nem. Kígyóval még szerencsére nem találkoztam.
A „falusiak” aranyosak: bejönnek tejért, lerakják a bicajt, a tejárus kutyája kioldalog, megjelöli, egyszerre cserél helyet a vevőkkel, azok meg lazán mennek tovább… azért írtam idézőjelben, mert 40.000-en laknak Lonavalában, de ez kis helynek számít…
Az újságban tegnap azt olvastam, hogy pici halak potyogtak az égből Keralában, mikor esett az eső. A tudósok szerint lehetséges, mivel a halak kibírják hosszabb ideig is egy esőfelhő belsejében mivel a kopoltyújuk érintkezik nedvességgel és a széláramlatok ha felkapnak egy-egy réteget a tenger tetejéről, akár napokig vihetik magukkal ezeket a kis halakat.

Találkoztam vmi furcsa ribancokkal a vonaton… Undorral néztek rájuk kísérőink, és nem is akartak róluk túl sokat beszélni. Inkább tűntek férfiaknak mint nőknek, és különös volt a viselkedésük. Kihívó gesztusaik és kéregető mozdulataik voltak, de ebben volt valami fenyegetés is...

Még egy érdekes jelenség - a kisfiúk és a kamaszok iszonyúan frusztráltak. Tördelik a kezüket, és onnan lehet látni, hogy valami vagy valaki tetszik nekik, hogy megmerevedik az egész testük, igyekeznek minél ártatlanabbnak tűnni, felvonják a szemöldöküket, ettől a szemük olyannyira elkerekedik, hogy kétszer akkora lesz.

...

Most indore-ban vagyok. Tegnap voltam Holcar palotajaban, meg a Nath-mandirban, ahol Sarangnak mar voltak spiritualis elmenyei.. nem csodalom, nagyon eros (nyugodt) hely az a mandir. Tettunk egy parigramat labmosas utan, meg meditaltunk egy kis ideig Pooval, aztan eles valtassal ettunk 1-1 pizzat az egyetlen shopping mallban a pizza Hutban... amugy alig varom hogy hosszabb idore johessek, mar elegem van a kezfertotlenitesekbol meg hogy nem ihatok csapvizet... legszivesebben ket marekkal ennem a koszt a foldrol, olyan idiota higienikus szerepbe kenyszerultem.. de a csalad megerto, habar par dolog elter. OOk reggel furdenek nem este..
Parag-Purva, az ikrek, jofejek. Sajna a csalad nem tartja a hagyomanyokat, apuka csillogó szemmel kerdezte hogy milyen volt naluk a kommunizmus... szegenyke pont ugy beleesett a csapdaba mint itt 1 csomo ember...

Elephantan is jartunk, majd otthon mutatok kepeket es videokat is csinaltunk.

Amelyik barlangba bement, mindenhol recitalt valamit, hogy tesztelje a visszhangot...
A szigetre erve csalodottan figyeltem a tengert, ami fekete volt, es legkevesbe sem csabitott furdesre...

Punha bhetu!

2. rész

Üdv mindenkinek!

Frankón nem akartam elhinni, de tegnap egyetlen lépéssel agyontapostam egy egeret.. szegényke át akart vágni, de rossz karmikus időben indult el. Azt hittem valami szivacsdarab, aztán sikkantottam egyet, mikor megláttam, hogy egér. Odajött S mamája, és Mukesh, a segéd, és kérdeztem tőlük, hogy kísérlethez használták-e az egeret. Mondták, hogy nem, csakúgy kintről jött. Annyira rossz volt végignézni ahogy kínlódik… egyszerűen összeroppant a koponyája… nem bírom felvenni azt a papucsom. Ők meg csak néztek, mintha egy falevél esett volna le a fáról..

Tegnap bolyongtunk egy csomót Púrvával a piacon, egyszerűen sehol nem árultak olyan hosszú petticoat-ot (alsószoknyát), ami jó lett volna az én magasságomhoz. Végül vettünk egyet, de nem azt fogom felvenni az esküvőre..
Annyira furcsa volt a vásárlás: amit otthon megyek-az-utcán-címmel könyvelek el, az itt bolyongok-az-út-szélén-a-semmiben. Rájöttem, hogy ez a furcsa – hiányzik az utcakép. Nincs járda. A boltok nem boltnak néznek ki. Gyakorlatilag meg sem tudom különböztetni az árust a bódétól és a bolttól. Persze vannak konstrukciók, amiknek egészen bolt kinézete van, meg Mumbaiban egy kicsit más, de itt semmi különbséget nem tudok (még) tenni a „jó-” és a „rossz” minőséget árulóktól. Legalábbis messziről. A többi érzékem azért kisegít.

Ja, amúgy a felsőbb kasztú indiai nőknek hihetetlen nagy hátsója van… elképesztő. Lehet, hogy azért, mert nem kényszerülnek nadrágot hordani, nem tudom, lehet, hogy genetikailag alakult így. Ok, hogy zabálnak, meg büszkék rá, hogy nem olyanok mint az utcai pálcikaemberkék, de azért.. hát nem tom. Engem zavarna, hogy nem férek el bizonyos helyeken. Ezzel ellentétben ha lemegyünk az utcára, vannak olyan emberek, akiknek a vádlija a karommal egyenlő (pedig az se retesz), és néha már zavarbaejtően véknyak a férfiak is. Egyszerűen olyanok, mint a papírlap… így nem nehéz halálos áldozatokat szednie egy-egy áradásnak vagy viharnak. Borzasztó.

Itt is jönnek már a szomszédok, bámulnak mint a vásári majmot. Eldöntöttem, hogy válogatni fogok a meghívások között, különben nem haladok a saját dolgaimmal, és nem tudok pihenni sem. A családdal is csak annyi kontaktot tartok, amennyit egészségesnek érzek. A franc fog állandóan pirulni, hogy nem érti őket. De azt hiszem ennek így kellett lennie. Így mindenkinek a valós arcát látom. Néha leírok egy-egy receptet, meg megtanulok egy-egy mondatot, de teljesen felesleges azt a látszatot adnom, hogy hű de mennyire be akarok vágódni, meg hogy majd mindent elfelejtek, ami az eddigi életem volt, és tősgyökeres maráthí papnévá válok...
Alapvetően nincs fogalmuk róla, hogy milyen szinteken történhetnek másként a dolgok. Már nem magyarázom, csak alkalmazkodom, néha ha értelmét látom, akkor elmondom, hogy nálunk hogyan szokták.
A fürdés például sarkalatos pont, mert habár reggel fürdőznek, a rituális voltát már elveszítette, és furcsállják, hogy én akkor fürdöm, amikor koszosnak érzem magam (nagyjából naponta kétszer). Anjali (S mamája) persze mondta, hogy nyugodtan csináljak mindent úgy, ahogy otthon, de azért azt hiszem nem nagyon tetszik neki ez a WC papíros-dolog. Ok, használnék én vizet szívesen, csak nincs kedvem egyelőre asszimilálódni az összes baktériumflórához. Emlékszem, mikor legelőször mostam kezet Mumbaiban, azt hittem, valami vicc, hogy úgy ragad a víz. Mintha belemostak volna egy adag orrváladékot. Vannak jobb helyek, ahol tisztítják a kézmosóvizet is (tetőn tárolt nagy tartályokkal párolják a vizet), ilyen az indori ház is, de azért ez nem általános.

Azért, hogy az indiai családmodellről is beszéljünk, ami igazán pozitív ebben az országban, írok erről, mert voltam olyan szerencsés, hogy belecsöppenhettem. Most ez külön rész, és lehet, hogy magyartalan lesz, mert kezdek felejteni :)
Szóval minden étkezésnél igyekeznek együtt enni, és hihetetlen mókásak, poénkodnak jobbra-balra. Hogy miről? Alapvető dolgokról, egymásról, mindenből tudnak viccet csinálni, és bebizonyult számomra, hogy igenis létezik még egészséges humor a világon. Soha nem bántják egymást, erre nagyon figyelnek. Persze itt is vannak családbeli ellentétek, főként nők-nők és férfiak-férfiak között.. és csakis akkor, ha valamelyik fél nem a dharma szerint él. Ha mindenki gyakorolja, akkor idillisztikus.
Ja, amúgy Sarang mamája a legszebb a világon az én mamámon kívül!!! Minden mozdulata olyan nőies, és habár nagyon mély hangja van, hihetetlen sok szeretet sugárzik belőle. A mosolya olyan, mintha az orrod elé lámpást tolnának a mínusz 20fokban.

A napi három fő étkezésnél a segítők és a háziasszony, akik készítik a kaját, van, hogy csak a segítők. Tegnapelőtt én is főztem, és megették, de csak azért, mert telenyomtam csípőspaprikával. Az indiai étel amúgy nem olyan fincsi, mint amilyet otthon kaptok a Bombay Expressben. Azok már europizált ízek. Itt rossz minőségű a víz, és mindennek savanykás-kesernyés íze van. Azért a tejtermékek, a joghurtok finomabbak… a kedvencem az amrakhanda (mangójoghurt-szerűség, néha olyan ízű, mint a krémtúró).
Meg persze van egy rakás nagyon finom zöldséges ételük, nem sorolom, majd otthon.
A család tehát – összetartó, kedvesek, figyelmesek egymással, nem rohannak agyeldobva mint mi… persze a szívük fel is adná a szolgálatot ilyen körülmények között.. alapvetően türelmesek, pont olyan segítőkészek mint nálunk a TKBFen, csak nincs mellé bölcsesség-körítés.. szóval egész élvezetes. Most már nagyon meg kéne tanulnom ezt a nyelvet, mert ez a legfőbb akadály.

Esküvő

23án volt, a hagyományos ceremóniáról lemaradtam, köszönhetően egy félreértésnek, Púrva azt mondta, hogy csak a füzéreket akasztgatják este 7-ig, aztán kiderült, hogy az összes védikus ceremónia, meg minden, ami miatt érdemes elmenni egy esküvőre, minden azelőtt volt. Csakhát őt ez nem érdekli… Így végül az esküvő utáni koktélpartira értünk oda, ami kb annyi volt, mint itthon egy fogadás, csak az emberek színe volt más. Amúgy mindenki kimért volt, és igyekezett magát minél fontosabbnak feltűntetni. A kaják jók voltak, de volt, amibe nem mertem belekóstolni. A végén odajött hozzám egy fickó, és áradozott Budapestről, és poénkodott hogy Buda meg Pest… szóval bizonygatta, hogy milyen jó érzés volt 20 éve nálunk járni… hát ha most jönne… amúgy aranyos volt, tényleg.
Az esküvőre szárit öltöttem. Alapvetően nem nehéz viselni, ha sikerül jól beredőzni és biztosan megtűzni, akkor kifejezetten kényelmes, és elegáns. Persze a dundi nők előnyben, rajtuk nem tekereg a szoknya… meg sajna nem sikerült megfelelő hosszú alsószoknyát venni, így néha beleakadtam a lábujjaimmal a redőkbe. (csakhogy érzékeltessem az adott problémát nőtársaimmal).
Viszont naponta van 2-3 lagzi, csináltam egész jó videókat az erkélyről.

Ujjain

Pár idősebb rokon meghívott egy egynapos kirándulásra Ujjainba. (Ahol rántják a parist, tudod, Körte :) és tök édesek voltak, mert végig mesélték angolul, hogy mi hogy. Olyan nagyon sajnálom, de néha erősen hatott rám a meleg és a fáradtság, és emiatt úgy éreztem, nem tudok elég kedves lenni…
Először felkeresték a régi házukat. Állatjó!!! Tiszta rom, de majd mutatok képet róla, esküszöm még lehet, hogy érdemes lenne megvenni és felújítani, olyan jó levegő van Ujjainban, hogyha kényszerítenének, nem venném zokon… Utána a mellé épült tündérszép dobozház legfelső emeletén meglátogattuk egy barátjukat, akivel együtt töltötték a gyerekkorukat. Húú.. Meglehetősen elit társaságba kerültem… állami tisztviselők, doktorok, bráhminok, szóval a felső kaszt.
Üldögéltünk a hűvös szobában, teát iszogattunk (aki nem járt a Brahma Café and Tea Museumban vagy Indiában, annak elmondom, hogy nem az angolok találmánya a tejes fekete-tea…) A múlton merengtek, fel-felpillantottak a falra akasztott színes képre, ami a ház régi képét mutatta… Márai regényt idéző hangulat uralkodott a szobában. Egyszerűen tudtam, mit éreznek. Hihetetlen élmény volt.
Utána beszélgettünk, a barátjuk emlegetett vmi régészt, de nem volt ismerős a neve, mondta, hogy bemutat majd legközelebb neki.
Egyébként balszerencsés eset történt a fiukkal, lebénult a fél oldalára egy autóbalesetben, és olyan szívszorongató volt látni a változást egyetlen szobában csupán félóra alatt: minden megváltozott, dobozházak uralják a várost, a fiatalok nem járnak a mandírokba, csak az idősek, autók puffognak, és az összes utódnak szembesülnie kell a környezetszennyezéssel. India megbetegedett, és saját magát képtelen kigyógyítani. Akárhová megyek, mindenhol ezt hallom a panditoktól. Egyébként a németeket tartják ők maguk is a legnagyobb indológusoknak…
A mandírokról majd írok külön, ha lesz időm.

A nap végén az invitáló családhoz visszaérve belebotlottam egy óriási családi vacsorába, ami egyébként a mindennapos élet része. Kb 25 ember egy nagy szobában, a felszolgálok kocsin tolják be a kaját, és ágyon, kanapén, mindenhol emberek ülnek és esznek. A gyerekzsivaly sajnos elmarad a bráhminoknál, ugyanis az állam nem támogatja a 2nél több gyerekes családokat, így csak ennyi gyermekük születik, és közöttük is van 6-8 év korkülönbség. Hát ja. Minden pont a fordítottja, mint nálunk.

Leírom még a tegnapi meg mai napot, sok újdonságot hozott. Elmentem a Saṃskrit Vidyālaya nevű egyetemre, és Dr Pandey-től kezdtem recitálni tanulni a śukla-yajurvedából. Nagyot ne várjatok, de videókat azért szorgosan készítek…
Igazából nem ez volt a nagy szám.. találkoztam egy 83 éves védikus professzorral, Madhav Kawathekarral, aki az ujjaini egyetem alapítója volt, Indira Gandhival dolgozott együtt, itt Indore-ban a Vidyálaya igazgatója volt. És nem ez a nagy szám, még nem is az, hogy könyvet ír a feketelyuk és a védák közötti összefüggésről; hanem az, hogy végre megértettem az egész rendszert. Össze-vissza ugrál, de rendszer van abban, amit mond. Végre értem, hogy mi miért van, egy csomó mindennek a mélyebb jelentését. És az egyetlen jelentést, amit valójában át akar adni ez a robusztus tudásanyagú civilizáció. Mindaz, amit megtanulunk, mindaz csak arra való, hogy kitöltsük az időt, hogy értékeket teremtsünk, hogy másokat segítsünk, hogy meg tudjuk adni az alapot a fiataloknak, hogy megérthessék a világot, és fejlődjenek, jobb emberekké váljanak. Értem a dharmát, ahogy van. Azt nem mondom, hogy megvilágosodtam, de végre értem, mi ez. Persze nem lehet elmagyarázni, szóval bocsesz, hogy így felcsigáztalak titeket, de talán nektek is lesz kedvetek ezután Indiába jönni.

A buddhizmusrol itt az az alapnezet, hogy nihilizmus, alapvetően fogalmuk sincs a tanításokról, de igazából aki ismeri mindkét rendszert – mint mondjuk Sarang, az úgy van vele, hogy tök mindegy, melyik, mindkettőben megtalálja a dharmát, és nem tesz különbségeket, az se zavarja, ha valaki fikázza valamelyik rendszert. Szerintem kevesen tudják otthon, hogy a buddhizmus a szánkja és a jóga terminusait rendszerezte újra, és nem sok újat adott. Abban a korban arra volt szükség és pont. Most meg arra van szükség, hogy mindenki lássa egymás rendszerét, és próbálja megérteni egymás kultúráját, tanulják egymás nyelvét, mert világméretű globális felmelegedés zajlik, és ha nem fejezik be a környezetszennyezést, nem lesz tere egymás fikázásának.
Istenhit vagy dákinik, röhögni azon, ahogy öltöztetik Krisnát, vagy elitélni a muszlimot a szélsőséges irányzatai miatt…
Elmondtam ezt Anjalinak, Sarang mamájának, hogy milyen nehéz néha megállni, hogy ne szóljak be egy indiai panditnak, amiért nem ismeri a függő-létezést és azt mondta, csak figyeljek, hallgassak, hagyjak mindent folyni a maga medrében.

Hát igen. Mindig ugyanoda jutok vissza, csak egyre nagyobb köröket teszek. Közben örülök, mert nagyon sokan olyan hírekkel szolgáltak, amik megörvendeztettek, és hitet adnak ebben a szennyezett Indiában, hogy a rosssz dolgok is elmúlnak előbb-utóbb. Szeretnék itt egy zöld és békés országot látni, embereket, akik végre felfogják, milyen értékesek a hagyományaik.

Legközelebb írok majd a naptárrendszerről meg az asztrológiáról is, ha lesz időm. Vagy csak a benyomásaimról...
végülis minek írjam le, aminek utána tudtok nézni a könyvtárban?

3. rész

Sziasztok!

A dolgok a lehető legjobban alakulnak, de sajnos nem sikerült 11-e előtt beszélnem a Bhandarkar Research Institute vezetőjével, és túl sok időt töltöttem Indore-ban, így nem tudtam tartani az eredeti tervet. Persze rengeteg tapasztalatot szereztem, és jó volt ottlenni.
Indore-ból vonattal jöttem vissza, életem egyik legjobb útja volt. Egy Franciaországban élő indiai szannyászin, egy bombayi programozó és egy aranyos mamika meg sógora társaságában utaztam. Maráthiul meg angolul beszéltem velük, de ezt a maráthit úgy kell érteni, hogy kb 3 mondatot váltogattam.. szóval igazából sehol nem járok ezzel a nyelvvel, de nem nagyon bánom. Sarangnak az az elképzelése, hogy hallás alapján megtanulom majd pár év alatt… persze említett a Teach Yourself Marathi könyvet is, csakhogy itt megtalalni egy könyvet még az otthoninál is nehezebb. Gyakorlatilag pár nap alatt mindent megvesznek az emberek… vagy nem aruljak...
Az előbb említett Mátáji neve Saraswati, rengeteget beszélgettünk, sokat segített kiegyensúlyozni az utazástól felkavarodott tudatom.. nagyon örült, hogy beszélhet végre franciául, én meg mostmár gyakorlatilag minden nyelven beszélek, ti Indore-ban rákényszerített a sors a 100%os nonverbális kommunikációra, tökmindegy mit mondanak, milyen nyelven, értem a szituációt. Remélem értitek… nem elszállós nyelvfitogtatásról van szó. Egyébként ez az ami nincs Indiában – okoskodás, akadékoskodás, ego, én, enyém, ide-nekem-most-de-máris… Remélem sikerül nektek is kijutni (érzitek majd fontosnak, hogy gyűjtsetek rá), mert ezután gyökeresen megváltozik az ember élete..
Sarasvatí gyakorlásból fakadó energiái áthatották az egész utat, minden szín élesebbé vált, eltűntek a belső loopok, és csak az áradó békét és nyugalmat éreztem, a pillanatot. Egész India olyan, hogy nem lehet elmondani. Sőt, mindenkinek mást mond, szóval még értelme sincs megpróbálni…

Érkezés után becsekkoltam a lakásba (Sarangnál vagyok reggel-este, napközben Parameshvari Maushinál, vagy dolgom intézendő, és nála is alszok 11 után).
Délután tovább Púnába. Először a Bhandarkar Institute-hoz mentem, és akkor kaptam 13ára időpontot. Egyébként nagyon szép karbantartott épület, még arra nem volt alkalmam, hogy szélesebben körüljárjam a témát, mivel is foglalkoznak, gyakorlatilag a topmost indiai kutatóintézet, szorosan kapcsolódik a Púnai Egyetemhez. Szeretnék minél jobb kapcsolatot kiépíteni velük, jó lenne, ha fejlődnénk már egy kicsit minden irányban… A Poone University hatalmas. Nem tudom mekkora a BHU (Benáreszi Egyetem), de tuti, hogy után a második legnagyobb campus a púnai… a szanszkrit intézetet viszonylag gyorsan megtaláltam, egy kis bhojana után megérkezett Prof. Kanchan Mande, a szakirányvezető, adatokat cseréltünk, aztán búcsúztam.
Az oktatás angolul folyik, de órák most pont nincsenek, mindenhol felvételi vizsgák zajlanak… BA szanszkritosoknak nem kell felvételi vizsgát tenni, de ennek még utánakérdezek, előfordulhat, hogy félreértettem…

Púnában nagyon otthon érzem magam, fiatalos, friss, zöld, modern, nyüzsgő, az emberek nem olyan merevek, érződik hogy egyetemváros. Innen Aurangabadba indultam tovább, Parameshvari bátyja foglalt helyet egy hostelben, és meg is látogattam a családjukat több alkalommal. Isteni a maráthí konyha!
Aurangabadból ellátogattam Ajantába és Ellorába is, ha sikerül épen hazaérkeznie a holmiimnak, akkor rengeteg fotót és DVDt is viszek. DE. Ez nem ugyanaz, mint megnézni. Egyszerűen elképesztően lenyűgözően kivételesen hihetetlen helyek.. Ajantá kb olyan lehetett, mint Völgyzugoly, de annál sokkal izgalmasabb hely… olyan arc- bőr- és ruhatípusok vannak ábrázolva a festményeken, hogy hihetetlen. Egy elveszett paradicsom.. kiszáradt. Mindkét helyen remek útitársakra akadtam – spanyol, amerikai, lengyel… etc. Rengeteg kontakt, az egyik személyvonaton egy orissai nővel vele is kontaktot cseréltem. Az összes találkozásnak van értelme, nincs olyan, hogy ne tanulnék valami újat, vagy ne ébrednék rá valamire, ami eddig is ott lebegett a szemem előtt, de képtelen voltam meglátni.
Aki itt szeretne letelepedni, annak nemigen fognak gondjai akadni barátok szerzésével.. persze az édes anyanyelv visszahúz.. de ez is megoldható, valszeg rengeteg magyar él itt.

A távolsági buszutak során bollywoodi filmeket néztem (Táre zamin pár, Jodhá Akbar ) vagy pufók istengyerekekről szóló rajzfilmeket – pl Hanumánt. Nagyon édi… A tipikus jelenetek ismétlődnek, Hanumán farkincája mindig kilibben véletlenül a gatyójából, a gonoszt mindig pörölyszerűen dobják el, muszklimutogatás, és a végén mindenki boldog.
Alapvetően sokkal boldogabb ország, csak félek, hogy ezt nem fogják tudni sokáig fenntartani. A legidiótább dolgokat lesik el a nyugattól, nagyon kevesen értik, hogy mi is lenne fontos. Akinek nyitott a szeme, az már most szelektál, újratölthető elemeket használ, és igyekszik minél vegyszermentesebben élni. Aki sok piperét használ, arról azt gondolják, hogy túl sokat költ és piperkőc. Cikinek számít. Viszont a vasútállomosákon és mindenhol van tv, mozi, kijelző, és egyre több szülő gondterhelt az oktatás miatt… azt nem fogták még fel a világon, hogy a legalapvetőbb munkahelyeket a környezetvédelemben kellene biztosítani, és ha pikpakk helyreállt a természet, és sikerült létrehozni egy olyan körforgást, ahol senki sem éhezik, nincs túlszaporodás és szennyezés, akkor…

Hát ez az, ami soha nem lesz.

Egyébként az megnyugtató számomra, hogy a főiskolán (tököböfö) gyakorlatilag elég sok ember van, aki érti a dharmát, és India szelleme ott lebeg a folyosókon… már nagyon várom, hogy találkozzak mindenkivel, és válaszolhassak a kérdésekre : )

Most pihenek pár napot, aztán meglátjuk hogy Benáresz vagy Bangalore… valoszinu hogy az utobbi.

Üdv,
Éva

4. rész

Vasarnap elmentunk a Borivali melletti kis szigetre, ahol India legnagyobb vidamparkja mellett epul a vilag legnagyobb pagodaja... es itt van az egyik vipassana-kozpont. Eddig is láttam, hogy sokan félreértelmezik a buddhizmust Indiában, de azt nem tudtam, hogy hogyan gyakorolnak, teljesen ledöbbentem… A következő megállapítások szigorúan szubjektívek, és csupán egy központra vonatkoznak, arra, ahogyan a legnagyobb (15milliós), és legszennyezettebb város szétszórt figyelmű lakói. Igatpuri állítólag nagyon hatásos, és Uttar Pradeshban egyértelműen élnek megvalósított szvámik. Tehat keretik eszerint ertelmezni..

Ülni nem tudnak, tehát kezdődik az egész a hátfájással, továbbá nem egy ember bebóbiskolt (habár ezt itt is megfigyelhettem), és alapvetően nem láttam azt a tekintetet, amit a fősulin jópár embernél észrevettem – a jelét annak hogy minimum egy-két percre meditatív állapotba merültek, vagy összpontosítani tudták a figyelmüket… Kellemes csalódás volt felismerni, hogy otthon van olyan szinten a meditációs gyakorlás, mint itt, sőt, most már nagyon várom, hogy újra eljuthassak Uszóra, habár a felgyülemlett tanulnivaló miatt lehet, hogy csak nyáron lesz rá alkalmam...

A központot öntörvényűen otthagytam, a páli nyelvet olyan csúnyán olvasta a kazettán beszélő bácsi, hogy néha rámtört egy-egy gyomorgörcs, továbbá se levegő, se pozitív energiák… átbandukoltam a Global-pagodába. Ott már egészen más volt a légkör. Azért írom le ezeket az élményeket, mert ez az egyetlen mód rá, hogy felajánljam, és talán ösztönzést ad majd a gyakorláshoz (vagy a puszta összpontosításhoz).

A világ legnagyobb sztúpájáról van szó, most készül, és emiatt ügyet sem vetnek rá, hogy ki megy be és ki, nincsenek ritualisztikus megnyilvánulások, kényszer-ceremóniák… Kívül markológépek csoszogtak hatalmas dörgéssel, kupacokban por mindenhol, mintha a sivatagban jártam volna. Belépve úgy éreztem magam, mintha az Animátrix elveszett házában lennék… galambok röpködtek keresztül-kasul, és egyszerűen sírhatnékom támadt, nem tudom. Olyan tiszta és világos volt minden, a hatalmas boltozat alatt minden egyes zörej sokáig visszhangzott, és kívül felerősödött a szél zúgása, ahogy fújta a homokot, beárnyékolta a bejáratot… éreztétek már úgy, hogy soha többé nincs kedvetek elhagyni egy helyet? Magáért az energiáért, amit ott találtok… Allítólag a boltozat zárókövében helyezték el Buddha ereklyéit, és lehet, hogy nem emiatt, lehet, hogy csak ennek a tudata adott valamiféle energiatöbbletet.

Később bejött pár théraváda szerzetes pár indiai társaságában, és recitálni kezdtek, ami messziről kántálásnak tűnt. Hihetetlen volt. Egyszerűen tökéletes és teljes. A szerzetes Ha nem unnám a fotózást folyton, akkor biztos lekameráztam volna… (Sorr, nagyon lusta vagyok fotózni, elveszi az örömét a látogatásoknak, ezért csak akkor veszem elő, amikor nagyon nagy késztetést érzek rá…) Leültem utána meditálni, de ahelyett, hogy a lélegzetem figyeltem volna, inkább kérdéseket tettem fel. Nem semmi élmény buddha állkapcsa alatt csücsülni… (vagy lábujjperce, ki tudja, nem mindegy?) mosolyogtam magamban, mert megint ugyanaz vált világossá számomra, ami eddig mindig. Megtaláltam otthoni meditációkban is, tai-chizés közben, swámik mellett, vagy a vonaton állva a bombayi öblöt figyelve. Egyébként tényleg fontos az upáya… annyifélék vagyunk… nekem például kifejezetten jót tenne egy tíznapos néma elvonulás egy fülledt-levegőjű, meleg, kényelmetlen helyen, napi egy étkezéssel…

Jartam Karlaban es Bhajaban is, most mar szinten az osszes maharastrai buddhista helyet meglatogattam. Fogalmazas nem menni, nem beszelni magyar... ja, es bocsesz, de Bhajaban nem csinaltam kepeket, mert a kameram elpakoltam elozoleg, viszont pont ezert volt olyan tokeletes szamomra... meditalgattam, setalgattam, a 40 fok is eleg kenyelmes tud lenni, ha felkeszulunk ra. Volt egy kisfiu, aki ujra vegig akart vezetni miutan mar lejottem a hegyrol.. inkabb kertem, hogy hozzon valami fuzetecsket, amiben vannak kepek, szoval a vegen mindenki boldog volt, (valszeg nem 30 rupi a helyieknek). A sztorit ezekrol a helyekrol majd a beszamoloban, oks?

Fura szokások:

Mikor utazunk, az emberek sussognak, pisszegnek, bárki, aki utat szeretne nyerni, elkezd sziszegni, mint egy kígyó… neha tenyleg olyan, mintha sok kigyo venne korul..
Frankon akadalyozott a testbeszed: Ha rázom a fejem, hogy nem, azt egyértelmű igennek veszik… az hm igen, az h-hm meg nem (ha, náhi) szóval még ez is pont fordítva van…
A reggeli muzli tele van chilivel, es mindenre rairjak, hogy egy kis chilivel meg finomabb, izesitsek izles szerint...
Takaritasnal a vegyszernek valami halál ganaj szaga van, nem is merem megkérdezni, mi van benne, ammónia, meg még valami nagyon titkos szer…
Indorban az egyik segito szokasa volt, hogy felfele mutogatott, mikozben magyarazott. Folyton neztem a plafont, hogy mi olyan erdekes, aztan Purva elarulta, hogy ez csak figyelemfelhivas, egyenlo nalunk a zart tenyer hasznalataval, nyomatekositas...
A varosi embereknek pont olyan nagy szam a tengerpart, a palmafak, es a kek viz, mint nekunk, azt hittem, olyan erzes, mint a Balaton nalunk, de nem. Es pont annyira nem tudjak megengedni maguknak...
Ja, es egy MA diploma itt kb 2milla, es a jobb iskolak mind fizetosek. Szoval ...
Akit erdekel, es tud angolul, viszek egy konyvet az indiai tevhitekrol.

Majd írok, pussz
É

A gyakorlásról

2010-03-11T05:11:00.000-08:00

Ezt a bejegyzést a Buddhapest egyik cikke indította el a fejemben.

Nehéz kérdés, hogyan beszéljünk a Tanról az érdeklődőknek. Van-e jogunk beavatni bármibe? Irányítsuk-e el inkább őket máshoz, mesterhez, vagy akit annak gondolunk, vagy inkább zenesen nyissuk meg egy kaput reductio ad absurdummal? Adjunk könyvet, vagy mutassunk videót?
Meditáció nélkül úgysem ér semmit az egész. No és mi a meditáció? Megváltozott tapasztalás.. de azt hogyan kell érteni?? Hát minden olyan...

Ha működik a gyakorlás, aktivizálódnak az energiák, a megismerés elveszti a fogalmiságát, akkor érezhető a változás. Szépen lassan kibontakozik a szenvedés természete. A szenvedés, az az örök elégedetlenség. Az egó reflexiója a dolgokra. Nem szívben létezés. Alá-felé rendeltség. Verseny. Rossz időbeosztás. Az időbeosztás motivációja. Az idő fogalmának elfogadása. Harag, utálat, sértődöttség. Felpörgöttség. Lustaság. Önutálat - önirritáció. Vágyódás - taszítás. Harc nélküli kiszolgáltatottság. Feledékenység. Szétszórtság. Kínos nevetés. Mániákus levertség. Büszkeség bármire. Megfeszített mániákus keresés. Ki vagyok? Miért születtem ide-oda, ennek-annak. Nem érzem jól magam. Basszus, megöregszünk és meghalunk.

A következő lépés az olyan emberek keresése, akik megmutatják, hogy lehetséges ezen változtatni, enyhíteni, megszüntetni. Az átfordítás létezik, valódi, nem kamu.
Nos, Tendzin Gyatso, Őszentsége a 14. Dalai Láma - Bölcsességszem. Szerzetesként élni képes emberek. Törekvő világiak. Abszurd az egész. Megmutatni sem lehet, csak megtalálni, ami mégcsak nem is a saját érdemünk.

A rendszeres gyakorlás általában jelentős életmódbeli változást hoz, ami nem a szélsőségre való törekvést, hanem inkább egy emelt szintű odafigyelést jelent az ismerkedő részéről saját maga és a világ felé. Hogy a Bábelt idézzem:

If you want to be understood...
LISTEN

Holi

2010-03-01T18:55:00.000-08:00

A Holi Indiában a színek ünnepe, amit a téli időszak legutolsó holdhónapjának teliholdjakor tartanak (tehát márciusra is eshet). Sri Lankán, Nepálban, és más hindu országokban is szokták ünnepelni. Az észak-indiai államokban, de főként Mathurá és Vrindávan városában Krisna és Rádhá áll az ünnep középpontjában, róluk szóló dalokat énekelnek ilyenkor. Rádhának egyébként van férje, de nem baj, mert Krisna Visnu alászállása (avatára), ezért a morál nem sérül, mivel kozmikus szerelemről van szó.

A mi húsvétunk "indiai változata", ők is a tavaszt köszöntik - csak egy kicsit vadabban. A fő napon, a dhuli vandanán bárki bárkit locsolhat, a vízbe mindenféle színű port szórnak, és aztán vizipisztollyal vagy vödrökkel támadnak. Sokan dzsangáznak, vagy mariskás sütit esznek, vannak, akik egész agresszívak lesznek, és tehéntrágyával dobálóznak... úgyhogy a nagy tömegektől érdemes távol maradni.(Mi konkrétan lufikat töltöttünk meg piros vízzel és azzal dobáltunk meg komisznak tűnő (nem túl kicsi) gyerekeket indiai barátnémmal :)

A fesztivált megelőző estén nagy tüzeket raknak, amibe szalmából készült babákat dobálnak. Ezek Holikát, a gonosz Hiranjakasipu szintén gonosz húgát szimbolizálják, aki Prahládát a tűzbe rángatta, de Prahláda Visnu iránti őszinte odaadása folytán csodás módon nem égett meg, míg Holiká odaveszett. Kb. olyan démonűző szertartás, mint nálunk a busójárás. A Holiká-dehen Dél-Indiában káma-dahanam néven ismeretes, ami a vágyak elégetését jelenti.

Jellegzetessége még az ünnepnek, hogy mindenféle válogatott finomságokat készítenek ilyenkor, főként édességeket, amibe több kardamomot és fűszert tesznek, mint egyébként.

A Ka tökéletesítése

2010-03-01T17:40:00.000-08:00

Nagyon fontos, hogy felerősítsük a Ka tulajdonságait, hogy vezessen az életben. [...] Meg kell felelnünk saját belső természetünknek és nem szabad gyengeségből, anyagi érdekből vagy bármi más miatt megtagadnunk önnön valós természetünket. Mikor az emberek elrejtik a tehetségüket, akkor olyanok, akár a festő, aki cipőket árul, vagy az okos ember, aki ostobaságban él, azaz valahol mélyen érzékelik, hogy hibát követtek el és megvetik magukat miatta. Az efféle önbüntetésnek neurózis lehet a vége. Ám ha felszabadul az egyén szelleme, akkor megújult bátorságot, önbecsülést és becsületességet nyerhet és ezek után helyesen viselkedhet. Azaz a szenvedés és a fájdalom ráébresztheti az egyént, hogy még több kérdést kell feltennie, és ezekre a kérdésekre választ nyer.

Dr. Ramses Seleem - Egyiptomi Halottak könyve - Kilépés a fénybe

द्वादशः शैक्स्पिरीयः सोनेतः

2009-11-27T12:49:00.001-08:00

वेलावदतीं घटीम्गणयन्,
पश्यन्: स्वहं दुर्निशा भवते,
वसन्तान्ते नीलोत्पलं क्षीणम्,
नीलालका रौप्याः श्वेतायन्ते,
वृक्षा बृहन्तः विना पर्णानि
यूथानां छायादवितानकाः,
ग्रीष्मतृणानि स्तम्बबद्धानि
शूकश्मश्रूणि निहित्वा खाटान्।
तव सौन्दर्यस्य भाग्यमीक्षे:
जीर्णकाले त्वया त्यजनीयं।
स्वादुता हि, रूपं च जहते
मृयते च यथान्यत्प्ररूढम्।
पुत्रकेणैव रक्ष्यसे कालात्-
युध्यासे हरतीतो यदा त्वाम्।

Shakespeare Sonnet 12.

When I do count the clock that tells the time,
And see the brave day sunk in hideous night,
When I behold the violet past prime,
And sable curls all silvered o'er with white:
When lofty trees I see barren of leaves,
Which erst from heat did canopy the herd
And summer's green all girded up in sheaves
Borne on the bier with white and bristly beard:
Then of thy beauty do I question make
That thou among the wastes of time must go,
Since sweets and beauties do themselves forsake,
And die as fast as they see others grow,
And nothing 'gainst Time's scythe can make defence
Save breed to brave him, when he takes thee hence.

4.2 BIRTH FROM OTHER (Fenner: The Ontology of the Middle Way, p.48-51)

2009-09-20T11:35:00.000-07:00

A másból való keletkezés

A maguktól különböző jelenségekből való keletkezés nézete a buddhista hagyományban a Vidzsnyánaváda, Szautántrika és Szarvásztiváda buddhisták nézete, a hindu hagyományban a Nyája-vaisésika vallja.

Azt a nézetet vallják, hogy az okozatok nemlétezőek [az okon belül] (asatkāryavāda). Ezek az iskolák hiszik, hogy az okhoz viszonyítva “újsága” van az okozatnak.

Csandrakírti azzal kezdi elemzését, hogy hogy a másból való keletkezésnek egy tapasztalatilag elfogadhatatlan következményét említi meg. Azt írja, hogy: “ha egy ‘másik’ keletkezne függésben másoktól, nos, akkor sűrű sötétség keletkezne még a lángokból is. Továbbá minden mindenből létrejöhetne, hiszen [az okozatot] nem-létrehozók mind egyformák abban a tekintetben, hogy különböznek [az okozattól]. Azt is lehet mondani, hogy minden dolog egyformán más, azaz egyformán különbözik minden [oknak felvett] más dologtól. Ha van másból való keletkezés, akkor bármi és minden rögzíthető minden más okaként. Az egyetlen korlátozás a lehetséges okozati vagy teremtő létrehozó viszonyban az lenne, hogy a dolgok nem hozhatják létre önmagukat. Mivel sem a fény, sem a sötétség nem azonos a lánggal/a tűzzel, [azaz] mindkettő egyformán különbözik [a tűztől], ezért/következésképpen a tűz ugyanúgy okozhatna sötétséget, mint fényt. Az okozati viszonyok rögzítése teljesen véletlen lenne, semmi alapja sem lenne annak, hogy bármelyik kapcsolatviszonyt előnyben részesítsük a másikkal szemben, és így a keletkezés és az okság fogalma elveszítené minden jelentését és funkcióját.

Csandrakírti érvelésére válaszolva a “másból keletkezés” egyik támogatója ezt feleli: Az a konkrét kifejezés, hogy „okozat” arra a [dologra] vonatkozik, ami [okozat] lehet, vagy [okozatként] van. Ami [pedig okozatot] képes létrehozni, az az ok. Mivel a születés egy létrehozótól van, és egy continuumhoz (samtāna) tartozik, ennélfogva a rizshajtás nem a gabona[mag]ból [keletkezik] stb. Azaz a válaszoló úgy tartja, hogy az ok és az okozat még akkor is tud működni és funkcionálni, mikor a keletkezés másból történik, mivel épp az, amely létrehoz valamit, az az ok, és amely létrehoz, habár magától különböző, az okozat. Ezek az okozati viszonyok limitáltak, mivel okok és okozatok csupán azonos continuum-on belül tudnak fennállni. Vagyis attól lesz önmagától különböző okozatnak valami az oka, hogy az ok és az okozat egy folyamat [két] végének a pólusai Az olyan dolgok, amelyek nem tudnak egy continuum pólusai lenni, nem tudnak ok és okozata eseteként létezni. Erre a válaszra Csandrakírti válaszol (6.16-17):
ahogyan a gabonáró, geszárról, kinsuka virágokról és egyebekről nem gondoljuk azt, hogy a rizshajtások létrehozói, [mivel] nincs meg a képességük [hogy létrehozzák azokat], nem tartoznak azonos continuumhoz, és minőségileg különbözőek. Ugyanígy a rizsmag sem [kivétel ez alól], mivel teljesen különbözik a [rizshajtástól]. Mag és hajtás nem létezik egyidejűleg, és ha nem voltak különbözőek, hogyan tud egy mag különbözővé válni? Ennek következtében nem fogod [tudni] bizonyítani a hajtás magból való létrejövését. Ehelyett add fel azt az álláspontot, hogy ‘van másból való keletkezés’!

A mádhjamika ekkor a kontinuum egész fogalmát megkérdőjelezi, és azt, hogy [a kontinuum] feltételezi az okot és az okozatot - amit a nem-mádhjamika próbál bizonyítani. A kérdés ismét az tehát, hogy ha egy létrehozott dolog eredendően más, mint a létrehozó, akkor különbözőek, és így minden más (hipotetikus) létrehozó dolog azonos helyzetben van egymással szemben abban, hogy különbözik a létrehozott dologtól. Továbbá ha a válaszoló azzal vitatkozna, hogy a hajtás nem igazán különbözik a magtól, az álláspontja összeomlana abba, ami “magából való születés”, amit Csandrakírti már megcáfolt. A válaszoló azt feleli (6.18a-c) hogy noha a létrehozók és az általuk teremtett dolgok különböznek egymástól, mégis egyidejűek/egyidejű létezőkek hasonló módon, ahogy egy mérleg két nyelve talán különböző (vagyis az egyik magasabb, a másik alacsonyabb), és mégis együttléteznek (az alátámasztásban). Ez a példa nem győzte le Csandrakírtit, aki az írja válaszképpen (6.18d-19c), hogy:
A mérlegrudak talán egyidejűek, ám [létrehozó és az általa létrehozottak] nem léteznek azonos időben. Azt állítod, hogy a keletkezés idején a a létrehozott dolog [még] nem létezik, mivel éppen a keletkezés fázisa [zajlik, azaz éppen keletkezőfélben van] stb., és hogy a megszűnés alatt [a teremtett dolog] létezik habár a megszűnés szakasza [történik]. Hogyan feleltethetőek meg akkor ezek a példák egy mérlegnek?

A feltett vitapont itt az, hogy a párhuzam hibás-e, mivel a létrehozó és a létrehozott nem tud létezni azonos időben, mivel ha együttlétezőek lennének, a másból való keletkezés esete nem állhatna fenn. Csandrakírti szerint (MABh: 96) a hajtás csak akkor létezik, amikor már létre lett hozva mint hajtás. Bármely állapot, amely megelőzi a hajtásként levését, még nem hajtás. Továbbá bármely állapot, amely megelőzi a hajtás előbukkanását, csupán a magé. Így tehát nem egy időben találhatjuk meg a magot és a hajtást. Bármely átmeneti fázis tekintetében, amely rögzíthető, az embernek sem növekvő hajtása nincs, mivel ez még nem jött létre, sem csökkenő magja [nincs], mivel az már elpusztult. Így az eredendően különböző okok és okozatok, létrehozók és létrehozottak egyidejűsége lehetetlen.

A létrehozók és létrehozottak egyidejűségének kérdése véglegesen le van zárva (6.20) a korábban felhozott érvekkel: azaz, ha [felteszed, hogy] a vizuális tudatosság egy, a vele egyidejűleg létező létrehozójához képest, azaz a szemhez és egyebekhez képest más, és más, mint az a megkülönböztetés, amely szintén a [tudatossággal] együtt jelenik meg, akkor [ebből az következik, hogy] a vizuális tudatosság már létezik, és ezért [már] nincs szüksége arra, hogy létrehozzák.

A Madhyamaka-avatára cáfolata a „másból való keletkezésre” alapvetően az, hogy a létrehozottak és a létrehozók a létrehozás, okság, születés vagy keletkezés viszonyán keresztül kapcsolódnak és és hogy a kapcsolat vagy olyan, amiben létrehozó és létrehozott találkoznak, vagy olyan, amiben nem találkoznak. 41. Ha nem találkoznak, akkor nincs érintkezési felület közöttük, így tehát nincs okozati összefüggés, és így nincs igazi másból való teremtés. Ahogyan Csandrakírti később a Madhyamaka-avatārában írja [MA: 6.169c]: “ha [az ok és okozat] elválasztott [azaz nem kapcsolódnak egymáshoz], akkor akkor az ok nem lehet különböző a nem-okoktól.”. Összefoglalva a másból való keletkezés alapcáfolat a MA ezt mondja:
Ha a létrehozó egy olyan ok, amely [önmagától] mást/különbözőt hoz létre, akkor a létrehozott vagy létezőnek (sat) tekinthető, vagy nemlétezőnek, vagy mindkettőnek, vagy egyiknek sem. Ha [a létrehozott] létezik, akkor mi szükség ott a létrehozóra? És mit tett a létrehozó, ha a létrehozott nem-létező? És mi tétetett, ha mindkettő [azaz a létrehozott létező is és nem-létező is]? És mi tétetett, ha semelyik [azaz a létrehozott nem is létező, és nem is nem-létező]?

A vers azoknak a létrehozottaknak a jellemzőit írja le, amelyek erededendően, magánvalóan különbözőek/mások, mint a létrehozóik. Ha a létrehozottak valóban/magánvalóan létező létrehozott dolgok valóban/magánvalóan létező létrehozott dolgok, amelyeknek muszáj lenniük, hogy igazán mások lehessenek, mint a létrehozójuk, akkor ha már létezők, nincs szükségük létrehozóra, ha valójában nem létezőek, akkor semmi sem hozhatja őket létre, mivel mit tudna létrehozni a létrehozó a semmiből. Ha egyszerre lenne létező és nemlétező, akkor nem egy(etlen), hanem két [különböző] dolog van [egyszerre], és a korábbi ellentmondás alkalmazható. Végezetül nincsenek sem létezők sem nem létezők, mivel ezek minden feltevést egyből kimerítenek.

Az ellentmondások amelyek Csandrakírti elemzéséből emelkednek ki, azok, hogy a jelenségek nem születhetnek más jelenségekből, mivel a létrehozottnak, azaz a „másnak/másiknak” egy bizonyos ponton önmagától másnak kell lennie, azaz egyszerre azonosnak és különbözőnek lennie magától. Vagy a „más”/”másik” egy bizonyos ponton „nem más/nem egy másik”; nevezetesen, akkor mikor az, ami létrehozta azt.

Noha a MA eljárását gyakran [csak] a „másból való keletkezés” egyértelmű elvetésének értelmezik, ez az elvetés – implicit módon mindig, s olykor explicit is – csupán a valódi, avagy a magánvaló „másból való keletkezés” elvetésére korlátozódik. Így tevén Csandrakírti nem annak a tagadására törekszik, hogy a magok okozzák a hajtásokat, a lángok/a tűz a fényt, stb, és az okok pontosan meghatározható okozatokkal lehetnek és [vannak] összefüggésben: ehelyett azt óhajtja megmutatni, hogy a végső elemzésben – így így a valóságban – ezek nem valós folyamatok. A születés, okság, keletkezés és egyéb fogalmak helytállóságának és alkalmazhatóságának a területe a konvencionális élethelyzeteink világa. Ezen verseket követően az MA bemutatja a két valóság tárgyalását és az alapvető fenomenalista tantételek kritikáját. Ezen versek röviden lesznek tárgyalva.

ellenőrizte: Fehér Judit

Túlvilág a kelta kultúrában

2009-09-19T18:02:00.000-07:00

A kelta irodalomról

A kelta név gyűjtőfogalom: azokat a törzsszövetségben élő, és később Észak-, Északnyugat-Európában letelepedett népeket értjük alatta, akik közös nyelvet beszéltek. Kulturájuk virágkora a Kr.e. 5. század és a Kr.u. 1. század közé tehető. Pannónián keresztül eljutottak Franciaországba, Hispániába, Észak-Olaszországba, Görögországba, tengeren pedig meghódították a Brit-szigeteket (feltehetően). A Római-birodalom fennhatósága alá került törzsek átvették a római műveltséget és a latin nyelvet, az 1. évezred végére pedig szinte az összes nép veszített politikai befolyásából, megkeresztelkedett, megváltoztak szokásaik, nyelvük idomult a helyi nyelvekhez. Írországban a gael nyelvet beszélik, így ez az egyetlen kelta nyelvű állam, ezenkívül Walesben beszélik a walesi-kymro, Skóciában és Hebridákon a skót-gael és manxi nyelveket, Bretagne-ban a bretont.
A druidák, filik és bárdok szerepe óriási volt a kelta kultúra megőrzése szempontjából – a kereszténység ellenében. A druidák általában minden kelta törzsnél spirtuális vezetők voltak, akik fel tudták venni a kapcsolatot az istenekkel, szellemvilággal, elvégezték a rituálékat a szent ligetekben, jósoltak, rúnát vetettek.
Írországban mindhárom költő-típus jelen volt, azonban a legbefolyásosabb és ügyesebb réteg a filiké volt: a szó „költőt” jelent, ám valójában a látnok, a tanító, az uralkodói tanácsadó szerepkörét töltötték be. Ők tanúskodtak szerződéseknél, a 17. századig hatásos befolyásolói voltak a társadalomnak. Ezzel szemben Walesben a bárdok őrizték meg méltóságteljes hagyományőrző szerepüket. A gall bárdok akár húsz éven át is tanulták a szóbeli hagyomány költeményeit, az ír fili hét évig tanult, és élete hátralévő részét szintén tanulással töltötte.
Három forrástípusról beszélhetünk: a rómaiak által elfoglalt területeken fogadalmi feliratok találhatóak, számos kelta istenség művészi ábrázolása maradt fenn, valamint klasszikus szerzők megfigyelései. Az 1100-as évek előtti időkből kevés kézirattöredék maradt fenn ír nyelven, de hatalmas mennyiségű átírott anyag van, amely bizonyosan évszázadokkal korábban keletkezett.

Mivel a keltákat indoeurópai népként tartjuk számon, és rengeteg hasonlóságot lehet fellelni az ősi mitológiájukban az indiai mitológiával – amiből később kivált a buddhista pantheon, már ha ezt elfogadjuk egy isten nélküli eszmerendszernél – ezért jogosnak tartom a kelták túlvilágképével foglalkozni, habár a két vallási praxis meglehetősen eltérő, kulturális örökségük mégis azonos, rokon gyökerekhez nyúlik vissza.

Donn, az Ég-apa

Julius Caesar leírásaiban említi a gallok hitét, miszerint mindannyian „Dis Pitar” leszármazottai. Ez a római istenség az ind Djausz Pitarhoz hasonló, a teremtő ég-atya. Mivel nehezen lenne elképzelhető, hogy egy ilyen harcos nép csak úgy átvenne egy római istenséget anélkül, hogy náluk is létezne hasonló szerepkörű istenség, és mivel az egész kelta eszmerendszer számára alapvető a közös isteni őstől való származás, ezért szinte bizonyos, hogy Donnról beszél Caesar. Az ír mitológia szerint Donn, a Fekete, a holtak ura volt, aki egyben az ír nép szülőatyja is. Eredetileg Mil fiainak vezére volt, egy mitológiai fajnak, akik ötödik hullámként hódították meg Írországot, és elűzték az ’istenektől származó népeket’, a Tuatha Dé Danannt. (Ez az isteni nép, melyet másként szídhnek hívnak, végül a föld alá kényszerült, és az írek számára ma is magától értetődő, hogy a föld alatt, a tündérdombokban él az őslakos nép, mely halhatatlan. Ismeretlen számukra a szomorúság, bánat, halál, öregség, és a földben való rothadás. Ugyanolyan módon szerveződnek, mint az emberek, és tartományonként az ír történelem mellett megvannak a helyi tündérnép történetei is.)
Donnak nincs kiterjedt korai irodalma, viszont szokatlanul élesen kirajzolódik a képe: hatalmas, tevékeny, sokoldalú istenként tisztelték. Minthogy a túlvilág és a holtak ura, szinte az ördöggel azonosítják, a halál sötét oldalának képviselője, egyértelműen a halálfélelem megjelenítője. A modern hagyományban megmaradtak alvilági tulajdonságai, azonban ahogyan az isteneket az idő múlásával pozitív jellemzőkkel fel szokták ruházni, neki is egyre több arca van: amellett, hogy viharokat támaszt, természeti katasztrófákat, és hajótöréseket okoz, jóindulatú is: a marhák, a termények védelmezője. Nyilván csak egy olyan istenség képes megoltalmazni egy nép vagyonát, mely gigantikus erővel bír.
A történetek szerint mikor Donn Mil fiaival Írország délnyugati partjaihoz közeledett, Ériu megkérte, hogy nevezze el róla a szigetet, ám Donn elutasította, ezért Manannan Mac Lir, a tenger istene vihart támasztott, s ő vízbefúlt. A kis sziklás szigetet, ahol eltemették, Tech nDuinnnak hívják, ’Donn házának.’ A néphagyomány szerint Donn elrendelte, hogy a leszármazottai, vagyis az írek itt gyülekezzenek haláluk után, ez lett tehát a holtak gyülekezőhelye, mielőtt megkezdték volna utazásukat a túlvilágra. Ezen a szigeten elzártan él, visszavonultan, soha nem keresi más istenek társaságát.
Két további isten-őssel is párhuzamba hozzák – Daghdhával, akit „a Nagy Apa”-ként szoktak említeni, és Nuadhuval, akitől egy másik ír legenda szerint minden ír származik.
(Érdekes, hogy a további megfeleltetések Cernunnos kelta termékenységi istennel, és Daghdhával mind kapcsolatot hordoznak az indiai mitológiával is: Cernunnost az ind Pasupatival, Siva egyik megjelenési formájával szokták párhuzamba hozni – aki főként pusztító erejéről ismert, tehát indiai viszonylatban abszolút a halálhoz köthető; Daghdha nevéből pedig – ha eltekintünk nevének eredeti jelentésétől: jó isten - némi egyszerűsítéssel a levezethető a dah gyök, mely sütögetést, égetést, fájdalmat, és így a belőle képzett perfektum, a dagdha kínzottat, égetettet jelent.)

A mai modern ír nyelvben a donn szó barnát jelent. Az egyik leghíresebb monda, a Táin Bó Cúalinge amely két cúailnge-i bika, pontosabban két bikává változott tündér, Finnbhennach ’Fehérszarvú’, és Donn küzdelmét meséli el. A legenda szerint a két bika nem bírt el egymással, és már-már eldönthetetlennek tűnt a viadal, ekkor azonban az ulsteri Cormac királyfi háromszor rácsapott a barna bikára (akinek olyan széles volt a háta, hogy ötven gyermek is elfért rajta, és árnyékában száz ulsteri vitéz talált védelmet ), és az felbőszülten addig küzdött, míg ellenfelét legyőzte. Körbeszáguldott Írországon, s szarváról szannaszét dobálta a széttaposott Finnbhennach darabjait, majd hazatért, s szíve mellében összetört, „mint a dió héja”, s meghalt.
A két állat csodás átalakulások sorozatán keresztül válik bikává – eredetileg a túlvilág két urának voltak disznópásztorai, majd hollóvá, szarvassá, bajnokká, víziszörnyeteggé, démonná és naisszá változtak. Annak a csordát őrző istenségnek a kísérői tehát, akinek a védákban Púsan a megfelelője, aki egyben a holtak túlvilágra kísérője is. A bikákkal ismét Pasupatihoz jutunk vissza, de gyakorlatilag az összes európai nép kultúrájában mélyen benne gyökerezik a bikakultusz, ennek szálai még ma is nehezen felfejthetők.

Dagdha

A már említette másik formáját, Dagdhát Eochaidh Ollathair vagyis „Eochaidh, a Nagy Atya” néven is nevezték. Másik neve Ruadh Rofhessa, a „nagy tudású fenség”, mely bölcsességére utal. Mágikus botjáról és az varázsüstjéről híres. Utóbbi a kelta túlvilág bőségedénye, melyből bárki eszik is, jóllakik. Azáltal, hogy ő birtokolja, a túlvilág, a bőség és a gazdagság ura, s ugyanígy ezek előidézője is – az időjárást és a termést is ő irányítja. Tündérkirály révén más varázserővel is bír: botjával – mely hasonló Indra gyémántjogarához – szabályozni tudja az élők és a holtak rendjét: az egyik végével a halálba küldi az embereket, másik végével feltámasztja a holtakat. A bot olyan hatalmas nyomot húz a földben, mikor maga után húzza, mint a tartományok határát jelző árok. Csatában ezzel a bottal szórta szét az ellenség csontjait a mezőn.
Ahogyan szokás, hogy tréfát űzzenek a halálból, Dagdhát is kifigurázta Fomhoir népe: azért ment hozzájuk, hogy fegyverszünetet kérjen, mire ők beleegyeztek azzal a feltétellel, hogy egy földbe ásott hatalmas üregből kanalazza ki a nyolcvan mérő tejjel, ugyanannyi hájjal és liszttel készített kását, amibe birkákat, disznókat és kecskéket főztek. Tették mindezt azért, mert tudták, hogy a zabkása a gyengéje. Ezután kinyalta a gödröt kavicsostul, majd álomba szenderült.
Egy másik alkalommal hátulról tette magáévá a háború istennőjét, Morríghant, aki az Unius folyónál széttárt lábbal mosta épp a csatában majd végzetüket lelő harcosok végtagjait.
Dagdhát egyébként is komikusan képzelték el – a vásári komédiások ruhájánál is rövidebb tunikát viselt, ami jó, ha a fenekét eltakarta.

A walesi hagyomány

A Preiddeu Annwn, vagyis ’Annwn zsákmányai’ című ó-walesi balladában Arthur és emberei a túlvilágon portyáznak – Annwn, a túlvilág urának üstjéért indulnak, mely kifogyhatatlan. Három hajó indul, mintegy hatezer emberrel, és közülük csak heten élik túl a véres küzdelmet. A harcosok Annwn birodalmában összezavarodnak, elernyed az akaratuk, nem tudják megkülönböztetni a hajnalt az éjszakától. Annwn birodalmát nehéz bevenni, erős falak védik, négy-hegyes, körbe van kerítve, szűk a bejárata. A hajósok érkeztekor kigyúlnak a pokol lámpásai – a pokol szó mint olyan (uffern) tehát már a szókincsük része, habár még nem épült be a világképbe. A vers említi a chaer wydyrt, az ’üvegvárat’, mely párhuzamos az írek üvegtornyával, melynek lakói ugyanúgy, mint a walesi Annwn zsákmányai-ban, nem válaszolnak, ha szólítják őket. Ugyanez a némaság számos más néphagyományban is a holtak megkülönböztető jegye.
A szigeterőd további neve a Gaer-vedwit, ami mézsör vagy habzóbor részegséget jelent – mely az üstnek köszönhető. Megint másik neve a Gaer-sidi, mely egy másik korabeli költemény sorában is szerepel: ott olyan tartományként jelenik meg, ahol nincs betegség és öregség, bűvös muzsika szól, és van egy forrás, ahonnan a fehérbornál is édesebb ital pezseg. A sidí szót a szidh-hez származtatják vissza, vagyis a tündérnépek neve rejtőzik ebben is.

Túlvilági lakomák

A már említett túlvilági birodalmakhoz hasonlóan írják le a Fledh Goibhnenn néven ismert lakomát, melynek a kovács istenség, Goibhniu a házigazdája. Aki részt vett e lakomán, megmenekült az öregedéstől és a haláltól, vagyis halhatatlanná vált. A lakoma központi eleme az ind hagyományból is ismert amrita, amely szó szerint halhatatlanságot jelent.
A Herkuleshez hasonló Oghma harcos istenről Françoise Le Roux szerint elfogadható az a nézet, hogy olyan istenség volt, aki átvezeti a holtakat a túlvilágba. A halál istenségeket kötő-istenségeknek is szokták tartani, vagyis ők kötik meg a holtakat béklyójukkal, is viszik át a túlvilágra.

A szépség és a félelem

A kelta mitológiában lenyűgöző módon ötvöződnek a csodás természeti jelenségek, az isteni lények varázslatos szépsége, és ugyanakkor a félelem, amit ezek a természetfeletti, aranyhajú lények kiváltanak. A szidh királyok egyszerre a végtelen hatalom és a férfiúi gyengeség és mohóság megjelenítői. A holtak országa nem válik el élesen valamiféle rémisztő, sötét helyként úgy, mint a keresztény vagy buddhista országokban, ahol a helytelen vagy gonosz tetteket elkövető emberek a pokolba, az erényesek és jók a mennybe kerülnek, és nincs ehhez hasonló ítélkezés sem közöttük. Ami fennmaradt efféle forrás, azon valószinűsíthetően a kereszténység hatása érezhető.
Ehelyett képtelennek látszó történetekkel, vagy varázslattal próbálják megmagyarázni a halált követő létet. (Ilyen Bran királyfi, vagy Máel Dúin utazása). A túlvilág egyfajta elkülönített tartomány, mégis létező helyek képviselik őket: dombok, természeti képződmények, amiktől a mai napig megborzong, aki arra jár, és hallotta a történetét. Tara is ehhez hasonló hely, ahol a halandó ír király vára állt. Azt tartják, hogy onnan nem messze található a Bruig na Boann nevű halom, melyben Aingus szidh király uralkodott, és a mai napig a sidhek gyülekezőhelye – a manók minden fontos ünnepen itt találkoznak és nagy lakomát csapnak.

Irodalomjegyzék:

Germán, kelta regék és mondák. Szerk: Dömötör Tekla. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1976
Proinsias McCana: Kelta mitológia, Corvina. Budapest 1993
http://sacred-texts.com/neu/celt/rac/rac13.htm (2008. június 4.)
http://en.wikipedia.org/wiki/Donn (2008. június 15.)
http://www.loggia.com/myth/donn.html (2008. június 18.)
http://www.lib.rochester.edu/camelot/preideu.html (2008. június 18.)

Shivádzsí, a harcosok királya

2009-09-19T17:23:00.001-07:00

Cshatrapati Sivádzsí Rádzsá Bhonszle minden idők leghíresebb marátha királya volt, ő alapította meg a Maráthí-birodalmat Nyugat-Indiában 1664-ben. Feltartóztatta a mogul terjeszkedést, megreformálta a harcászatot. Ma az összes köztéren büszkén áll lovasszobra, róla nevezték el többek között a bombayi nemzetközi repteret, minden második vasútállomást, számos közintézményt, és még sorolhatnánk, mi mindent.

Mahárástra történelmi háttere

A Közép-Nyugat-Indiában fekvő Mahárástrát i.e. 300-tól i.sz. 230-ig a helyi Szátaváhana dinasztia uralta. Ezután folyamatosan több kisebb királyságra bomlott.

1292-ben Ala-ud-dín Khildzsí, egy iszlám hódító meghódította a Jádavákat Dévagiriben, ám a Jádavák 1310-től folytatták uralkodásukat. A Jádavák egyik ága egy évszázadig uralkodott Konkéb és Khandés tartományokon. Habár a marátha fővárosok a hódítóké lettek, a helyi földesurak megtartották hatalmi bázisukat és befolyásukat.
1453-ban a muszlim Bahmaní dinasztia egyik inváziója Visálgárh területén legyőzte a Jádavákat. Idővel megértés bontakozott ki a szultanátus, a helyi tartományurak és a korábbi Jádava urak között, így utóbbiak a szultanátus vazallusai lettek. 1492-ben a Bahmaní szultanátus öt királyságra hullott szét.
A 16. század felére a Dekkáni-szultanátusok leigázták a Vidzsajanagara-birodalmat Talikotában. Mire Shivádzsí elkezdte katonai pályafutását, a hatalom három szultanátus között oszlott meg Bídzsápur, Ahmednagar és Golkonda tartományban. A legtöbb marátha a szultanátus katonájává szegődött, vagy annak főnemesi kiváltságait élvezte, mivel a szultanátusok hol szövetkeztek egymással, hogy megtámadták egymást.
Ahogyan ősei, Sáhdzsí, Shivádzsí apja volt a dekkáni háborúk fő alakja. Abban az időben Sáhdzsí Ahmednagar fiatal nizámjának (adminisztrátori pozíció) volt a régense. Nizám Sáh főminiszterével, Malik Amberrel együtt makacs ellenállást tanúsított a mughal császár támadó haderőivel szemben, és aztán legyőzte azokat. Azonban, a zavaros körülményektől elfáradva, Sáhdzsí elhagyta Nizám Sáh szolgálatát és Ádil Sáhhoz csatlakozott Bídzsápurban.

A mughal uralkodó, Sáh Dzsehán ismét megtámadta Nizám Sáh ahmednagari királyságát. Ebben a kritikus órában, Sáhdzsí visszatért a Nizám Sáh katonai szolgálatába, hogy segítsen feltartóztatni a hódítókat. Időközben egy kiemelkedő marátha szárdár (kapitány), Lakhudzsí Dzsadavráó megöletett Nizám Sáh parancsára, és ez Sáhdzsí számára elfogadhatatlan volt: arra buzdította, hogy felvonja a függetlenség lobogóját, és megalapítson egy független királyságot.

Shivádzsí életének korai szakasza

Shivádzsí a Shivnérí erődben született 1627. február 19-én, Junnárban, Púnától 60 km-re északra. Sivának nevezték el a helyi Shiváí istennő után, akihez édesanyja, Dzsidzsabáí fiúért fohászkodott, mivel korábban született fiai nem maradtak életben.

Apja, Sáhdzsí birodalomalapítási kísérletét Ádil Sáh 1636-ban meghiúsította, és a jelenlegi Bangalorban állította katonai szolgálatába, így Sáhdzsí a még Dzsidzsabáí gondoskodásában álló fiatal Shivádzsít tűzte ki, hogy igazgassa a púnai birtokokat. Egy kis minisztertanácsot jelölt ki, hogy támogassák és vezessék be Shivádzsít az adminisztrációba. 1644-ben megépíttette a Lal Mehelt Púnában fia, és felesége számára. Shivádzsí egy szanszkrit nyelven íródott királyi pecsétet kapott, melyen ez olvasható:
„Ez Shivádzsí királyi pecsétje, Sáhdzsí fiáé. Ez a királyi pecsét az emberek jólétéért van. A pecsételő (hatalma) úgy fog növekedni, miként az újhold növekszik”
Ekként Shivádzsí egy kis királyság önálló fiatal hercegeként küldetésvágytól égve kezdte pályafutását. Sokat tanult apja sikertelen politikai kísérleteiből, példaként állt előtte apja kivételes katonai képessége és sikerei, szanszkrit nyelvtudása, a hindu népek ismerete, a művészetek pártfogolása, háborús stratégiái és békeidős diplomáciája. Inspirálta családja szemlélete a függetlenségről és a szabadságról, és a rá váró dolgokra alaposan felkészítette.

Szembekerülés a helyi szultanátusokkal

A tizenhét éves Shivádzsí első katonai cselekedetét 1645-ben a bídzsápuri királyságban hajtotta végre, a Torna-erődöt támadta meg és be is vette. 1647-re elfoglalta Kondan és Rádzsgad erődöket és teljes ellenőrzésben tartotta a púnai körzetet. 1654-re bevette a Nyugati-Ghátok erődjeit, és a Konkan-part mentieket. Hogy szabotálja Shivaji ezen megmozdulásait, Ádil Sáh csaló módszerekkel elfogta Sáhdzsít, és egy-egy sereget küldött Szamhadzsi, Shivádzsí bátyja ellen Bangalore-ba (Farrad Khán vezetésével) és Shivádzsí ellen Prandhar-ba (Fattek Khán vezette). Azoban a Bhonszle testvérek legyőzték a hódító hadakat s ezzel biztossá tették apjuk elengedését. Ezek után Afzal Khan, akinek személyében egy viharedzett parancsnokot és egyben kiváló harcost küldtek Shivádzsít legyőzni. Mivel Afzal Khan serege sokkal hatalmasabb volt, mint Shivádzsí csapatai, ezért azt a taktikát választotta, hogy a hegyekben egyre mélyebbre csalogatta ellenfeleit, és aztán könnyű lovascsapataival gyors csapásokat mért a nehezen mozgó seregekre, valamint elvágta utánpótlási útvonalaikat.

Afzal Khan, miután elhagyta Bídzsápurt, hogy szembenézzen Shivádzsíval, először is meggyalázta Bhavaní istennő templomait Tuldzsápurban és Pandharpurban. A szándéka az volt, hogy egy felkavart, megzavart, bosszús ellenféllel nézzen szembe a nyílt csatatéren. Ehelyett Shivádzsí egy levelet küldött neki, mondván, nem túl lelkes, hogy szembenézzen Afzal Khannal és kibúvót keresett. Óvatosan mérlegelte választási lehetőségeit, és azt a stratégiai döntést hozta, hogy diplomáciai tárgyalások álcájával fogja meglepni Afzal Khant. A találkozót a Pratapgadi erőd lábainál szervezték meg, ahová Shivádzsí seregével visszahúzódott. Közben hírét vette, hogy Afzal Khan a talákozó során meg akarja ölni. Egy wagh nakh (tigriskarom), egy bich’hwa (s-formájú kétpengéjű tőr, nevét a skorpióról kapta) típusú fegyverrel, és egy lovascsapattal felszerelkezve először érkezett a helyszínre. Amikor a találkozó kezdeteként megölelték egymást, Afzal Khan megkísérelte hátbadöfni egy tőrrel. Ő azonban sértetlen maradt a ruhája alatt viselt vértnek köszönhetően, és viszont támadott a tigriskarommal és a tőrrel, a földre ontotta Afzal Khan vérét, és szabályosan kibelezte. Erre annak helyettese és testőre karddal támadott Shivádzsíra, ám Shivádzsí személyi testőre egy dandapattával halálos csapást mért mindkettejükre. Afzal Khannak sikerült kibotorkálnia a sátorból, hogy segítséget kérjen, ám Shivádzsí társa azonnal megölte, mielőtt még felriadózhatta volna parancsnokait. Shivádzsí egyből felvágtatott hadnagyaival a lejtőn az erőd felé, és az ágyúknak tüzet rendelt el. Ez jel volt a gyalogsága számára, amelyet egy jól védett völgyben helyeztek el, hogy azonnal támadjon az ellenségre. A Kanhodzsí Dzsédhé kapitány által vezetett marátha seregek leseperték Afzal Khan ezerötszáz muskétását, és szétszórták a vezér nélkül maradt csapatot.
Hasonló módszerrel sikerült győzelmet aratnia Észak-Karnátakában Kolhápur közelében, Páván Khindnél, és bár Szidi Dzsauhárnak sikerült bekerítenie Panhalában, egy viharos éjszakán mégis kiszabadult a gyűrűből, és sikerült eljutnia a biztonságos Visálgad erődbe.

Harc a mogulokkal

1660-ban a mogul császár, Aurangzéb nagybátyja, Saíszta Khán vezetésével sereget küldött Shivadzsí ellen. Egy látszólagos győzelem után a maráthák egyre több rajtaütésszerű győzelmet arattak, mire Aurangzéb egy óriási sereget küldött ellene Dzsaj Szingh vezetésével, aki módszeresen vette be a hegyi erődöket, sőt sikerült Sivádzsí egyes tisztjeit és egységeit átállítania. Elérkezett tehát a tárgyalások ideje, és a vezér kénytelen volt személyesen megjelenni a mogul udvarban. 1666-ban Aurangzéb meghívta hatéves fiával, Szambhadzsíval Ágrába az ötvenedik születésnapja ürügyén. Aurangzéb terve az volt, hogy Shivádzsít Khandaharba, a jelenlegi Afganisztánba küldi, hogy megszilárdítsa a mughal birodalom észak-nyugati határait. Udvarában háziőrizet alá vették a maráthí vezért és jelentéktelen udvari címet adományoztak neki. Gyakorlatilag fogollyá vált. A kémein keresztül Shivádzsí jól leinformálódott, így meg tudta tervezni szökését. Az egész szökési terv az elemzés, tervezés és végrehajtás a történelem messze legjobb példája: szinte már halálos betegséget színlelt és megtagadta, hogy visszaküldje részlege legjavát a Dekkánra. Ezután kérésére engedélyt kapott arra, hogy jobbulása érdekében naponta édességeket és ajándékokat küldjön Ágra szentjeinek, fakírjainak és templomokba. Miután pár nap eltelt úgy, hogy naponta dobozokban édességeket küldött, belerejtette magát az egyik dobozba, és sikerült megszöknie. Kisfiát pár nappal korábban már kicsempészték. Apa és fia szádhunak (rasztás aszkéta) álcázva szökött el a Dekkánra. Néhány feljegyzés beszámol arról, hogy a szökés után szándékos pletykák indultak el Szambhadzsi haláláról, hogy becsapják a mogulokat és megóvják a fiú életét.

1667-től 1669-ig Sivádzsí tartózkodó magatartást vett fel, és vérmesen kezdte felállítani hadseregét. Mostmár negyvenezer lovast tartalmazott serege, amit hatvanezres gyalogság támogatott, erős tengeri had, és még erősebb tüzérség. A moguloknak az volt a benyomása, hogy a maráthák elcsigázottak, és nem okozhatnak nekik semmi gondot.
Shivádzsí egy több mint háromszáz láncszemből álló erődláncot hozott létre, amelyek több mint 1000 km-en keresztül futottak a Nyugati-Ghátok mentén. 1670-től seregei minden irányból özönleni kezdtek, délen egészen a keleti partig jutott, a meghódított területeken csauthot és szardésmukhít (adónemek) szedetett, új erődöket húzatott fel, és hogy eközben utánpótlását és igazgatását megerősítse, igyekezett növelni a megművelt földek területét is. Ha kellett, más családokba is beházasodott, hogy részesedjen a javadalmakból. Feleségei Száí Báí, Szójarabáí, Putalabáí, Kasibáí, Szagunabáí, Mandzsulabáí, Szakavárbáí, Gunvantibáí voltak.

Újítások a katonai szervezésben

Shivádzsí számos újítást vezetett be a katonai szervezésben. Létrehozott egy az államhoz tartozó folyamatosan állomásozó hadsereget, amit pagának neveztek, emellett parasztokat is kiképzett harcosnak, akik nyolc hónapot a földön dolgoztak, négy hónapot háborúztak. Hivatásos katonákból rohamláncot alakított ki, de kiképezte szinte az egész lakosságot, nem nézte a kasztokat, a teljes paraszti népességet aktívan bevonta támadásaiba az erődök menti településekről és falvakból. Minden harci ló az állam tulajdona volt, így gondozásuk felelőssége a legfőbb uralkodóra szállt. A gyalogság és a lovasság kivételesen könnyen mozgatható volt, rengeteg katonai fortélyt és taktikát ismertek, és alkalomadtán speciális különítményekre is tudtak bomlani. A hegyekben kiváló terepismerettel rendelkeztek, ami lehetővé tette a lerohanásszerű gerillatámadásokat és a gyors oldaltüzes támadásokat. Ezen kívül Shivádzsí bevezette a központosított hírszerzés intézményét. Minthogy tengerparti területen harcoltak, hatékony hajóhad is segítette. Ismét elővette a hagyományos fegyvereket (pl. bagh nakh), és sikeresen kísérletezett újfajta fegyverekkel és tűzerővel is – az ő találmánya volt a ’vita’.

Megkoronázás

Sikerei, és a Mahárástrában elindult fellendülés alapján Sivádzsí a királyi címre támasztott igényt. Apja, Sáhdzsí azonban közismerten földműves családból származott, így egy benáreszi panditot, Gagabhatot hívták segítségül, aki egy egész rádzsput családfát hozott létre, amivel már bizonyítani tudták, hogy ősei között kilencvenhat jól ismert harcos klán számlálható. Sivádzsí részt vett az összes elmaradt ksatrija szertartáson, feleségeivel újraházasodott, fiával részt vett az upanájanam (szent zsinór) szertartásán, majd további szertartásokon és rituális fürdők sorozatában vett részt (mézben, tejben, ghíben, aludttejben és cukorban fürdették meg…) Végül 1674 június 6-án a Raigad-erődben koronázták meg. A Ksatrija Kulavantasz Szinhaszanadhésvar Chatrapati Sivádzsí Mahárádzs titulust kapta. Ragaszkodott az Indra-abhisék szertartásához, ami a 9. század óta használaton kívül volt: Indra harci szekerén ülve fegyvereket, lovakat és elefántokat áldott meg.

A koronázás után még vezetett néhány hadjáratot, 1680-ban azonban halálos betegséget kapott, és elhunyt. A hatalmat fia, Szambhadzsí vette át, és bár Aurangzéb és az örökösök azonnal lecsaptak a területekre, az apja által épített birodalom szilárdnak bizonyult. Shivadzsíről dalok és balladák születtek, Tukárám és Rámdász híres póvádákat költött tetteiről. Szabadságharca később az angolok megszállta India idejében is példaképévé vált a nemzeti radikális mozgalmaknak, emléke hozzájárult és erőt adott India nemzeti öntudatának felébredéséhez.

Források:
Gordon Johnson: Az indiai világ atlasza. Ford.: Kertész Balázs. Helikon, Budapest 1998
Tenigl Takács Lászó: India bölcsessége. Budapest, 1994

Káláma-szútta

2009-09-19T17:23:00.000-07:00

Buddha helyesli a független vizsgálódást
A kálámákhoz szóló útmutatás

A késaputtai kálámák Buddha elé járulnak

1. Ekként hallottam. Egyszer a Megvilágosodott, miközben hatalmas szerzetesi gyülekezettel vándorolt Kószala-országban, elérkezett egy Készaputta nevű városba, (mely a kálámáké volt). A kálámák így szólították meg:
- Tiszteletre Méltó Gótama, Ó Szerzetes, Ó Harcosok Fia, miközben Kószala-országban vándorolt, betért Készaputtába. Tiszteletre Méltó Gótama jóhíre így terjedt:
- Valóban, az Áldott ilyen tökéletes, teljesen megvilágosodott, tudással és gyakorlattal [egyaránt] rendelkezik, fennkölt, a világok ismerője, páratlan, a megszelidíthető emberek vezetője, a mennyei és az emberi lények tanítója, akiket egyedüli erejéből közvetlen tudás útján tisztán megértett. Kifejti a Tant, jól az elején, jól a közepén, jól a végén, jelentéssel és értelemmel bíróan, és mindenben maradéktalanul; a szent életet hirdeti, amely tökéletesen tiszta. Valóban jó ilyen beteljesülteket látni.”

2. Ekkor a kálámák, akik Készaputta lakosai voltak, elmentek oda, ahol a Megvilágosodott tartózkodott. Oda megérkezvén egyesek tiszteletüket nyilvánították előtte, és leültek az egyik oldalára, némelyek üdvözlést váltottak vele, és miután a barátságos emlékezetű beszélgetés befejeződött, leültek az egyik oldalánál; megint mások összetett tenyérrel köszöntették, és leültek oldalvást; mások tudtára adták nevüket és góttájukat (alkaszt), és leültek, megint mások szó nélkül ültek le.

A késaputtai kálámák útmutatást kérnek Buddhától

3. A kálámák ezt mondták a Magasztosnak: - Vannak szerzetesek és papok, Tiszteletreméltó Uram, akik Készaputtát látogatják. Ők csak a saját tantételeiket fejtik ki és magyarázzák; mások tanításait lenézik, ócsárolják és szétcincálják. Jönnek más szerzetesek és papok is Készaputtába, Tiszteletreméltó Uram. Ők szintén csak a saját elméleteiket magyarázzák és fejtik ki; és mások tanításait lenézik, ócsárolják és szétcincálják darabokra. Tiszteletreméltó Uram, kételkedünk és bizonytalanok vagyunk őket illetően. A tiszteletreméltó szerzetesek és papok beszédéből mi az, ami igaz, és mi az, ami téves?

Az elvetendő ismertetőjele

4. Megfelelő részetekről, Kálámák, ha kételkedtek, ha bizonytalanok vagytok; bizonytalanság kelt fel bennetek a felől, ami kétséges. Gyertek, Kálámák. Ne hagyatkozzatok arra, ami ismételt hallás útján lett elsajátítva; se a hagyományra; se a szóbeszédre; se arra, ami a szent könyvekben áll; se feltevésekre; se alaptételekre; se tetszetős érvelésre; se a felé a gondolat felé ne hajoljatok, amely fontolóra lett véve; se mások látszólagos képességeire; se arra a feltevésre „a szerzetes a tanárunk”. Kálámák, amikor ti magatoktól tudjátok: „Ezek a dolgok rosszak, ezek a dolgok hibásak; ezeket a dolgokat a bölcsek rosszallják; vállalkozva rájuk és aztán kiderülvén, ezek a dolgok sérüléshez és betegséghez vezetnek” – hagyjátok el őket.

Sóvárgás, gyűlölet és tévelygés

5. „Mit gondoltok, Kálámák, ha megjelenik a sóvárgás egy emberben, a javára, vagy a kárára van?
- A kárára, Tiszteletreméltó Uram.
- Kálámák, ha egy ember sóvárgásnak van kitéve, elárasztja és legyőzi gondolatban, akkor ez az ember életet fog elvenni, lop, házasságtörést követ el, hazugságot beszél; és másokat is arra buzdít, hogy ugyanígy tegyenek. El fog ez vezetni a vesztéhez és a betegségéhez?
- Igen, Tiszteletreméltó Uram.

6. – Mit gondoltok, Kálámák, ha megjelenik a gyűlölet egy emberben, a javára, vagy a kárára van?
- A kárára, Tiszteletreméltó Uram.
- Kálámák, ha egy ember gyűlöletnek van kitéve, elárasztja és legyőzi gondolatban, akkor ez az ember életet fog elvenni, lopni fog, házasságtörést követ el, és hazudik; és másokat is arra buzdít, hogy ugyanígy tegyenek. El fog ez vezetni a vesztéhez és a betegségéhez?
- Igen, Tiszteletreméltó Uram.

7. – Mit gondoltok, Kálámák, ha téveszmék jelennek meg egy emberben, a javára, vagy a kárára vannak?
- A kárára, Tiszteletreméltó Uram.
- Kálámák, ha egy ember téveszméknek van kitéve, elárasztják és legyőzik gondolatban, akkor ez az ember életet fog elvenni, lopni fog, házasságtörést követ el, hazudik; és másokat is arra buzdít, hogy ugyanígy tegyenek. El fog ez vezetni a vesztéhez és a betegségéhez?
- Igen, Tiszteletreméltó Uram.

8. – Mit gondoltok, Kálámák, ezek a dolgok jók vagy rosszak?
- Rosszak, Tiszteletreméltó Uram.
- Hibásak vagy nem hibásak?
- Hibásak, Tiszteletreméltó Uram.
- Bírálják vagy dicsőítik őket a bölcsek?
- Bírálják, Tiszteletreméltó Uram.
- Vállalkozva rájuk és mások által felfedvén vajon ezek a dolgok bajhoz és betegséghez vezetnek, vagy nem? Vagy hogyan hat ez rátok?
- Vállalkozva rájuk és felfedezvén, ezek a dolgok bajhoz és betegséghez vezetnek, ilyen hatással lesznek ránk.

9.
– Ennélfogva mondhatnánk, ó Kálámák, amit így mondtak: „Gyertek, Kálámák. Ne hagyatkozzatok arra, ami ismételt hallás útján lett elsajátítva; se a hagyományra; se a szóbeszédre; se arra, ami a szent könyvekben áll; se feltevésekre; se alaptételekre; se tetszetős érvelésre; se a felé a gondolat felé ne hajoljatok, amely fontolóra lett véve; se mások látszólagos képességeire; se arra a feltevésre „a szerzetes a tanárunk”. Kálámák, amikor ti magatoktól tudjátok: „Ezek a dolgok rosszak, ezek a dolgok hibásak; ezeket a dolgokat a bölcsek rosszallják; vállalkozva rájuk és aztán kiderülvén, ezek a dolgok sérüléshez és betegséghez vezetnek” – hagyjátok el őket.

Az elfogadhatóság ismertetőjegye

10. – Gyertek, kálámák. Ne hagyatkozzatok arra, ami ismételt hallás útján lett elsajátítva; se a hagyományra; se a szóbeszédre; se arra, ami a szent könyvekben áll; se feltevésekre; se alaptételekre; se tetszetős érvelésre; se a felé a gondolat felé ne hajoljatok, amely fontolóra lett véve; se mások látszólagos képességeire; se arra a feltevésre „a szerzetes a tanárunk”. Kálámák, amikor ti magatoktól tudjátok: „Ezek a dolgok jók; ezek a dolgok nem helytelenek; ezeket a dolgokat a bölcsek dicsérik; vállalkozva rájuk, és felismervén őket, ezek a dolgok elvezetnek a jóléthez és a boldogsághoz” – helyezkedjetek beléjük és időzzetek bennük.

A ragaszkodás, gyűlölet és a téves eszmék hiánya

11. – Mit gondoltok, Kálámák, ha nem jelenik meg a sóvárgás egy emberben, a javára, vagy a kárára van?
- A javára, Tiszteletreméltó Uram.
- Kálámák, ha egy ember a sóvárgásnak nincs kitéve, nem árasztja el és nem győzi le gondolatban, akkor ez az ember nem fog életet elvenni, nem fog lopni, nem követ el házasságtörést, nem hazudik; és másokat is arra ösztönöz, hogy hasonlóképpen tegyenek. A jólétéhez és a boldogságához fog ez vezetni?
- Igen, Tiszteletreméltó Uram.

12. – Mit gondoltok, Kálámák, ha nem jelenik meg a gyűlölet egy emberben, a javára, vagy a kárára van?
- A javára, Tiszteletreméltó Uram.
- Kálámák, ha egy ember a gyűlöletnek nincs kitéve, nem árasztja el és nem győzi le gondolatban, akkor ez az ember nem fog életet elvenni, nem fog lopni, nem követ el házasságtörést, nem hazudik; és másokat is arra ösztönöz, hogy hasonlóképpen tegyenek. A jólétéhez és a boldogságához fog ez vezetni?
- Igen, Tiszteletreméltó Uram.

13. – Mit gondoltok, Kálámák, ha nem jelennek meg téves eszmék egy emberben, a javára, vagy a kárára van?
- A javára, Tiszteletreméltó Uram.
- Kálámák, ha egy ember téves eszméknek nincs kitéve, nem árasztja el és nem győzi le gondolatban, akkor ez az ember nem fog életet elvenni, nem fog lopni, nem követ el házasságtörést, nem hazudik; és másokat is arra ösztönöz, hogy hasonlóképpen tegyenek. A jólétéhez és a boldogságához fog ez vezetni?
- Igen, Tiszteletreméltó Uram.

14. – Mit gondoltok, Kálámák, ezek a dolgok jók vagy rosszak?
- Jók, Tiszteletreméltó Uram.
- Hibásak vagy nem hibásak?
- Nem hibásak, Tiszteletreméltó Uram.
- Bírálják vagy dicsőítik őket a bölcsek?
- Dicsőítik, Tiszteletreméltó Uram.
- Belekezdve és felfedezvén vajon ezek a dolgok jóléthez és boldogsághoz vezetnek, vagy nem? Vagy hogyan fog hatni ez rátok?
- Vállalkozva rájuk és felfedezvén, ezek a dolgok jóléthez és boldogsághoz vezetnek, ekképp hatással lesznek ránk.

15. – Ennélfogva mondhatnánk, ó Kálámák, amely így mondatott: „Gyertek, Kálámák. Ne hagyatkozzatok arra, ami ismételt hallás útján lett elsajátítva; se a hagyományra; se a szóbeszédre; se arra, ami a szent könyvekben áll; se feltevésekre; se alaptételekre; se tetszetős érvelésre; se a felé a gondolat felé ne hajoljatok, amely fontolóra lett véve; se mások látszólagos képességeire; se arra a feltevésre „a szerzetes a tanárunk”. Kálámák, amikor ti magatoktól tudjátok: „Ezek a dolgok rosszak, ezek a dolgok hibásak; ezeket a dolgokat a bölcsek rosszallják; vállalkozva rájuk és aztán kiderülvén, ezek a dolgok sérüléshez és betegséghez vezetnek” – hagyjátok el őket.

A négy emelkedett állapot

16. „A Nemes Tanítvány, Kálámák, aki ekképpen mentes a sóvárgástól, mentes a rossz-szándéktól, nem becsapott, tisztán megért [mindent] és tudatos, a barátságosság gondolatával áthatva él, először egyik negyedét hatja át, majd a másikat, majd a harmadikat, majd a negyedik negyedét; ugyanígy felülről, alulról és keresztül; mivel annak fennállásában ott van minden érző lény, mindenség, az egész világ, a barátság határtalan gondolatával áthatva él, amely mentes a gyűlölettől vagy rossz-szándéktól.

A szerető együttérzés gondolatával áthatva él […]
Az öröm gondolatával áthatva él […]
A kiegyensúlyozottság gondolatával áthatva él […]

A négy enyhülés

17. - A nemes tanítvány, Kálámák, akinek ily módon szabad a tudata a gyűlölettől, ily módon szabad a rosszakarattól, ilyen szennyezetlen, ilyen megtisztult a tudata, egy olyan ember, akinél megtalálható a négy enyhülés itt és most.

„Tegyük fel, hogy van másvilág, és a jó- és rossztettek beérnek, és gyümölcsöt hoznak. Akkor valószínű, hogy a halál után, a test feloldódásakor egy mennyei világban fogok újralétesülni, amely az üdvösség állapotával bír. Ebben a világban, itt és most, szabadon a gyűlölettől, szabadon a rosszindulattól, épen és egészségesen, boldogan tudom magam tartani” – ez az első enyhülés, amelyet felfedez.

„Tegyük fel, hogy nincs túlvilág, és a jó- és rossztettek beéréseként nincs gyümölcs. Mégis ebben a világban, itt és most, szabadon a gyűlölettől, szabadon a rosszindulattól, épen és egészségesen, boldogan tudom magam tartani” – ez a második enyhülés, amelyet felfedez.

„Tegyük fel, hogy a rossz (eredmények) a gonosz-tevőkkel történnek meg. Én azonban nem gondolok arra, hogy bárkinek is rosszat tegyek. Akkor engem, aki nem tesz rosszat, hogyan érhetnek el a rossz (következmények)?” – ez a harmadik enyhülés, amelyet felfedez.

„Tegyük fel, hogy a gonosz (következmények) nem történnek meg egy gonosz-tevővel. Ez alapján megtisztultnak látom magam bármilyen esetben” – ez a negyedik enyhülés, amelyet felfedez.

(17) - A nemes tanítvány, Kálámák, akinek ily módon szabad a tudata a gyűlölettől, ily módon szabad a rosszakarattól, ilyen szennyezetlen, ilyen megtisztult a tudata, egy olyan ember, akinél megtalálható a négy enyhülés akkor és ott.
- Így van ez, ó Megvilágosodott. Így van ez, Magasztos. […]
- „Tegyük fel, hogy van másvilág, és a jó- és rossztettek beérnek, és gyümölcsöt hoznak. Akkor valószínű, hogy a halál után, a test feloldódásakor egy mennyei világban fogok újralétesülni, amely az üdvösség állapotával bír. Ebben a világban, itt és most, szabadon a gyűlölettől, szabadon a rosszindulattól, épen és egészségesen, boldogan tudom magam tartani” – ez az első enyhülés, amelyet felfedez.

„Tegyük fel, hogy nincs túlvilág, és a jó- és rossztettek beéréseként nincs gyümölcs. Mégis ebben a világban, itt és most, szabadon a gyűlölettől, szabadon a rosszindulattól, épen és egészségesen, boldogan tudom magam tartani” – ez a második enyhülés, amelyet felfedez.

„Tegyük fel, hogy a rossz (eredmények) a gonosz-tevőkkel történnek meg. Én azonban nem gondolok arra, hogy bárkinek is rosszat tegyek. Akkor engem, aki nem tesz rosszat, hogyan érhetnek el a rossz (következmények)?” – ez a harmadik enyhülés, amelyet felfedez.

„Tegyük fel, hogy a gonosz (következmények) nem történnek meg egy gonosz-tevővel. Ez alapján megtisztultnak látom magam bármilyen esetben” – ez a negyedik enyhülés, amelyet felfedez.

(17) - A nemes tanítvány, Kálámák, akinek ily módon szabad a tudata a gyűlölettől, ily módon szabad a rosszakarattól, ilyen szennyezetlen, ilyen megtisztult a tudata, egy olyan ember, akinél megtalálható a négy enyhülés akkor és ott.

- Így van ez, ó Megvilágosodott. Így van ez, Magasztos. (17) - A nemes tanítvány, Kálámák, akinek ily módon szabad a tudata a gyűlölettől, ily módon szabad a rosszakarattól, ilyen szennyezetlen, ilyen megtisztult a tudata, egy olyan ember, akinél megtalálható a négy enyhülés akkor és ott.

-Lenyűgöző, Tiszteletreméltó Uram! Lenyűgöző, Tiszteletreméltó Uram! Mintha, Tiszteletreméltó Uram, egy ember felfelé fordítaná azt, ami fejjel lefelé volt, vagy feltárná azt, amit el volt rejtve; megmutatná az utat annak, aki elveszett; lámpást tartana neki a sötétségben, gondolván „Azok, akiknek van szeme, látni fogják a látható tárgyakat”. Ekként fejtette ki számtalan módon a Tant a Magasztos. Mi, Tiszteletreméltó Uram, menedékért járulunk a Magasztoshoz, menedékért a Tanhoz, és menedékért a Vándorszerzetesek Gyülekezetéhez. Tiszteletreméltó Uram, a mai naptól kezdve tekintsen ránk a Megvilágosodott úgy, mint világi követőkre, akik élethosszig menedéket vettek, a mai naptól kezdve.

A szúfizmus rövid története, bemutatása, valamint beilleszkedése az indiai kultúrába

2009-09-19T15:19:00.001-07:00

Ebben a rövidre szabott dolgozatban a szúfízmus alapvető gondolatait, kialakulását, az indiai vallásokkal közös és az attól eltérő vonásait szeretném felvázolni, később pedig kitérnék a nők jelenlétére a szúfízmusban. A történelemírásban unikumnak számítanak a női szakrális vezetők annak ellenére, hogy az ősi társadalmak épp az életadó nőiség kultuszát gyakorolták. A nők szerepe így sok esetben áttételessé vált, azonban nem kevésbé fontossá.
Sajnos az indiai vonatkozásairól részletekbe menően csak angol forrást találtam, viszont annak összefoglalása itt egyszerűen lehetetlen lenne, és habár megérdemelne egy fordítást, itt csupán vázlatosan tudtam kidolgozni. Az arab szavak átírásában Eliade könyvét követtem.

A transzcendens szerelem útja

A szúfízmus a mohamedán vallás síita ágán belül kifejlődött misztikus ezoterikus irányzat. (Az arab szúfí szó utalás a szúfik ’gyapjú’köpenyére.)
Az alaptételeket megvizsgálva megállapítható, hogy a számos hasonlóságot mutat az összes „megvilágosodás tannal”: A kozmosz teremtésekor az emberek szelleme különvált Istentől, ugyanakkor Isten végső valóságának (al-Dhát) felismerését csupán saját individuuma akadályozza: ha a gyakorló végigjárja a lét szintjeit, és felismeri, hogy vegetációs, szunnyadó állapotban él, végül visszaemlékezhet az ősi kapcsolatra, és megszabadulhat ha felismeri egységét Istennel. Végső cél az Egyetemes Emberré válás (al-Insán al-Kámil), illetve az igazság (al-Haqq) személyes megtapasztalása. Al-Ghazálí szúfi költő ekként fogalmazza meg a lényegét:

Célja a szív elválasztása mindentől, ami nem Allah,
és az isteni lét meditációjával való törődés.

Ennek kétféle módszere van, a dzikr és a szamá, mindkettőt csoportokban gyakorolják. Előbbi hasonlít a bhakták a mantrájához, azzal a különbséggel, hogy itt egy olyan Koránból származó idézetet ismételgetnek, mely tartalmazza Isten kilencvenkilenc neve közül az egyiket (állítólag a századik rejtett nevet az Egyetemes Emberek ismerik), közben egyre szubsztilisebb szintekre jut a követő, míg végül az ismételgetés hatására „lelkébe” átsugárzik Isten fénye, és egyesül a megszólító és a megszólítás tárgya.
A szamá gyakorlat keretein belül valamilyen külső hang, zene hallgatása történik, ami misztikus tapasztalatokat idéz elő. Általában egy idősebb, misztikus tapasztalatokkal rendelkező mester énekel vagy versel valamit, s ennek a tanítványok feltételek nélkül és teljesen odaadják magukat: maguk is énekelnek, táncolnak, sírnak, s addig kell folytatni a gyakorlatot, míg az extatikus állapot érzelmi vihara el nem csitul. Szamát csakis a sejk jelenlétében, szigorú szabályok közt és nagy időközönként tartanak, ez az előrehaladott szúfik kiváltsága. (A mai korra jellemző, hogy ezekről a gyakorlatokról manapság már bármilyen ezoterikus könyvben lehet olvasni, és bizonyos összejöveteleken laikus kóklerek felügyelik, ám rendkívül veszélyes, mivel mesterségesen hoznak fel szennyeződéseket, és ha nem beavatott mester vezeti, sérülhet az egyén személyisége, illetve különböző alteregók születhetnek ezek hatására.)
A szúfí közösségek a sejk körül csoportosulnak, a hiteles sejkek pedig Mohamed Prófétáig visszavezethető mesteri láncolat (silsilah) tagjai, ez egyezik az indiai guru-paramparával. A beavatási szertartás során megbonthatatlan kapcsolat jön létre mester és tanítvány között, utóbbi csak ekkor ismeri meg a következőkben rá vonatkozó szabályokat, illetve a rend törvényeit. Az aszkétákra jellemző foltozott köpenyt ölt, haját leborotválja. A szertartás kiemelt pontja a baraka, amikor a Próféta áldását, szellemi hatását a sejk közvetíti a tanítvány felé.
Életmódjuknak megfelelően a szúfík lakhatnak khankahban, ahol a mester elérhető közelségben van, és a tanítványok egymástól is tanulnak; dzsamá’at khánában az előrehaladott tanítványok laknak, a mester itt már jóval többet foglalkozik velük; s végül a záviában lakó misztikusok, aszkéták, fakírok már túllépték a tanítás szintjét, ők már éteri „házasságban” élnek Allahhal.

A zene és a költészet

Muhammad Dszalálo’d-dín Rúmí (1207-1273) török jogász és theológus volt, mielőtt találkozott az iszlám miszticizmussal. Az ő neve is a Nagyok közé sorolható, a szúfík legkiemelkedőbb költője vált belőle. Mesterét, Samsz-e Tabrízít feltehetőleg féltékeny tanítványai ölték meg. Oly szoros kötődés fűzte hozzá Rúmít, hogy halála után mélységes gyászba süllyedt, éjjel nappal zenét hallgatott és táncolt, ő honosította meg a szamát, a spirituális hangversenyt. Tabrízí emlékére írt egy misztikus ódakötetet (Díwán-e Samsz-e Tabrízí), mely egyben Isten iránti szerelmes versek gyönyörű gyűjteménye is lett. A bor szorosan kapcsolódik Rúmí költészetéhez, jelképe a mámoros szerelemnek, illetve a Lényegiség jelenlétében borrá váló víz csodájának. (Indiai tantrikus mesterek, illetve tibeti mahásziddhák is tettek hasonló csodákat.) Íme Rúmí A bor című verse:

Megsárgult a pohár, mert tőle lopta színét,
Gondolhatnád, arany olvadt fel üvegében.
Oly kellemes és úgy száll szaga szerte, mintha
Napsugár meg zefír áradna szét a légben.

Az extatikus tánc a kezdetektől fogva része volt a szúfízmusnak. A Rúmí által alapított Taríqa maulawijja nyugaton a kerengő dervisek néven vált közismertté. A szamá szertartása alatt a táncosok egyre gyorsabban forognak saját tengelyük körül. Ennek a táncnak egyszerre van kozmikus és theológiai jellege: Fehér ruhájuk a szemfedőt jelképezi, a fekete köpeny a sírt, a magas (általában barna) posztósüveg pedig a sírkövet. A sejk közvetít Ég és Föld között. Ugyanígy az isteni kapcsolat jelképeként a kerengők jobb tenyerüket az ég felé fordítják, balt a föld felé, és az óramutató járásával megegyezően (balra) forognak, mely a bolygók forgásiránya. A terem a kozmosz, a létezés tere, melynek centruma a Nap, a tánc végén a kör közepén forgó sejk. A szamá zenéjét nádfuvolát (náj), dobokat és cintányért megszólaltató zenészek szolgáltatják.

A szúfízmus kialakulása

Időben feltehetőleg a VIII-X századtól van jelen, azonban az utókor hagyományai korábbra datálják. Legvalószínűbb, hogy az arab hódítások vehemens korszakában tűnhetett fel, a szakrális hatalommal nem sokat törődő kalifák és az egyre jobban csontosodó ortodoxia ellenpólusaként. Épp emiatt habár a síita irányzathoz köthető, mégis egyfajta különállás jellemzi Mohamed tanától, az ortodox iszlám követői nem mertek volna bensőséges, spiritualitás által fűtött szerelmi kapcsolatot kiépíteni Allahhal. Miután két eretnekséggel gyanúsított szúfí nagymestert, al-Halládzsot és asz-Szuhravardít 922-ben kivégezték, az átadás méginkább bizalmi módon, beavatottak szűk körében történt.
A szúfízmusban sok közös jegy lelhető fel a héber kabbalával, a görög újplatonista gondolatokkal, a manicheizmussal, és egyértelmű a rokonság az indiai bhakti irányzatokkal. (Ezzel párhuzamosan lehet megállapítani, hogy a szúfízmus terjedési útvonala kezdetben Perzsia és Irán, később az összes iszlám hódítás alá eső terület: Spanyolország, Közép-Ázsia, Indonézia, Kelet-Afrika.)
Az elsőként említett misztikus aszkéták Haszan al-Baszrí (meghalt 728-ban) és Ibráhím Ibn Adham. Utóbbi határozta meg az aszkézis három fő szakaszát: Lemondás a világról, lemondás az előbbi öröméről, harmadjára pedig az egyetemes felismerés, miszerint egyáltalán nincs szükségünk a világra.
Az indiai kasztrendszerektől és az ezáltal meghatározott vallási gyakorlattól eltérően a szúfízmust bárki gyakorolhatta: épp egy Rábi (mh 801) nevű rabszolga vezette be az Isten önzetlen és abszolút szeretetét, ugyanakkor a Hatodik Imám is szúfí mester volt.
Mindenképpen szót érdemel az egyiptomi Dzú’n-Nún (mh 874). Ő fogalmazta meg elsőként a mar’ifa és az ’ilm, vagyis Isten intuitív megismerése és a fogalmi megismerés közötti különbséget; ő vallotta be elsőként, hogy nyilvánosan Úrnak, egyedül pedig Szerelmének nevezi Allahot; valamint az ő dicsőítő himnuszai emelték a misztikus költészetet később magasan elismert rangjára.
A szúfízmus sem a belső sem a külső ellentétektől nem volt mentes: Abú’l Qászim al-Dzsunajd (mh 910), aki a bagdadi kalifátusban volt nagymester, tanításaiban hangsúlyozta a mértékletességet (szahv), tanításait titkos formába öntötte, és megtiltotta, hogy tanítványai be nem avatottaknak beszéljenek nyilvánosan, azonban a már említett Huszajn ibn-Manszúr Al-Halládzs ezt megszegte, mire al-Dzsunajd kidobta a rendből. Al-Halládzs ezután kalandos életutat járt be, megismételte zarándoklatát Mekkába, hosszú körutat tett Indiában, Turkesztánban, eljutott Kína határáig. Vértanúhalálát egy extázisban kiejtett mondata okozta: „Én vagyok az Igazság (=Isten)”. Az Isten iránti szeretetből hittestvéreiket dorgáló malámatijjákra emlékeztető viselkedése Dél-Indiában is fellelhető jelenség volt. Utána a szúfík kénytelenek voltak nyilvánosan bizonyítani, hogy nem mondanak ellent az ortodox iszlámnak. Alázatot és paradoxonokat vitt költészetébe a mentelem megszerzése céljából Siblí (mh 945) és Niffarí (mh 865). Végül al-Ghazálínak (mh 1111), egy híres theológusnak sikerült elfogadtatnia az ortodoxiával a szúfízmust. A Vallástudományok újjáélesztése című munkájával széles körben elismertté tette ezt a megviselt szent tant, és Kelet-Perzsiában szúfí kolostort is alapított. Rá emlékezve nevezték a misztikus szerelmes verseket ghazáloknak.

A szúfízmus Indiában

Már a Bagdadi Kalifátus ideje alatt ismerték az indiaiak a szúfík (pl. Haszan al-Baszrí, Al-Halládzs) tanításait, de egyébként is elég nagy volt a vallások, spirituális tanítások tekintetétben az átjárás a két birodalom közt. Indiában a legnevesebb misztikus iszlám bölcs Muinu’d-Dín Csistí (1191-1236), Nizámu’d-Dín Aulija (1238-1325) és Sarafu-Dín Manéri (XIV.sz).
Akbar (1556-1605) uralkodásában kiemelkedő szerepet kapott a szúfízmus. Családja régóta kapcsolatban állt a naksbandíja renddel (apja, Humájún megszállottja volt a misztikus tanoknak), azonban ő nem ezt választotta: a mértéktartásáról és a világi dolgoktól való elzárkózásáról híres csistí rendet, s ezzel megnyerte magának a legnépszerűbb szúfí irányzat követőit. Szellemei mesterét, Abul-Fazl szúfí bölcset tanácsadójának, sőt hadvezérének nevezte ki. Uralma megerősítése kulcsaként ismerte fel a különböző (meglévő hindi és újabb misztikus) vallások elismerését, ennek érdekében később törvényt is hozatott, amely alapján igényt tartott az egész muszlim világ élén álló kalifa, vagyis a Próféta világi helyettesének címére. Ezzel igyekezett vallási toleranciáját megvédeni az imámok és ulemák támadásaitól. Pihenő idejében hálószobája erkélye alá mindenféle bölcset huzatott fel a palota falára egy ágyon csücsülve, hogy minél járatosabbá váljon a vallások gazdag világában. Persze mindenki szerette volna, ha az ő vallását választja, ő pedig, hogy ne boruljon fel az egyensúly, létrehozott egy minden vallást egyesítő Isteni Hitet (Díni Iláhi). Delhitől észak-nyugatra pedig megépítette Fatehpur Szikrít, melyet a Díni Iláhi zarándokhelyévé tett. Itt található Szalím Csistí sejk sírja is. Szintén a mogulok ideje alatt alakult ki az urdu nyelvű irodalom: urdu nyelven írt ghazálokat Vali Dakkhani (1668-1707).
Két nagy iszlám misztikus Nund Risi és Lallá befolyása a mai napig érezhető a pandzsábi szikh költészetben, Kabír költészetében pedig teljes mértékben összefonódott Allah imádata Visnuéval.

A gyengébbik nem az indiai szúfízmusban

A nők jelentős szerepet folytattak mind a szúfík működésében, mind a vezető szúfík anyjaként (azonban gyakorlataikhoz buzdítást és segítséget nem kaptak, ahogy ez az iszlámra általában jellemző volt). Nizámuddín Aulija sejk mondta:

Mikor egy oroszlán kilép az erdőből, senki sem kérdezi a nemét. Ádám utódainak áhítatot és alázatot kell mutatniuk Isten felé függetlenül attól, hogy férfiak vagy nők.

Abdul-Haqq Muhaddisz Dihlaui sejk az Akhbaru’l-Akhjar című művében egy külön fejezetet áldozott a női szenteknek. Az említettek közül a legkorábban élt Bibi Szára, Nizamuddin Abul Muid sejk anyja. Vele esett meg ez a történet: A sejket gyakran kérték szellemi és anyagi problémáik megoldására. Egy alkalommal Delhiben nagy szárazság volt. Mindenki esőért kezdett el imádkozni, és a sejket szintén erre kérték meg. Erre ő az anyja ruhájából kihúzott egy szálat, és imádkozni kezdett. Rögtön akkor szakadni kezdett az eső.
Egy másik csodás eset, mikor Baba Farid anyja egyszer megvakított egy tolvajt, majd mikor visszaadta a látását, a tolvaj egész családja felvette a mohamedán vallást. Az idős hölgy halála is hasonlóan különös volt: Baba Farid Ajodhanban telepedett le, és megkérte bátyját, Najibu’d-Din sejket, hogy hozza el Delhiben élő anyját. A visszafele úton lepihentek egy fa alatt, és a sejk elment vizet keresni. Mire visszatért, anyja eltűnt és minden keresés hiábavalónak bizonyult. Egy másik alkalommal, mikor ugyanannak a helynek a közelében járt, csontokat talált, melyeket az anyja hamvainak tulajdonított, azonban mikor Ajodhanban Baba Fariddal kinyitották a táskát, a csontok eltűntek.
Baba Farid gyakran hivatkozott a delhii Bibi Fatima Szam jámborságára és szentéletűségére. Ő pedig saját bátyjaiként gondolt Faridra és Najibu’d-Dinra. Fatimáról nem sokat tudunk, de életbölcsessége fennmaradt:

Érdemdúsabb cselekedet az éhezőt megetetni és a szomjazót megitatni, mint ezer namasztét elmondani, és napokig koplalni.

Halála után Nizámúd-Din Aulija sírjánál imádkozott, és spirituális megnyugvást nyert.
A leghíresebb indiai női szúfi azonban kétségtelenül a már említett Haszan al-Baszrí tanítványa, Rábi’a bint Isma’il al-’Adwiya (mh 752≈801). Számos extatikus élménye, állhatatos odaadása tették az egyik legnagyobb misztikussá. Szegény családba született, szülei halála után az utcán eladták szolgának hat dirhámért. Faridu’d-Din ’Attar Rábi’a életének több fejezetét is megörökítette költeményeiben, a Muszibat-Náma és az Ilahi-Námaban. Emelkedett spirituális szintjét Rábi’a imával és böjttel érte el, egész életében cőlibátust gyakorolt. Magányos remeteségében, mikor elvonult a vadonba, szarvasok, kőszáli kecskék, szamarak vették körül, és elillantak, mikor mestere vagy más szúfí bölcsek látogatták meg: Malik Dinár, Szúfjan Szaúrí és a balkhi sejk. Egy törött korsó, melyből ivott, és melyben a rituális kézmosást végezte, egy ócska nádszőnyeg, és egy párnának használt tégla volt minden vagyona. Onnantól, hogy megismerte az isteni teremtést, szégyellt bármit is kérni az emberi teremtményektől. (Egyszer pár férfi gúnyolódni kezdett vele, miszerint nem létezhet női próféta. Azt a találó feletet adta, hogy az egoizmus és önimádat férfiúi tulajdonság, és olyan nő sem létezhet, aki valaha is hermafrodita lett volna.)
Sem a pokol sem a paradicsom nem hatottak ösztönzőleg rá, tökéletes megértője volt az égi szerelemnek, ugyanígy az őt Istennel összekötő igazi értékes imát sem tartotta magáénak, szerényen csupán létezőnek tekintette.

Az isteni szerelem megnyilvánulásai más vallásokban

A szúfízmust az indiai irányzatok közül egyértelműen a bhakti mozgalmakkal lehet párhuzamba hozni. P. Thomas könyvének A szerelem művészete és tudománya című fejezetéből :

Az extázis, melyet az odaadó gyakorló kedvenc személyes Visnu istenségén szemlélődve tapasztal meg, a földön semmi máshoz sem hasonlítható, csupán a heves szerető érzéseihez, mikor magához szorítja kedvesét. Az iszlám hasonló irányzataként jött létre a szúfízmus. Mindamellett a gondolat nem áll távol a kereszténységtől sem. Salamon Énekek énekét is ugyanez a szellem hatja át, valamint a római katolikus miszticizmus a menyasszony és a vőlegény kapcsolatát az Isten jelenléte után sóvárgó lélek legillőbb szimbólumaként ismeri el. Azonban amíg a kereszténység az érzéki szerelemben istentelen szenvedést talál, mely méltatlan a spirituális szerelemre, addig a vaisnaváknak nincs ilyen undoruk az emberi szerelemtől és némely költőjük szabadjára engedte a képzeletét a misztikus szerelemről.

Áttekintés

Összegzésképpen annyit mondanék, hogy a szúfízmus úgy viszonyul a bhakti, a manicheista, a keresztény misztikus és a zsidó kabala hagyományhoz, mint mondjuk a buddhizmus a szánkhja, a dzsainizmus, a jóga és az upanisadok tanításaihoz. Megfigyelhető, hogy ahol igazán hiteles tanítók és bölcsek éltek, ahol belülről kiinduló motivációval természetesen „élték meg” a spiritualizmust, ott soha nem választották szét a hagyományokat, nem akarták elkülöníteni a tanokat, mert abszolút szinten érezték azok egyezését, és ugyanígy könnyedén és rugalmasan tértek át más utakra, amelyek azonban csak az egyén belső alkatától függően nevezhetőek másnak.

Irodalomjegyzék:

Saiyid Athar Abbas Rizvi: A history of sufism in India. Munishram Manoharlal Publisher, New Delhi 1997 (Repr. 1978)
Gordon Johnson: Az indiai világ atlasza. Ford.: Kertész Balázs. Helikon, Budapest 1998
Kássa László: A szúfí misztikus tanítása. Magánkiadás, Miskolc 1996
Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története. Osiris Kiadó, Budapest 2006 (Repr. 1983)
Idries Shah: A szúfí út. Ford.: Forgács Ildikó. Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Budapest 1998

az Abhidharma-kósa egy részlete az önbuddhákról

2009-09-19T15:15:00.000-07:00

Vasubandhu Abhidharma Kósájában (Abhidharmakośabhāṣyam) az olvasható, hogy a pratjéka-buddhák kedvelik a magányt. Ezen mű szerint két időszakban jelennek meg: a világciklusok növekedési-, és a hanyatlási szakaszában. Az önbuddhák lehetnek csoportban élők (skr. vargacārin), akik szintúgy a növekvő szakaszban jelennek meg (lsd. Buddha idején ), és az magányosak, akik úgy élnek, mint a rinocérosz.
A śrāvakák azok, akik a Történelmi Buddha tanítványaiként elérték az első vagy második gyümölcsöt. Egy másik vélemény szerint, vannak átlagos hīnayāna gyakorlók (pṛthagjana "köznép") - akik megvalósítottak, megtapasztalják az áttörést (nirvedhabhāgīya), és akik az anyagi létezés útján képesek maguktól megvalósítani az ösvényt. A mesterek, akik osztják ezt a nézetet, a Pūrvakathāban találtak érvelést.

500 aszkéta fájdalmas megtartóztatást gyakorolt egy hegyen. Egy majom, ami a pratjéka-buddhák között élt, az ő magatartásukat utánozta az aszkéták előtt. Az aszkéták leutánozták a majmot, és úgy tartják, hogy elnyerték a pratjéka-buddhák Bódhiját.

A mesterek szerint világos, hogy nem voltak szentek (āryák, śrāvakák) ha előzőleg elérték volna a srávakák gyümölcsét, névlegesen a szabályok és szertartások alól való megszabadulást (szkr. śīlavrataparāmarśa;), nem tették volna ki magukat később fájdalmas önkínzásnak.
(A bódhi (szkr. bodhi) szó kulcsfontosságú, ezért pár szóval magyaráznám: az ellobbanás (kṣayajñāna) és a nem-keletkezés (anutpādajñāna) bölcsessége, a bölcsesség mindenre kiterjedő tudása, a síla-szamádhi-prajñā hármasságának állandósulása, amivel a buddhák és a győzedelmesek (szkr. jina) rendelkeznek.)

A pratjéka-buddhák második csoportját alkotják, akik olyan magányosan élnek, mint a rinocérosz. A rinocérosz száz hosszú kalpán át gyakorolta a bódhit. Rögzített gyakorlatok, tanítás nélkül (szkr. āgama) éri el a megvilágosodást, pratjéka-buddha, mert egyedül viszi véghez az üdvözülést, mások alakítása nélkül.

• Miért nem használja fel magát mások megváltására? Bizonyosan képes tanítani a Tant: rendelkezik a mindenre kiterjedő képességekkel (szkr. pratisaṁvid) és ha még nem is rendelkezik vele, korábbi Buddhák tanításaira biztosan emlékezik (szkr. praṇidhijñāna). Többé nem szűkölködik könyörületben, mivel a határtalan erőket épp a lények segítésének szándékával manifesztálja. Többé nem mondhatja, hogy a lényeket nem megvilágosíthatóak, abban az időszakban, melyben él - mint például ebben a hanyatlási szakaszban - szóbeli átadással a lények el tudnak szakadni a Vágy Birodalmából (szkr. kāmadhātu). Akkor mégis miért nem tanítja a tant?

Az előzőleg tanúsított magatartásából következik, mely magánnyal teli. Ebben örömét leli, és vágyik a zűrzavarból való távollétre, nincs meg a bátorsága, hogy alávesse magát annak, hogy másokkal mélységesen megértesse a Dharmát: tanítványokat kellene szereznie, sokaságot kellene vezetnie, akik népszerűt népszerű ellen követnek, ez nehéz feladat. Fél, hogy megzavarják elmélyedésében, és tart kapcsolatba lépni emberekkel (szkr. saṁsarga). Egyszerűen nincs kedve.

• Hogyan lehet tanítás, mester és mindenféle külső hatás nélkül elérni a megvilágosodást?

Az önbuddhák életük vége felé mesterre nem támaszkodva a világtól elkülönülnek, és magukon az állandóan keletkező dharmákon szemlélődnek. Így vizsgálódván felismerik a dharmák és az egyén éntelenségének kettősségét, és külső jegyekben is láthatóan elérik az arhatságot. Tibetben és a Himālayában a mai napig lehet látni remetéket (vagy időszakosan elvonulókat) akik hasonló módon törekednek a megvilágosodásra.

• Milyen tudatállapottal rendelkezik egy pratjéka-buddha?

A pratjéka-buddha a „buddhákhoz” hasonlóan a negyedik elmélyedés (szkr. dhyāna) állapotában időzik, mivel ez az elmélyedés mentes mindenféle nyugtalanságtól és kettősségtől. Egy ültő helyükben - felkelés nélkül - az áttöréstől eljutnak a bódhi felébredéséig. Különbség van a srávakák, a pratjéka-buddhák és a felülmúlhatatlan, tökéletes buddhák bódhija között. A megsemmisülés és a nemkeletkezés tudata háromféle aszerint, hogy melyikük éri el. A megsemmisülés tudatállapotában tökéletesen maguk mögött hagyják a nemtudást, tudják, hogy vállalkozásukat teljesítették, azonban a tökéletes bódhi számára nincs többé semmi, ami véghezvihető vállalkozás lenne.

• A tökéletes megszabadulás (adhimokṣa) jelei:

A śrāvakák és a pratjéka-buddhák a levegőbe tudják emelni testüket, és elmozdítani, akár a madár, ami fokozatosan felemeli a testét, és repül. A szándék intenzitásától függően, a távoli cél közelivé válik, így gyorsan megérkezik.

A fordítás alapjául szolgáló könyv:
Vasubandhu: Abhidharmakośabhāṣyam. Ford.: Louis de la Vallée Poussin & Leo M. Pruden. Asian Humanities Press, Berkeley 1990.

A korai japán buddhista építészet és a Hōryūji

2009-09-19T14:57:00.001-07:00

A japán buddhizmus és a buddhista építészet kezdetei

A buddhizmus koreai közvetítéssel jutott el a Yamato udvarba. Pakcse királya egy bronzbuddhát és szútrákat küldött Kimmei császárnak, aki örömmel fogadta – ennek időpontja tisztázatlan, a Nihon Shoki, egy régi japán krónika szerint 522, Suzuki szerint 538, mások 552-re teszik. A krónikák szerint 577-ben szerzetesek, és képzőművészek érkeztek Koreából, hogy nekilássanak egy templom építésének, de ehhez még kellett Soga no Umako győzelme 587-ben a Mononobék felett, onnantól kezdve apácák, szerzetesek, szobrászok és építészek árasztották el Japánt. A babonás lakosság számára a buddhizmus mágikus hatalommal bírt – távol tartotta az ártalmas erőket, védelmet nyújtott a járványok és a természeti csapásokkal szemben.
Suiko császárnő fia, Shōtoku herceg (572-622) lelkesen kezdte terjeszteni a szent szövegeket, magyarázatokat írt hozzájuk, és a Mononobék felett aratott győzelem hatására felépíttette a Shitennōjit (Négy Mennyei Király Temploma), megalapította a Horyūji templomot, és még számos másikat, egy 623-ban tartott népszámlálás során negyvenhat templomot, nyolcszáztizenhat szerzetest és ötszázhatvankilenc apácát jegyeztek fel. (A templomok nevében szereplő –ji ,–tera vagy –dera szó olyan helyre vonatkozik, ahol tiszteleti képmásokat helyeztek el, vagy szertartást folytató szerzetesek vagy apácák élnek.)
Megalapult az első állandó főváros, Nara, melyet a Tang-kori kínai városok mintájára húztak fel. A hét nagy templom neve Todaiji, Kofukuji, Gangoji, Daianji, Jakushiji, Sadaiji és Hōryūji –legutóbbiról fog szólni a dolgozat második része.
(A japán neveket és kifejezéseket mindenhol a nemzetközi átírás szerint írtam.)

A japán buddhista építészet nagyrészt kínai hatásra alakult ki isz. 538 után – a buddhizmus megjelenésével. Azért is hatott rá a kínai formavilág, mert mindkét országban a fa állt rendelkezésre építőanyagként.
A sziget mesterei azonban sokkal több lélekkel telítették meg az eredeti kontinentális formákat, és saját stílusjegyeket hoztak létre: A japán építészet központi vonása lett az asszimetria, az anyagok természetes szépsége, a funkción alapuló tervezés, mely tisztán átláthatóvá teszi az épületek szerkezetét. A buddhizmussal összefonódó shintó hatására a japán épületek természetközeliek, a külvilágtól teljesen elszigetelten hatalmas tereket hoztak létre, melyek békét és oltalmat sugároznak.
Ugyanígy eltért az új vallás, a buddhizmus, és a shinto építészete is, az egyik alapvető különbség a buddhista építészetben az volt, hogy a bejárati kaput (chūmon) a shinto toriaival szemben gazdagon díszítették. Jellegzetes buddhista épület lett a pagoda, mely az indiai sztúpákra már kevésbé hasonlít, de azonos célt tölt be: a Buddha-ereklyék őrzésére használják. Míg a shinto szentélyeknél források, kis kutak szolgálták a megtisztulást, addig a buddhista templomokhoz kis pavilonokat emeltek, ahol szantálfa füstölőket égettek. Mindkét vallásnál kicsi az épületek alapterülete, a kertnek és udvarnak viszont annál nagyobb jelentősége van. A középkorra a shinto és buddhista templomok között már nehezen tudtak különbséget tenni, a két vallás összekeveredett. Ma is a templom belső kegyhelye mutatja meg, melyikkel állunk szemben: a shintónál valamilyen szent tárgy, például tükör, míg a buddhistánál buddha szobor és a templomi szertartás kegytárgyai illetve az oltár közelében elhelyezett szútrák utalnak a vallásra.
A buddhista templomok többsége a következő épülettípusokat foglalta magában: főcsarnok (kondō), tanuló vagy előadó terem (kōdō vagy daikōdō), szútra könyvtár (kyōzō), pagoda (gojunoto, három-, öt- hét- kilenc- vagy tizenháromszintes), harangláb (shōrō), főpap lakása, szerzetesi cellák, ebédlő (jikido), hivatalos helyiségek, gazdasági épületek, tárház, raktár, kincstár (daihōzōden). A főcsarnok (Buddha vagy Aranycsarnok) és a pagoda általában a belső udvarban helyezkednek el. Több tucat, néha ötven, néha száznál is több épület van egy ilyen kolostorrendszerben.

Az Asuka, Hakuhō és Nara korszakok

A Nara korszakkal befejeződő mintegy kétszázötven évet, amelyet a japán buddhizmus virágkorának szoktak nevezni, három fő időszakra oszthatjuk fel: 552-től az Asuka-korszakra, melynek végét a 645-ös Taika-reformok jelentették, amik kínai mintára újraszervezték az államszerkezetet, ezután következett a Hakuhō-korszak, végül 710-ben Heijokyo-ban az állandó főváros megalapításával kezdődött a Nara vagy Tempyo korszak, és 794-ig tartott.

Az 587-es polgárháborút követően Soga Umako és Shōtoku herceg buddhista templomok építését vállalta. A legelső híres templom, melyet Umako építtetett Asuka tartományban, az Asuka-dera, mely különböző háborúkban, tűzvészekben és viharokban többször is elpusztult, míg végül már nem is építették fel újra. A Shitennōji, Wakakusadera és később az azt felváltó Hōryūji régészeti feltárásai azonban arra mutatnak, hogy az Asuka és Hakuhō korabeli templomok a koreai Koguryo templomok másai, az akkoriban igen népszerű kontinentális szerkezeti terv alapján készültek.
A Hakuhō korszakban a Nihon Shoki szerint már ötszáznegyvenöt templom volt Japánban, majd’ ötszázzal több, ezzel párhuzamosan a templomok és tárgyi leleteik már tisztán mutatják, hogy a japán mesterek egyre több stílust alkalmaztak az épületek, festmények és szobrok kivitelezésénél. Ebből a korszakból csak két templom maradt fenn épen: a Yakushiji, amelyet 710-ben a főváros átköltöztetésekor az eredeti tervek alapján újjáépítettek, illetve a Hōryūji, mely tisztes kora, megőrzése, és a Shōtoku herceghez fűződő viszonya miatt főként a művészetet pártolókat vonzotta, a buddhista és világi vezetés szemében csak egy provinciális (vagy inkább vidéki) templomnak számított. A két templom a Hakuhō korszak két végpólusának tekinthető – a konzervatív, az Asuka normáitól lassan távolodó Hōryūji és a fejlődő, a korai kínai Tang korszak (618-683) virágzását japán stílusban újragondoló Yakushiji.

A Hōryūji építésének története

Ez Japán egyik legrégibb, és leghíresebb fából készült műemléke, mely 1993 óta az UNESCO világörökség része. Hírét a benne fennmaradt gyakorlás folytonosságának is köszönheti, ami újabb és újabb támogatást, a változó művészeti hullámok frissítő hatású, ám harmonikus illeszkedését hozta.
Nevének jelentése a ’virágzó törvény temploma’. Teljes neve Horyū Gakumonji ’a virágzó törvény tudásának vagy tanításának temploma’. Nara tartományban, a mai Nara várostól 7 km-re délre, Ikarugában épült, innen származik az eredeti neve, az Ikaruga-dera, amelyet néha ma is használnak.
A krónikák szerint a templomot 606-ban Shōtoku herceg építette, és 670-ben teljesen leégett. A mai megegyezés alapján a Hōryūji aranycsarnoka, ötszintes pagodája, és belső kapuja kicsit később, a 7. század végén, 8. század elején épülhetett, tehát az Asuka korszakot követően.

A templom alaprajza, épületeinek elhelyezkedése

Mai Nara közelében fekvő Hōryūji templom-együttes aszimmetrikus alaprajzú. Az észak-déli középtengelyen helyezkedik el a kétszintes belső kapu és az egyszintes előadó terem, ettől jobbra a kétemeletes aranycsarnok, balra az ötszintes pagoda. Ezek az épületek a legrégibbek, valószínűleg 680-ra már befejezték őket. A felhasznált faanyagot kezdetben vörös vasoxiddal, később cinóbervörös lakkréteggel díszítették, mely megvédte az időjárástól.

A belső kapu (a chūmon, melyről már beszéltünk) egy tetővel fedett kerengő részét képezi, mely az udvar felé nyitott, körbekeríti a pagodát és az aranycsarnokot, és két oldalról az előadó termet fogja közre. Ebbe a jelképes falba később beékeltek egy szútrakönyvtárat és egy haranglábat is. A járulékos épületeket - az ebédlőt, a konyhát, a hivatali épületeket és a szerzetesek lakónegyedeit a belső falon kívül helyezték el.
A külső falrendszer négy oldalán díszes kapuzatok találhatóak, a kolostorba a déli főkapun keresztül juthatunk be. A kapu a Muromachi korszak stílusában épült, és kínai mintára oszlopaival együtt robusztus kőalapra helyezték. Az ereszek alatti fakeret indiai hatást mutat. Innen egy kaviccsal beszórt széles gyalogösvény vezet a belső kapu felé, a körülötte elterülő gondosan ápolt kertet 1439-ben telepítették.

Chūmon

A kétemeletes kapu teljes egészében mentes maradt a változtatásoktól, legtisztábban ez őrzi az Asuka-kori buddhista templomépítés jegyeit. A kapu az udvar felől négy beosztásra tagolódik, a két legkülső részben két félelmetes Niō őrködik. Ők a kongōjin istenségek közé tartoznak, akik a buddhizmus védőistenségei Japánban. A keleti őrző Ungyō, aki az éjszaka során ügyel, fekete a bőre és összeszorítja fogait; a nyugati őrző Agyō, aki a nappali órákban éber, vöröses bőrű és száját nyitva tartja.

Kondō

A Kondō vagy Aranycsarnok az aktív buddhista gyakorlás helye, miközben a világ egyik legrégibb épülete. Négyszögletes, kétsoros kőtalapzaton nyugszik. Ívelt ereszű, súlyos cseréptetőzetének stílusában keveredik a nyereg és a kontytető, ezt irimoya stílusnak nevezik. A főtető alatt plusz két tető helyezkedik el, az alsó kisebbet később készítették a falfestmények védelmére. Az álló faoszlopokat egyetlen törzsből faragták ki, a felsőbb négyet sárkányok, az alacsonyabb ereszek tartópilléreit pedig kutyaszerű lények díszítik. Utóbbiak akkor kerültek fel rá, mikor az Edo-korszakban az épület újjáépítésre került. A felfelé ívelt konzolok (kumogata kumimonō) felhő formájúak, mind egy darabból lettek kifaragva. Ezeken fekszenek a keresztgerendák, amikre a cseréptető és az épület felső része támaszkodik. Az aranycsarnok 1949-ben részben leégett, ám azon nyomban újjáépítették.
Magas, vastag küszöbét átlépve félhomályos helyiségbe jutunk. A megemelt oltáron hatalmas szobrok állnak, amik a tér nagy részét kitöltik. Az aranyozott és festett buddhák, bódhiszattvák és védelmező istenségek azonban szépen kivehetőek. Az indiai sztúpa körbejáráshoz hasonlóan ezt az oltárt is nyitott térrel vették körül, hogy megkerülve érdemeket lehessen szerezni. Négy szélén található a Shitennō, a ’négy őrző istenség’, akik a négy égtájat őrzik, tömör fából lettek kifaragva, festéssel, és aranylemezekkel díszítették őket. A Tamamushi szentélyhez és a Chūmon őrzőihez képest nincs semmilyen kifejezés az arcukon, mégis rendkívül hatásos a megjelenésük.
Itt található Tori Busshi híres szobra, a Shaka triád, valamint egy bronzból készült Yakushi Nyorai, amit szintén nemzeti kincsként tartanak számon, és 607-ben készült Suiko császárnő rendeletére. Az Aranycsarnok tartalmaz még egy bronz ülő Amida Nyorai szobrot is, ami a 13. században lett öntve. A falakat Amida tisztaföldjéről készült freskók díszítik, az eredetiek másolatai, amelyek a tűzben elpusztultak. A tűzvészt túlélő freskókat átszállították egy tároló csarnokba.

Gojunoto

A pagoda szent testmaradványok, ereklyék tárolására szolgáló szentély, és ugyanakkor magasba nyúló középpillére az eget a Földdel összekapcsoló láthatatlan világtengelyt, Buddha és az emberek viszonyát is jelképezi. Fából, cserépből és flastromból készül. Indiában eredetileg sírhalmok voltak a sztúpák, koncepciójuk Kínába, és onnan Japánba érve némileg megváltozott. A japán pagodák mintájául szolgáló kínai pagodák - talán az őrtornyok mintájára – egészen más kinézetűek, kerek kupola helyett négyszögletes formájúak, inkább oszlopszerűek.
Mivel sok vihar és földrengés veszélyezteti a japán épületeket, ezért a középpillért nem fogták be abszolút mereven a lábazatba, így a legerősebb viharokat is átvészelik. A főoszlopot tartó alapkőbe üreget faragtak, amibe belerejtették a különböző szent szútrákat, relikviákat.
A pagoda szürke cseréptetői kontytetők, és az Aranycsarnokhoz hasonlóan ez az épület is kapott még egy kisebb tetőt a legalsó alá. A csökkenő alapterületű tetők az egyén spirituális fejlődésének a szimbólumai. A legfelső tető (sōrin) rézből készült, felette kilenc gyűrűvel ellátott rúd emelkedik a magasba. A rúd tövénél egy lefelé fordított edényforma (fuku bachi) látható, ami egy alátétszerű harmatgyűjtőn nyugszik (roban). A rúdhoz kapcsolt gyűrűket kurinnak nevezik, és a rúd végén egy „víz-láng” (suien) látható, azon a sárkány kereke (ryūsha), és legfelül a buddhista bölcsességet jelképező szent drágakő, a hōshu.

Daikōdō

Ebben a teremben gyülekeznek és tanulnak a szerzetesek. Az eredeti csarnok leégett 925-ben, a jelenlegi építmény 990-ben épült fel újra. A csarnokban egy ülő Yakushi Nyorai buddha látható kísérőivel, amelyet mindenhol aranylemezekkel fedtek be. Akkor faragták, mikor az épületet újraépítették, ahogyan a négy mennyei őrt is. Ezek a tipikusan japán buddhista szobrok a Heian-kor (781-1198) derekáról származnak.

Kyōzō

Az előadóteremtől nyugatra található a Szútra-csarnok, amely könyvtárként funkcionált, és eredetileg a kor összes buddhista szentiratát őrizte. Manapság Kanroku szerzetes faszobrát őrzi, amely igen értékes. Kanroku egyike volt a Pakcséből Narába érkező papoknak.

Shōrō

Két harangláb található a Hōryūjiben, az egyik a Kyōzōval szemközt áll, ez a Fujiwara-időszakban épült, és a benne lévő harang öntését a 8-adik századra teszik. A másik harangláb a Dempōdōtól délnyugatra fekszik, és harangját átszállították a Chuguji-zárdába. Ennek alsó része trapéz alakú, a stílust amiben építették „szétterített szoknyának” (hakamagoshi) nevezik.

Shōryoin

A Shōryoyin kezdetben a papok hálócsarnokául szolgált, a 8. században épült. Hosszan nyúlik, és a keleti kerengő mentén még továbbterjed. 1121-ben összeomlott, csak egy részét építették újra, Shōtoku herceg lelkének szentelve. 1284-ben ismét újjáépítették a ma látható stílusban. A belső szobában Shōtoku herceg faszobra áll Tang-kori hivatali öltözetben tanító testtartással, mint aki éppen a Shōmon-szútrából recitál. Ezen kívül itt található még a herceg három testvérének és Eji pap szobra is.

Kofuzo

A megemelt raktár a 8. században épült. A tető alatt három részre van osztva, a két oldalsó raktárrész között egy nyílt előtér van, oda nyílik mindkét tároló.

Daihōzōden

Ez a két épületből álló nagy kincseskamra 1998-ban épült a kései 7. századi építészeti stílusban.
Tori Busshi Kudara Kannonján kívül itt található a Tamamushi oltár, amely az Asuka-kor egyik legjelentősebb fennmaradt tárgyi lelete: a buddhizmus három dimenzióban megmaradt építészeti bizonyítéka, melyet régészetileg lehetetlen lenne hasonlóan rekonstruálni, másrészt fontos azért is, mert az eredeti formában megmaradt egyedüli festményeket őrzi. Ezek a selyemúton és a korai indiai buddhista barlangtemplomokban fellelhető témákat jelenítik meg: lótuszon ülő kecses bódhiszattvákat, ülő buddhák sorát, füstölőt áldozó szerzeteseket, a Méru-hegyet, és születéstörténeteket. További érdekesség, hogy a Tamamushi oltár falára shibiket, vagyis delfinszerű tengerben időző emlősöket is festettek, amiket a 17-19. századi Tokugawa-korszakban festettek templomokra, kastélyokra, ám a 7-8. században ritkák.
A hordozható szentély legtetején egy miniatűr téglalap alakú kondōt találunk, amelynek nyílt és tágas talapzata van. A kondō és az alsó alapzat négy falára bódhiszattvákat és őrző istenségeket, valamint néhány elbeszélést festettek a korai buddhizmusból. A panelek széleit és a kiszögelléseket finoman áttört fémműves motívumokkal díszítették. A miniatűr szentély ereszének tartórúdjait felhő formájúra faragták, amit néhány templomnál még látunk, a Nara korszakra viszont eltűnik. (Eltérés a Hōryūji és a kis szentély között, hogy a Hōryūji tetőgerendái négyszögletesre alakítottak a lekerekítettel szemben, ám a tetőépítés során ugyanazt az egysoros technikát alkalmazták.)

Todaimon

A Nagy-keleti kapu a Nara-korban épült. A Keleti templomra nyílik, és vele egyvonalban nagyjából két részre osztja a templom-együttest – a Toin-Garanra, az eredetileg lakóhelyül szolgáló keleti körzetre, és a Sain-Garanra, a nyugati, kezdetben inkább spirituális célra használt környékre.

Toinshikyakumon

A Keleti Templom volt az a terület, ahol az Ikaruga-palota, Shōtoku herceg rezidenciája eredetileg felépült 601-ben. Halála után 622-ben el lett hanyagolva, a jelenlegi épületet csak 739-ben újították fel.

Yumedono

A Toin központi épülete az Álmok csarnoka. Ez egy gyönyörű nyolcszögletű kis épület, a legöregebb ilyen Japánban. Dupla kőalapzaton áll, és oldalain ajtók váltakoznak rácsos ablakokkal. 739-ben épült, hogy Shōtoku herceg lelkéért imádkozzanak benne. A Tempyo-kori építészet jegyeit viseli magán. (A dupla alapzat az Asuka-korra volt jellemző, azonban valószínű, hogy egységesíteni szerették volna az Ikaruga-palotával.) A tető felső csúcsdíszítése említésre méltó, alapvető buddhista szimbólumokat formáz meg: lótuszvirágot, szent vázát, ernyőt és egy becses drágakövet.
A tiszteletadás fő tárgya egy fából készült álló szobor, ami Kuse Kannont ábrázolja. Az Asuka-korból származik, és azt mondják róla, Shōtoku herceg egész életén át, rendszeresen hódolt előtte. A Heian-korban nevezték el Kuse Kannon-nak, ezzel fejezték ki azt a hitet, amely szerint a herceg Kannon reinkarnációjaként jelent meg Japánban. A szobrot mindössze két alkalommal lehet megtekinteni az év folyamán: április 11. és május 5, valamint október 22. és november 3. között. Szinte tökéletesen megmaradt eredeti állapotában, ugyanígy aranyberakásai is. A két másik szobor Gyoshin Sozut mutatja, aki a Toint alapította, illetve Dosen papot, aki a csarnokot javította, mikor szükség volt rá. A szobrok a portré szobrászat kiemelkedő figurái a Nara és a korai Heian-kor távlatából.

Eden és Shariden

Egy épületben található a Képtár és a Hamvak terme. A Yumedonótól északra fekszenek. Az Edenben Shōtoku herceg életét ábrázoló festmények másolatai láthatóak, az eredetijük a császári udvarban található. A közöttük lévő átjáró a Denpodóhoz vezet.

Denpodo

A Tanbeszédek épületét, amely korábban Konakachi Tachibana lakhelye volt, Shōmu császár egyik felesége adományozta a templomnak 739-ben. Nara-stílusban épült lakóház. Körülbelül húsz szobor van benne, mind a Nara- és Heian-kori szobrászat kiváló példái. A központi alak egy Amida (Amitābha) buddha hármas.

Raido

A Raido egy nyitott csarnok, amit tiszteletadásra használtak (imádságra, szútrák recitálására). A Yumenodót körbevevő kerengő részét képezi, ezek együtt kerültek újjáépítésre a 13. században.

Chuguji

A Chuguji egyike a három apácazárdának Yamatóban, aminek főpapnői császári hercegnők voltak. Shōtoku herceg építette édesanyjának, Anahobe no Hashihito-nak. Két japán nemzeti érték található itt: az egyik egy Miroku Bosatsu (Maitreya Bodhisattva) szobor. Ezt az Asuka és a Hakuhō-korszakok képviselőjeként tartják számon, szerény mosolya és bájos testtartása van, a Jövő buddhája, aki a szokásos ábrázolás szerint jobb lábát a balra combjára teszi, jobb mutatóujjával pedig megérinti állát (az indiai suchibhadra-mudrával). A másik a Tenjukoku Shucho (illatok). Ez egy hímzett kép a mennyországról, úgy tartották, Shōtoku herceg lelke halála után ide fog távozni. Ez a kézimunka Tachibana no Oiratsume, Shōtoku herceg hitvesének parancsára készült.

Saiendo

A Nyugati-csarnokot, amely oktogon formájú, eredetileg 718-ban építették Komyo császárné tiszteletére, és 1250-ben került felújításra. Belül szobrok találhatóak, a leghíresebb a Yakushi Nyorai, amit a 8. században faragtak, és nemzeti kincsként tartják számon. Ebben az épületben szokták tartani a február 3-iki Démonűző Ceremóniát minden évben.

Sangyo-in (Nishimuro)

A Sangyo-int, a ’Három szútra csarnokát’ a szerzetesek hálótermével együtt helyezték el hosszú csarnokban. Előbbi délre, utóbbi északra helyezkedik el. A Benten-tó északi partján fekszik.

Tori Busshi élete és a Hōryūjiben megtalálható alkotásai

Már a nagyapja is ismert művész volt, a kínai származású Shiba Tatto segédkezett Soga Umakónak az első japán kolostor megépítésénél. Ezermester volt, és fia, Tori apja, Tasuna is a szatócsok céhéhez tartozott, és buddhista szerzetesnek ajánlották, őt kérték fel, hogy Yōmei császár betegsége idején fából buddhaarcot faragjon.
Tori tűnik a legkiválóbb mesternek, aki Soga Umakonak és Shōtoku hercegnek alkotott, három leghíresebb műve, az Asukaderában faragott Shaka, a Wakakasuderában létrehozott Yakushi és a Hōryūjiben lévő Shaka-triád a mai napig kisebb-nagyobb mértékben fennmaradt. A Yakushi szobor ma az utóbbi templom Aranycsarnokában található, és leginkább vitatott az összes szobor közül, habár nagyon sokban hasonlít az asukaderai buddhára és a későbbi Shaka triádra, valamint a glóriáján felirat található, ami 607-be helyezi, és Tori Busshinak tulajdonítja, mégis a szakértők legújabban hajlanak arra, hogy inkább Chūgūji Mirokunak, egy később élt művésznek tulajdonítsák.
Tori Busshi másik híres – és elismerten saját – műve a Kudara Kannon, amelyet a nagy kincstárban őriznek. Néhány vonásában hasonlít a Shitennō-ra. Ruhájának redői nem túl mélyek, inkább eloszlanak a szobor felületén, az íveket gyengéd kialakítás jellemzi, ami természetes hatást ad az alaknak. Meglepő módon a felső köpeny nem átlósan, hanem szimmetrikusan takarja a felsőtestet. A koronát és a nyakláncot fémből készítették, de nem annyira kidolgozottak, mint más, királyokat ábrázoló szobrok. Számos dologban kérdés övezi: a neve miatt néhány művészettörténész koreai eredetűnek gondolja a szobrot (a Kudara a Pakcse név egyik változata).
A Shaka triád (Śākyamuṇi buddha és két kísérője) hasonló 6. századi kínai stílusban készült, mint a Henan-tartományban, a Lung-Men-sziklatemplomban látható szobrok. Ezen alkotásokra az erős plasztikusság és a lineráis díszítés a jellemző. Ehhez hasonló életszerű ábrázolásra törekedett Tori Busshi is, szeretettel formázott elegáns és kifejező alakokat. (Állítólag Shōtoku herceg, édesanyja és főfelesége vonásait tükrözik, a szobor a herceg halála idején, 623-ban készült.)

Elsődleges forrás:

Penelope Mason: History of Japanese art. Harry and Abrams, New York 1993.

Másodlagos források:

Itó Nobuo, Maeda Taiji, Miyagawa Torao, Yoshizawa Chū: Japán művészet. Ford. Halmy Ferenc. Corvina, Budapest 1980.
Szentirmai József: Japán építészete. Corvina, Budapest 1983.
Skuci László: Japán jegyzet (nem jelent meg, belső használatra)

Elektronikus források:

http://www.cis.doshisha.ac.jp/kkitao/Japan/Nara/ikaruga/horyuji.htm 2009. június 8.
http://web-japan.org/atlas/architecture/arc19.html 2009. június 8.

Képek forrása:

http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3rj%C3%BA-dzsi 2009. június 3. http://en.wikipedia.org/wiki/Horyu-ji 2009. június 3.
http://commons.wikimedia.org/wiki/Horyu-ji 2009. június 4.
http://www45.tok2.com/home/todo94/horyuji.html 2009. június 8.

Devī

2009-09-19T14:53:00.001-07:00

A férfi és női termékenység legmagasabb természeti erőkkel való azonosítása az áldozásban, a varázslásban, a szellemi felemelkedésben a legősibb időkbe nyúlik vissza, de talán egyidejű az emberiséggel, és így rejtelmes talány, hogy évezredekről, vagy milliókról van-e szó… Ahogy a világ bármely táján, úgy Indiában is a földdel kapcsolták össze a női, az éggel pedig a férfi princípiumot. Később a társadalmi berendezkedéstől függően dominált hol az egyik, hol a másik, ötvözetüknek tisztán kiegyensúlyozott formáját ritkán vagy kis időre találhatjuk meg.

Az eddig tudomásunkra jutott adatok alapján elsőként a nőké volt a nyilvános hatalom, a tisztán földművelő társadalmakban a nőiség és az anyaság kapott kiemelt szerepet, egy természetes gondolattársítás eredményeképpen. A női szervezet működése folytán a földhöz hasonló – állandóan változó, gömbölyű, ciklikusan termékeny, méhében termés fogan és fejlődik, óvja, védelmezi és táplálja gyermekét. Azonban nemcsak pozitív aspektusai vannak, ennél sokkal félelmetesebb is tud lenni: vonzó, szeszélyes, kiszámíthatatlan, engesztelhetetlen; a holtakat ő fogadja magába, sötét titkok őrzője. Így olyan tulajdonságok kapcsolódtak a női nemhez, mint a kiszámíthatatlan sötétség, a félelem és a vér.

A férfiak a tőlük való függésükben (ti. nők és a föld) ezeket a tulajdonságokat tovább fokozták, s a háttérben húzódó félelmüket az ismeretlentől nem egyszer óriásira megnövekedett haragvó istennők, sötét és rémisztő boszorkányok formájában jelenítették meg. Talán a hinduizmus is az istennő legősibb formájához jutott el a kegyetlen Durgā és Kālī személyével, de erről később részletesen.

Mindent összefoglalva Devīről lesz tehát szó, az indiai ’istennő’ről, arról, hogy hány arca és neve van; valamint hogy milyen mítoszok és ünnepek fűződnek hozzá.

A dolgozatban szereplő szanszkrit szavakat nemzetközi átírással adtam meg, a magyar nyelvben is meghonosult tulajdonnevek esetenként magyaros átírással szerepelnek.

Ötezeréves terrakottafigurák

A Pañjāb területén fekvő Mohenjo-dāroban és Harappában, valamint az Indus-völgyben elhelyezkedő szellemvárosokban rengeteg emléke maradt fenn egy ősi vallásnak, amely leginkább a jelenlegi hinduizmushoz hasonlít – pontosabban eltér az árja vallástól –, mivel rituáléiban és gesztusrendszerében a hinduizmus ki nem halt ősforrásának tűnik. (A pecsételők,

az ásatások során feltárt építmények és az egyéb tárgyi leletek a jógára, a Śiva-kultuszra (liñgam formájában is), az áldozati szertartásokra és egyéb varázslásokra, valamint a papi nevelésre utalnak.)

Devī már itt is felbukkan hol rövid szoknyában, hol hosszúban; hol csecsemőjét ringató anyaistennőként, néhol pőrén hordozva szépségjegyeit, máshol kifejezetten díszes, akár festett ruházatban. A nők hajfonatait gyakran nagyon részletesen kidolgozták, és a copfok is népszerűek voltak, akár a mai Indiában. A nők szerették az ékszereket, és bőségesen hordtak nagy karpereceket, hatalmas nyakláncokat, és fülbevalókat.

Ha elfogadjuk hogy nem gyerekjátéknak hanem valamilyen vallási célra szánták ezeket a kis figurákat, akkor feltételezhetően háziistenségek voltak, mivel szinte minden otthonban találtak ilyen szobrocskákat. Basham szerint a hiányos ruházat arra utalhat, hogy a felsőbb

osztályokban nem kedvelték őket, ám ezt az akkori ruhaviselet ismeretének hiánya megkérdőjelezi (valamint az, hogy számos fejdísz a gazdagabb nők ünnepi viseletének másolata). Az mindenesetre biztos, hogy egyszerre több funkciót is elláttak, és rendszeresen foglalkoztak velük.

Különösen érdekes, hogy már ekkor találkozhatunk azzal a háromsoros ékszerviselettel, amely később a templomi táncosnők egyik legjellemzőbb ismertetőjegye volt, és ahogyan a Nātyaśāstra-ban írják, a kívülről beszerzendő dolgok közé tartozott (āhāryam). Mindezek arra engednek következtetni, hogy az Indus-völgyi civilizációban hasonlóan éltek és viselkedtek a nők, ahogy a mai Indiában is.

A hét anyaistennő

Érdemes még megemlíteni egy Mohenjo-dáróból származó pecsételőt, amin a saptamātrikák szerepelnek (’hét anyácska’). Ez a rendkívül izgalmas darab egy szarvas istennőt ábrázol, aki egy pīpal fán áll, előtte egy figura imádkozik hozzá, aki szintén szarvakat visel, és kíséretként ott áll egy emberfejű kecske, amely a szertartást és a hét lófarkas nő sorozatát nézi – utóbbiak valószínűleg papnők lehetnek, de legalábbis termékenységüket elért fiatal lányok. A preárja

anyaistennő feltehetőleg nemcsak termékenységet hozott, de emberáldozatot is elfogadott. Ennek fényében már előrevetül a későbbi haragvó, vérszomjas Durgā alakja. Ugyanakkor a saptamātrikák az 5. századra a śaktizmus elterjedésével aktív női princípiumaivá váltak a nagy istenek teremtőerejének. Így Brahma erejét Brāhmaṇī, Śiva erejét Maheśvarī, Kumāra vagy Skanda erejét Kumārī, Viṣṇu erejét Vaiṣṇavī, Yama erejét Vārāhī, Narasiṃha erejét Narasiṃhī, Indráét pedig Indrāṇī vagy Aindrī képviseli.

Az árja és védikus kultuszoktól jelentősen eltérően itt az anyaistennők követői lehetőséget kapnak, hogy áldozatukkal elérjék azt az isteni állapotot, amelyet az adott istenségek képviselnek. Ezzel szemben a Trimūrti olyan eszményeket testesít meg, melyek nehezen elérhetőek a földi emberek számára.

A saptamātrikákat gyakran emlegetik Śiva isten fia, Skandha kíséreteként is, ugyanakkor a védikus korban a hét ṛṣi, a hét ősbölcs feleségeként is: Anasuyā (Atrié), Suśīla (Bharadvajáé), Ahalya (Gautamé), Arundhati (Vasiṣṭháé), Renuka (Jamadagnié), Vinata (Kāśyapáé) és Vaimitra (Viśvāmitráé). Hat feleséget a ṛṣik később elűztek maguktól, mivel elhitték a róluk terjesztett rágalmakat. Azóta ők alkotják a Plejádok nevű csillagképet. Arundhati volt az egyetlen, akiről nem terjesztettek semmit, így ő maradhatott férje mellett a hét ṛṣi alkotta Nagy-Medve csillagképben.

Devī megjelenési formái

Az istennőt India falvaiban számtalan formában tisztelik. A törzsek animisztikus hite az összes

kulturális behatás ellenére töretlen, és továbbra is imádják különböző természeti jelenségek formájában. Így például a banjanfában a termékeny faistennőt, Śālabhañjikāt tisztelik. Ezen fa magjából gyöngysort készítenek, és Śiva tiszteletére viselik. A föld istennője Bhū, Sītā a szántáskor létrejött barázda, a Himālaya leánya Pārvatī, mely szintén hegyet jelent. Pārvatī húga Gangā, akinek teste a Gangesz-folyó, s a folyó medre nem más, mint Śiva hajának loboncos fürtjei. Tiszteletére mécseseket gyújtanak, és virágokkal együtt a vízre helyezik a folyó felső folyásánál, Haridvárnál, de vannak szvámik, akik egészen a folyó eredéséhez elzarándokolnak, a himālayai Gangotri-gleccserhez. A Gangesz másik három híres zarándokhelye Allahabad, Vārānasi és Sāgar.

Devī megjelenési formái lehetnek békések, jóságosak, vagy haragvóak. A továbbiakban ezt fogom követni, mert annyira szövevényes és összetett hogy melyik istennő hogyan alakult és változott, hogy másképp nehéz lenne követni.

A békés istennők, Satī, Pārvatī , Sarasvatī és Lakṣmī

Dākṣāyanī vagy Satī nevéhez fűződik a szatí szertartás, az özvegyek máglyán való nem egészen önkéntes elégetése. Meglepő módon a szertartásról szinte mindenki hallott nyugaton – köszönhetően Jules Verne regényének – ám azt, hogy ez honnan ered, kevesen tudják. Satīnak lehetősége volt a férjválaszra (a svayaṁvara egy ősi törvény, miszerint a menyasszony választ férjet, és ha már megkapta ezt a kegyet, akkor nem szegülhetnek ellen akaratának). Apja, Dakṣa (egy ősbölcs) azonban ellenszenvesnek érezte Śiva züllött külsejét, aki csupaszon, hamuval borítva száguldozott temetőkben csontokkal és koponyákkal teleaggatva, ezért nem is hívta meg a szertartásra. Satī azonban csak őt akarta férjül, és miközben feldobta a koszorúját, rá gondolt, így Śiva megjelent, és elnyerte kezét. Az incidens azonban nem zárult le Dakṣa és Śiva között: a renitens istenség kimaradt Dakṣa áldozati meghívottjai közül (az, hogy az istenek saját maguknak mutatnak be áldozatot, vagy az erősen antropomorfizáló szellemre vagy a puranikus időre utalhat.) Mikor ezt Satī megtudta, könyörgőre fogta apjánál, ám az hajthatatlan maradt, így a lány végül az áldozati tűzbe vetette magát. Ezt hallván Śiva mérhetetlen haragra gerjedt, és hozzá illő módon megtorolta az áldozat szétdúlásával. Halott hitvese testét addig húzgálta magával, míg végül Viṣṇu térítette észhez azzal, hogy szétvágta a testet apró darabokra. (Innen jönnek a zarándokhelyek – Kathmandu – Paśupati-mandir).

A továbbiakban a puránák azt mesélik, hogy Satī Pārvati vagy Uma alakjában született újra, és kitartó szerelme eredményeképpen sikerült meghódítania Śiva szívét. Szerelmük gyümölcse a már említett Szkandha vagy Kumāra illetve az Indiában jelenleg legnépszerűbb elefántfejű istenség, Ganeṣa. A neves ind költőt, Kālidāszát (1-3 sz. között) megihlette szerelmük, és Kumára születése címmel (Kumāra-sambhava) epikus költeményt írt róluk.

Sarasvatī a harmadik fő békés aspektusa Devīnek. Nevét az iráni Harahvaiti névre eredeztetik

vissza, amely egy öt nagy folyó összefolyásánál lévő tavas vidékre utal, ahol még az árják együtt éltek az avesztai népekkel. Sarasvatīnak főként gyógyító, óvó, védelmező, bőséget hozó szerepe van a védikus korban, később a brahmanikus korban válik hol Brahmā, hol Viṣṇu feleségévé. A legáltalánosabb, és ma is ünnepelt szerepe a tudás fényének őrzése, illetve a költészet, és a művészetek, a tudományok megáldása. Neki tulajdonítják a szanszkrit nyelv és a dévanágarí írás megteremtését. A három istennőt Brahmā, Viṣṇu és Śiva feleségeiként Tridevīnek is szokták nevezni.

Devī további békés emanációja Lakṣmī, akinek a Diwali-pūjān szoktak áldozatot bemutatni. Lakṣmī a szerencse és a gazdagság, a bőség istennője. Másik neve Śri, azonban korábban két istennőről volt szó. Lakṣmī a jóslatokkal és bőséghozó áldásokkal kapcsolatban a gazdagság és a kedvező előjelek istennője lehetett, Śrī pedig inkább a szó szerinti termékenységé. A Yajur-vedában kifejezetten külön említik őket, ám még a Mahābhāratában is van köztük eltérés.

Lakṣmī születéséről több mítosz szól, az egyik szerint Bhrigu ősbölcs és Khyāti leánya, ugyanakkor a Viṣṇu teknősbéka avatārájáról szóló mítoszban Lakṣmī a habokból lép elő a tejtenger kiköpülésekor kezében egy lótusszal (vagy máshol lótuszon ülve.) Egyes mítoszok szerint a világegyetem születésekor emelkedett ki az ősvízből egy lótuszvirágon csücsülve. Erről a növényről kapta díszítő neveit – Padma és Kamala. Hívják még Indirának (’gyönyörű’), Cancalának és Lolának (’változó’), valamint Lokamātānak (’világanya’). Ahogyan Pārvatī avatārái Śivát követik a különböző megjelenési formáiban, úgy Lakṣmī Viṣṇut. Így Rāma feleségeként Sītā, Kṛṣṇa feleségeként pedig Rukmiṇī, vagy mint szeretője, Rādha.

A rettenetet keltő Durgā

Durgāt (’nehezen elérhető’ vagy ’rettenetes’) eredetileg a nem árja sabara, barbara és pulinda törzsek tisztelték mielőtt beleolvadt volna az 1. században a hinduizmusba. Ekkor vált csak Devī és Pārvatī megtestesülésévé. Hatalmas energiájával a tudatlanság démonait pusztítja el, s a mítoszokban is arról híres, hogy megóvja a világrendet és a védtelen isteneket démonoktól. Leghíresebb hőstette Mahiṣa-asura, a bivalydémon legyőzése, aki az isteneket lekényszerítette a földre. Mivel nem volt senki, aki legyőzhette volna, Durgā gyűrkőzött neki a küzdelemnek (lsd. Skanda-purāṇa). Durgā más hasonló haragvó alakjaiban számos más démon ellen is sikert aratott. Ilyen alakja Tāra, Nanda, Cāmunada, illetve Kālī.

Durgā kultusza a középkorban India-szerte elterjedt, és a déli Kotravai és Elamma, valamint a bengáli Sitala himlőistennő neve is összefonódott az övével. Számos más falusi istenséget is magába olvasztott, azonban ez a folyamat nem ért véget, folyamatosan összekötődnek és szétválnak az istenalakok a néphiedelmek és a közhiedelmek terjedésével.

Az ábrázolásokon Durgānak tíz karja van, mindegyikben különböző hagyományos fegyvereket tart: Śiva háromágú szigonyát, Viṣṇu korongját, Vāyu íját, Agni dárdáját, Indra vajráját, Varuṇa kötélhurkát.

A tiszteletére létrehozott fesztivált Durgā-pūjānak nevezik. Ma már csak egy békés, ünneplő felvonulás Bengálban, aminek a végén képmásait elsüllyesztik a folyóban. Régen azonban véres áldozatokkal, gyilkolászásokkal csillapították le az étvágyát.

Kālī, Chinnamasta és Cāmuṇḍa

Egy mítosz szerint a ’fekete’ Kālī Durgā elfeketedett arcából keletkezett. Hosszú nyelve áldozatai vérétől vöröslik. Bőre vérrel és hamuval bemocskolt, agyarak állnak ki szájából, ujjai karmokban végződnek. Ruhátlan, csak ékszereket visel: kisgyermekekből készült fülbevalót, kígyónyakláncot és fiai fejéből készíttetett koponyaláncot. Párducbőrbe öltözött két kezében koponyát, másik kettőben pedig kardot és kést (khadga) tart. Sokban hasonlít párjához, Śivához: neki is van harmadik szeme, szintén a legőrültebb dolgokat viszi véghez, sőt, általában magát Śivát is ő védelmezi, gyakorta ábrázolják a śavāsanában fekvő istenen taposó oltalmazó istennőként, máskor pedig felette guggolva, aktus közben festik le. Eme ábrázolások eredményeképpen jutott el Nepálon keresztül a yabyum ábrázolás, amely a buddhizmusban befogadó közegre talált. Érdekes történet, hogy hogyan vált Kālī vérszomjas démonná:

Raktavīra démonnak Brahmā azt a kegyet adományozta, hogy halála esetén minden csepp véréből ugyanolyan démonok váljanak, mint ő. Kālīnak egyetlen lehetősége maradt: a démont átszúrta egy lándzsával és az összes kibuggyanó vérét megitta. (Hasonlóan, ahogy Śiva lenyelte Vāsuki-kígyó mérgét a tejtenger kiköpülésekor, igazi harmónia figyelhető meg a pár között.)

Kāli kultuszának alapja az áldozat. A Kālīghāt (Kálí edénye) nevű ünnepen a mai napig mintegy nyolcszáz kecskét ölnek le, vérüket összegyűjtik, és szobrának szájához vezetik, fejüket pedig egy halomba hordják a képmása előtt. 1835-ig az emberáldozatok is mindennaposak voltak. Persze főként a kaszton kívüli, vagy magukat eltartani nem tudó, szegényebb párák lettek áldozatai e szertartásnak. Azóta törvény által tiltott dolog, de a nép számára a bráhminok filozófiai magyarázataikkal ki is váltották e kegyetlen rítusokat. Kalkutta azonban ma is őrzi nevében e szertartást.

Kālī további nevei: Candī, az ’indulatos’, Bhairavī, a ’szörnyűséges’, valamint ilyen megnyilvánulása Cāmuṇḍa. Ezt a nevét két démon megölése után kapta: a kémkedő Cuanda és Muṇḍa után. Az emberáldozatokkal szemben viszont Durgā mindig okkal szedte áldozatait, főként démonokat és aszurákat. Cāmuṇḍa sem véletlenül kószált gyönyörű nő képében az erdőben: az istenek megkérték, hogy segítsen legyőzni Sumbhát és Niṣumbhát, mivel azok ezerévnyi vezekléssel megkapták Śiva kegyét sértetlenség formájában. Miután az első démonhaddal (és a róla a démonkirályoknak jelentést tevő Cuandával és Muṇḍával) végzett, a két fődémon immáron saját vezetéssel vonult harcba, Kālī vagy Cāmuṇḍa azonban ekkor segítségül hívta a mātrikákat, és a véres küzdelem után azzal ünnepelték győzelmüket, hogy felfalták áldozataikat. Cāmuṇḍát torz pofájú, csontvázzá aszott rémalakként szokták ábrázolni, ruházatát az áldozataival díszített elefántbőr jelenti, fegyverei a görbe tőr, a buzogány és a hurok.

Végül, de nem utolsó sorban Kālī megjelenési formája még Chinnamasta , a ’levágott fejű’, szintén tantrikus istennő, ám nyilván ő is az egyik kis helyi istenségből vált India szerte ismertté. Itt Rati (’gyönyör’) hátán ábrázolják, aki urával, Kāmāval (’vágy’) közösül. A férfi és a női energiák felszabadulása táplálja Chinnamastát, aki vérével táplálja híveit. A két oldalon álló jóginík a test két erővonalát képviselik, az idát és a pingalát (eközben ő maga is issza saját vérét…). A fordított háromszög a női nemiszerv, a yoni jelképe.

Utószó

Legalapvetőbb vonás az indiai istennőmítoszokban, hogy a megjelenített tulajdonságok antropomorfak, és rendkívül szerteágazóak. Szinte lehetetlen pontosan kideríteni, hogy melyik név és alak hol jelent meg legelőször, csak nagyjából lehet behatárolni az általuk hordozott aspektusok alapján. Az idők során a védikus és árja istenségekkel a preárja alakok összekavarodtak, majd a heterodox szellemi irányzatok sikeres legyőzésével a brahmanizmus szárnya alatt új erőre kaptak. Közben a jóga és a pránájáma hagyományok is lenyomatukat hagyták rajtuk, és kialakult egy mindenféle megfeleltetésekkel teli bonyolult viszonyrendszer, amiből nagyon nehezen lehet kiragadni egy vagy két istenséget.

A saktizmusba és annak a különböző megjelenési formáiba nem mentem bele, mivel nehezen lehetett volna kizárólag a hinduizmus szempontjából tárgyalni, ez inkább a buddhista mitológiában kapott kiemelkedő szerepet, azonban a buddhizmus mint olyan kiszorult Indiából, és abszolút eltértem volna a tárgytól. (Ráadásul egy olyan elvont szimbólumrendszert képvisel, amit tapasztalataim szerint a jóga gyakorlása nélkül még a buddhista gyakorlók sem feltétlenül értenek meg.)

Az indiai emberek ezeket az istennőkultuszokat mind a mai napig a hétköznapjaik részeként élik meg. Az istennők testközeliek, áldásaik elérhetőek, és úgy viszonyulnak hozzájuk, mintha az édesanyjuk lennének, és fordítva, édesanyjukban Pārvatī hűségét, Lakṣmī szépségét, Durgā és Kālī erejét, Sarasvatī bölcsességét és igaz beszédét tisztelik. A most bemutatott aspektusok jellemzőit nem választják el élesen egymástól, könnyen lehet, hogy egy Lakṣmī vagy Pārvatī szoborra simán rávágják, hogy "igen, ő Durgā". De ez jogos, az ő vallásuk, és valójában tényleg ugyanaz az istennő.

Irodalomjegyzék

Mitológiai Enciklopédia. (Szerk. Sz. A. Tokarev) Gondolat, Budapest 1988.

Waterstone, Richard: India. Helikon, Budapest 1996.

Basham, A. L: The wonder that was India. Orient Longmans Ltd, Bombay 1963.

Ions, Veronica: Indiai mitológia. (1983) Ford. Avarossy Éva, Corvina, Budapest, 1991

Ügyes módszerek a buddhizmusban

2009-09-18T15:33:00.000-07:00

A mahájána hagyományban kiemelkedő szerepet kapnak az ügyes módszerek (szanszkritul upāya-kauśalyā), melyek a hínajánához képest magasabb szintet képviselő bódhiszattvák tulajdonságai közé tartoznak. A hibrid-szanszkrit nyelven íródott Saddharmapuṇḍarīka-sūtra ’Az igaz törvény lótuszának szútrája’ tartalmazza az erről szóló Buddhának tulajdonított beszédet, és első felében aktívan foglalkozik ezzel és az ékajána tanításával (lsd később). A korai mahájána iratok közé tartozik, kialakulása a Kr.e.I – Kr.u.I század közé tehető, de az ie.I századtól folyamatosan jelentek meg ezek az új vaipulyasūtrák: terjedelmes mivoltuk, valamint átfogó szemléletmódjuk miatt nevezik így őket. Átfogóan dharmaparyāya néven is emlegetik ezt a kilencrészes gyűjteményt, amely tanszöveget jelent, és további nyolc tagja az Aṣtasāhasrikā Prajñāpāramitā-, Lalitavistara-, Lankāvatāra-, Suvarṇaprabhāsa-, Gaṇḍavyūha-, Tathāgataguhyaka-, Samādhirāja- valamint a Daśabhūmīśvara-sūtra.

A Lótusz-szútra kezdeményező, önálló magyarázata az egyetlen útnak (szkr. ekayāna) - ami maga a mahájána - nem a hínajánához viszonyítva (vagy azt cáfolva) fejti ki nézeteit. Alapvető gondolata, hogy nemtől és beavatástól függetlenül bárki elérheti a megvilágosodást, a különböző utak és tanítások pedig mind csak megjelenési formái Buddha megvilágosodáshoz hozzásegítő tevékenységének. A Lótusz-szútra az elsők között van, ahol központi szerepet kapnak a bódhiszattvák, valamint ahol mágikus és természetfeletti szimbólumokkal írják le a megvilágosodás különböző folyamatait. Éppen e tulajdonsága alapján segíti a lényeket, hogy az aktuális spirituális szintjüknek megfelelően értelmezhessék tanításait.
A későbbi kínai buddhista hagyományban egy egész iskola épült rá, a VI. században Hi Sze és Csi I ezt a szútrát tette tanításai alapjává, Csi I két kommentárt is írt hozzá, Hi Sze pedig Ta Ch’eng Chih Kuan Fa Men címmel kommentálta, ami ’A Koncentráció és Belátás Módszere a Mahájánában’. Az új irányzat neve Ti’ien T’ai, azaz ’mennyei terasz’ iskola lett. Szorosan összekapcsolódott a beérkezettség-magjának tanításával (szkr. tathāgatagarbha). A T’ien T’ai japanizált változata a Tendai irányzat, amit Saicso kezdeményezett és alapított a IX század elején. Az iskola központi tanítása a bódhicsitta jelenléte és felkeltésének lehetősége minden emberben, valamint a Tendai Hármas Igazsága: az üresség tana, az állandótlanság-tan, és a középút tana. A Tendai iskola hatással volt Nichirenre (1222-1282), aki harcosan támadta azokat iskolákat, akik nem a Lótusz-szútrával foglalkoztak.
A szútrát leglecsupaszítottabb állapotában a külső energiákat megidéző (jap. tariki) amidista (Amitábha-buddha neve) iskoláknál találhatjuk: itt pusztán a szútra (jap. Myohǒrengekyǒ), a bódhiszattvák vagy a buddhák nevét ismételgetik a nirvána vagy a magasabb buddhaföldek elérése érdekében.

Az ügyes módszerekről általában - és a mahájánát megelőző iskoláknál

Az ügyes módszerek arra szolgálnak, hogy a buddhák és bódhiszattvák a tanításokat a különböző megértési szinten álló tanítványok számára személyre szabottan tudják bemutatni, átláthatóvá és érthetővé tegyék a Dharmát. Tulajdonképpen nem más, mint az elmélet gyakorlatban - bármilyen eszközzel történő - megvalósítása, maga a cselekvés fogalmasított megnevezése - amely a helyes szemlélettel bíró tanítók számára automatikus, spontán. A mahájána alapkoncepciója az volt, hogy az új irányzatok hirdetőinek a Buddha tanításaival ellentmondó új elképzelései is értelmet nyerjenek, és ha a hirtelen burjánzásnak induló tanítások közül valamelyik nem a legfelsőbb igazságról szólna (paramārtha satya), mégis használják, és ne vessék el, mert üdvös lehet a lények segítése érdekében.
Sákjamuni Buddha volt az első „ember”, aki rendelkezett e módszerekkel, de például a Lótusz-szútra tizenegyedik fejezetében megjelenik egy Prabhútaratna nevű buddha, aki már világkorszakokkal előtte élt. Prabhútaratna kibővíti a buddhák létezéséről alkotott képet: fogadalmat tett, hogy ha halála után lesz olyan hely, ahol a Lótusz-szútrát tanítják, akkor összehívja a testrészeiből keletkezett buddhákat, hogy immáron testét is megmutathassa a szútrát hallgatók számára. Az, hogy egyszerre több buddha létezzen egy világban a hínajánában még elképzelhetetlen, az pedig, hogy egy buddha fizikai halála nem jelent a mi földi elmúlásunkhoz hasonló halált, megint csak arra mutat rá, hogy a Tathágatáknál ez is csupán eszköz. Ez a fajta halál-nélküliség a mahásaṅgikák világ felettiségének tanításához hasonló (szkr. lokottaravāda). Érdemes azt is megfigyelni, mennyire hasonlít a transzcendens bódhiszattvák világa a zoroasztriánus jó szellemek ménog állapotához - melyik kultúra hatott melyikre? Volt egyáltalán olyan, hogy első a kettő közül, vagy csak az együttélésük korának evidenciája?
Míg Sákyamuni Buddhánál a különböző meditációk, példák és hasonlatok a tanítás eszközei, addig a mahájána-buddhizmusban az ügyes eszközök önálló tanításként állnak. A théraváda hagyományban Buddhagósza rendszerezte az emberek képességeinek megfelelő meditáció-típusokat a Megtisztulás ösvényében (páli Visuddhimagga). Itt részletesen fel van sorolva, hogy milyen típusú embereknek milyen fajta meditáció segíthet leginkább.

Az ügyes eszközök tanítóbeszéde

A szútra felvezető részében Sákjamuni Buddha kijelenti, hogy a srávakák (hallgatók) és pratjékabuddhák (önbuddhák) egyike sem képes megérteni a buddhák mélységes mérhetetlen bölcsességét. Ez paradoxonként hat a kis-ösvény követői számára, hiszen ott éppen az volt a lényeg, hogy mindenki megértse a dharmát. A magyarázat azonban továbbra sem egyszerű:
„Egy buddha hosszú időn keresztül a számtalan Buddha mindegyikével […] közvetlen kapcsolatban működik, amíg az össze Buddha mérthetetlen Törvényének végére nem jut.”
Ugyanaz a furcsa ellentmondás – hogyan lehet, hogy Sákjamuni korábban élt számtalan buddháról beszél, és hosszú-hosszú időről, amire ugyan visszatekinthet csodás ereje révén (rendelkezik a tíz erővel), mégis mérhetetlennek nevezi a dharmát.
„Sáriputra, amióta Buddhává váltam, sokféle karma ismeretével és sokféle példázat segítségével mutatom be a Tant, számtalan ügyes eszközzel vezetem az embereket, és arra ösztönzöm őket, hogy váljanak meg ragaszkodásuk tárgyaitól.”
Ahhoz, hogy megértsük, milyenfajta ügyes eszközöket használhat, tudni érdemes milyen csodás képességekkel rendelkeznek a felébredettek: rendelkeznek azzal a tudással, hogy mi lehetséges és mi lehetetlen (mi a helyes és mi nem); tökéletesen értik a tettek ok-okozati összefüggését; ismerik a megvilágosodáshoz vezető utat; ismerik a világot; ismerik a lények hajlamait; ismerik a lények képességeit; ismerik a meditációk fokozatait és a megszabadulást; vissza tudnak emlékezni korábbi létformáikra; felismerik mások halálát és újraszületéseit (múlt és jövőbeli látás); ismerik a szenves és a szenvetlen jelenségeket. Ezt figyelembe véve érthetőbbé válik, mit takar az, hogy a lényeket képességeiknek és hajlamaiknak megfelelően tanítják.
„[…] a túlonjutottak az ügyes eszközökben és a bölcsesség tökéletes erényében teljesek.”
Az eszközökön kívül megvalósították a hat túlpartra juttató érdemeit is, melyek a következők: adás (dāna), erény (śīla), türelem (kṣānti), kitartás (vīrya), elmélyedés (dhyāna), bölcsesség (prajñā). Később a III. század körül igazodva a tíz bódhiszattva-fokozathoz hozzájuk járul még négy attríbútum. Az első az ezen dolgozat témáját adó módszer (upāya), a fogadalmak (pranidhāna), az erő (bala) és a teljes tudás (jñāna).
„Sáriputra, a túlonjutott bölcsessége széles és nagy, mély és kiterjedt, mérhetetlen és nem ismer akadályt. Ereje, félelemnélkülisége, elmélyedése, megszabadulása és meditációja a határtalanig terjed. Az eddig be nem töltött törvényeket betöltötte. A törvény, amit a Buddha betöltött, a legmagasabb törvény, […] valóságos természete csak egy Buddha és egy másik Buddha között tárul fel teljes egészében.”
Azok, akik megvalósították a túlpartra-juttató tökéletességet, már mindent meghaladó bölcsességgel rendelkeznek, s ezáltal útmutatásaikban tévedhetetlenek. Buddha olyan jelzőkkel írja le a buddhaságot, amikkel a Világuralkodó Tankirály hasonlatát idézi meg. Mindent meghaladó hatalommal rendelkezik. Érdekesen illik a dharma szó is a hasonlatba, hiszen a régi dinaszták uralkodása során a király nemcsak megszabta a törvényt, de ugyanakkor rá vonatkoztak a legszigorúbb elvárások (lsd. Arthaśāstra, vagy a thaiföldi tíz uralkodói erényt.)
A jelenségek ismeretét a legszélesebb körben kell itt ismerni, nem feltétlenül fizikai értelemben.
Ekkor a tömegben mindenhol kételyek merültek fel, hiszen továbbra is olyan tantételekről beszél a buddha, ami eleddig szokatlan volt. Tulajdonképpen érdekes, ahogyan kibontakozik a mahájána tana, valahogy olyan érzése van az embernek, mintha valóban tovább tanítana Sákjamuni Buddha.
Ezután Sáriputra megkérdezi a Magasztost, mi célból, milyen okkal hirdeti ezt a nehezen érthető tant. Háromszor kéri, harmadjára a Magasztos mélyebben kifejti:
„A jó Törvényt az összes buddha úgy hirdette, amint az van, de csak akkor amikor eljött az ideje. Ez éppúgy történik, mint az udumbara virágzása, vagyis hosszú idő alatt csak egyszer.”
Ez a tizenkétévenként virágzó fikuszféle nagyon gyakran szerepel az ind hagyományban a hosszan múló idő hasonlataiban. A következő sorban érezhető, hogy voltak ellenérzések az újabb tanokkal szemben:
„Sáriputra, hidd el, ha egy Buddha a Tant hirdeti, akkor szavai nem hamisak és hazugok. Sáriputra, mivel az összes Buddha a mindenkori adott helyzetnek megfelelően hirdette a Törvényt, ezért nehéz annak igazi, egyetlen értelmét megérteni.”
„[…] A Buddhák azért jelennek meg a világban, mert azt kívánják, hogy az élőlények számára a bölcsességet és a Buddha megpillantását lehetővé tegyék, s azok világosságot nyerjenek.”
A Magasztos elmondja, hogy tulajdonképpen milyen okkal jelennek meg a felsőbb buddhaföldeken időző felébredettek – azért, hogy átadják és elérhetővé tegyék az élőlények számára a tanítást.
„[…] csak egyetlen jármű eszközével hirdetem a lényeknek a Tant: a Buddha járműével. Nincsen semmilyen további jármű, sem második, sem harmadik. Ez az egész világon, minden világrészen a Tan igazi lényege."
Azt hiszem a Lótusz-szútra sikere ennek a pár mondatnak köszönhető. Gyakorlatilag az ügyes módszerek és a felébredettség doktrínája megfeleltethető bármilyen kultúrának, és képes volt bármilyen társadalmi rendszerbe beágyazódni.
„Sáriputra, a múlt összes buddhája mérhetetlen és számtalan ügyes eszközzel, számos előadással és példázattal hirdette és magyarázta a Törvényt a lényeknek. Ez a Törvény, az egyetlen Buddha jármű bemutatása. Mindazon lények, akik a Buddhát követve hallották a törvényt, végül elérték a mindentudást. Sáriputra, az eljövendő összes Buddhával is így lesz ez.”
A Beérkezett megismétli, hogy számos más buddha is létezett már korábban, valamint azt, hogy milyen módokon tanítottak. A páli nyelvű szúttákban is számos példázat van, de vannak más eszközök is. Buddha rendszeresen használt például szinonímákat, nemcsak fogalmakra, de a legegyszerűbb szavakra is. Elég sokszínű volt a hallgatósága, több különböző, távol élő népcsoport tagjai is bekerültek a szanghába. Élt ismétlésekkel, hasonlatokkal, de elég ha a Dhammapada szemléletes példáira gondolunk. Konkrétan tudta, hogy mi az, ami egy adott hallgatónál valóban változást idézhet elő.
Ismét beékeli a szútrába az eljövendő buddhákat, gyakorlatilag ugyanaz az eszköz, mint a páli nyelvű szúttákban, hogy minél hamarabb és könnyebben megjegyezhető legyen a tanítványok számára a szöveg.
„[…]A lények sokféle kívánságát ismerem, és saját természetüket követve, különböző karmájuk szerint, a szavakat, példázatokat ügyes eszközként használva tanítom nekik a Törvényt.”
Beállítottságaik (adhimukti), karmájuk szerint a mérhetetlen együttérzés erejével mintegy minden lény apjaként (vagy anyjaként) belehelyezkedik tudatukba gondolataival, és erői segítségével képes vezetni őket az ösvényen, amelyet maga már végigjárt.
„[…]Sáriputra, a Buddhák a szennyeződések gonosz világába mennek. Mivel az élőlények szennyezettek, tele vággyal és irigységgel, és így minden módon rossz gyökereket eresztenek, ezért a buddhák az ügyes eszközök erejét használják, és az egyetlen járművön belül megkülönböztetve három járművet tanítanak. Sáriputra, ha egy tanítványom nem hallja és nem tudja, hogy az összes buddha csak bódhiszattvákat tanít, az nem a Buddha tanítványa, az nem arhat, az nem pratjéka-buddha.”
Nemcsak a buddhák és bódhiszattvák képességei szerteágazóak, de a lények is képesek mindenféle-fajta szenves cselekedetekre gondolataikkal, szavaikkal és testükkel. Ismét kifejti az ékajána tanát annyi változtatással, hogy ha minden lény bódhiszattva, akiket tanítanak, akkor magában hordozza a megvilágosodás magvát, tehát már a Tathágatagarbha-tan is megjelenik.
„Továbbá Sáriputra, minden szerzetesnél és szerzetesnőnél, aki azt hiszi, hogy már az arhatságot, az utolsó testi létet és a legfelsőbb nirvánát elérte, ugyanígy van, vagyis ők nem a legfelsőbb tökéletes megvilágosodásra törekednek. Ezt jól kell tudnod. Ezek az emberek azok, akik gőgös elbizakodottak. Miért? Mert nem hisznek ebben a Törvényben, ami különösen akkor baj ha a Buddhák végső nirvánába térése után nincs egyetlen jelenlevő Buddha sem.”
Ez egyértelműen a rögzítés során elkövetett hiba, ugyanis önellentmondásba keveri a szútra mondanivalóját: ha csak egy út létezik, és az összes többi ösvény a buddhák ügyes módszere, amely azonban a lények megvilágosodását szolgálja, akkor az arhatok ugyanúgy elérhették a megvilágosodást, pláne azokkal szemben, akik képtelenek voltak magukra vállalni a szigorú kolostori szabályokat. Persze mindkét oldalon ott a buktató, a végletekbe esés veszélye.
„Nehéz olyan embereket lelni, akik a Buddhák végső nirvánába térése után egy olyan szútrát, mint amilyen ez is, megértenek, megtartanak, olvasnak, idéznek és jelentését megmagyarázzák.”
Ez megint ellentmondásos, mivel a buddhaföldeken időző bódhiszattvák a meditációk során segítik a lényeket. Persze elfogadhatjuk vadzsravágásnak, de az előzőnél ez nem olyan könnyen bizonyítható.

Az égő ház hasonlata

Az ügyes eszközökhöz szorosan kapcsolódik az egyik leghíresebb hasonlat, az égő házról szóló beszéd. Azt fejti ki, hogy a hazatérő családapa kimenti az lángoló házban önfeledten játszó három gyermekét azzal, hogy megígéri nekik, hogy a ház előtt kecskefogatú, szarvasfogatú és ökörfogatú járművek várnak rájuk. A gyerekeket sikerül így kicsalnia, ők pedig követelik a fogatokat. Ekkor mindhármójuknak egy-egy fehér, szélsebesen járó, ökör hajtotta, drágakövekkel kirakott kocsit adományozott, ők pedig boldogan vették birtokukba. Az apa betartotta szavát, ugyanakkor sikerült őket kimentenie a tűzvészből. Egy nehéz, életveszélyes helyzetet sikerült így megoldania. Az égő ház a Tűzbeszédből ismeretes szanszára szinonímája; a háromféle állat hajtotta szekérre való vágyakozás pedig háromfelé osztódik: kecske-fogatra a srávakák, szarvas-fogatra a pratjékák, ökrös-fogatra pedig a buddhák vágynak.
(Az interneten aranyos példáját találtam a szekerek más osztályozására: az égő házban bennrekedt gyermekek játékfogatát a hínajánának, a ház előtt ígért fogatot a mahájánának, a fehér ökrök-húzta járművet pedig a Lótusz-szútrának feleltették meg, amelyet ha követnek, elvezet a buddhasághoz… Végtelen az értelmezések lehetősége.)

A mindennapi gyakorlás eszközei

Ez egy nagyon régi tanítás, mégis időszerű, ezért választottam. Sokszor zavar az emberek megosztottsága, még az is, mikor én magam kerülök valakivel konfliktusba, mert nyilvánvaló, hogy csak a hétköznapi valóság szintjén léteznek ezek a bonyodalmak. Habár segíthetnek a fejlődésben, mégis olyan megnyilvánulási formái lehetnek ezeknek az ellentéteknek, mint hatalmas, tömegmészárlással járó háborúk, borzasztó fájdalmakat okozó bűncselekmények, vagy éppen az ellenkezői: emberek milliói, akik mások hibáját szeretnék valahogy helyrehozni, és közben végtelen harcot vívnak. Pontosan az összetettségünkből és az egónkból fakadó különbségeink miatt vagyunk képtelenek megérteni egymást, bábeli zűrzavarban élünk még azok között is, akik a mi anyanyelvünket beszélik.
Az két különböző dolog, hogy ismerjük az elméletet, és hogy a valóságban hogyan tudjuk mindezt megvalósítani. Az igazi kihívás itt kezdődik, és ebben segítenek az ügyes módszerek. A szenvedéstől való megszabadulás útja lehet, ha felmérjük saját adottságainkat, azt, hogy milyen lenyomatok vannak tudatunkban, hiszen számtalan összetett és láthatatlan szanszkára gyülemlett fel, amiket szépen lassan el kell hagyni. Érdemes mindent megfigyelni, tanulmányozni, a negativitásokat először pozitívra fordítani, majd azokat is feloldani, mindent ott megragadni, ahol lehet, hogy aztán a talpára állítva el lehessen engedni. (Billegő példával élve, ha mondjuk valaki felismeri az ahiṃsā Kill Billben rejtőző paradoxonát, máris kapott egy remek lehetőséget a meditációra. Itt ugyanis Aṅgulimāla pozitív megfelelőjét találhatjuk meg - Kiddo már felismerte, hogy az ölés nem helyes, a törvényt mégis végig kell vinnie - különben meghal.)
Persze az sem jöhet rosszul, ha valaki bódhiszattva fogadalmat tesz, és szépen lassan elkezdi magában kiművelni a tíz páramitát, és minél inkább próbálja megvalósítani a bölcsesség és a módszer kettősét. Mindenesetre a belső törekvés és a folytonosság a legfontosabb.

Irodalomjegyzék

Porosz Tibor: Lótusz szútra. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó
Andrew Skilton (Sthiramati Dharmacāri): A buddhizmus rövid története. Ford: Agócs Tamás (Kiadatlan, csak oktatási célra felhasználható fordítás)

http://www.freeweb.hu/tarrdaniel/
http://www.terebess.hu
http://buddhism.about.com/library/weekly/aa121302a.htm

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola

2009-09-18T14:21:00.000-07:00

Idejárni olyan élmény, amit senkinek sem érdemes kihagynia az életéből, ha egy kicsit is érdeklik a keleti szellemi hagyományok és a spiritualizmus. Ez most nem reklámszöveg. Egyszerűen olyan korban élünk, ahol az általános emberi értékek nemhogy hanyatlanak, de néhol már csak halvány ködképként derengenek fel.
Ennek legelső nyomait magunkban ismerjük fel, aztán szépen lassan az egész világ mozgatóerőire kiterjed. A rendszeres légzésfigyeléssel, vagy a különböző meditációs technikák elsajátítása révén megismerhetjük a dolgok egy olyan oldalát és természetét, amit semmilyen reklám sem fog a szánkba tukmálni este 6 után, és találunk egy olyan közösséget, aminek tagjai kisebb-nagyobb csoportokban később is megmaradnak és összetartanak. A miért-korszakukat szerencsére sokan nem nőtték ki, a kérdésfelvetés mindig jelen van. Jó esetben kinövünk a jó és rossz fogalomköréből.
Kivételes emberek (amit érdemes a szó "legbárhogyabban" jelentésében érteni :), kivételes élmények és események. Összességében szép emlékek.

A kelet-tibeti Geszár-eposz (Geoffrey Samuel cikkének fordítása)

2009-09-17T05:35:00.000-07:00

Geszár, Gling királya Közép- és Kelet-Ázsia egyik legfontosabb mondakörének hőse. Kívülről-belülről ismerik Tibet és Mongólia művelt régióiban.

Élhetett egy történeti Geszár király Kelet-Tibetben a X-XI században, de valószínűleg csak egy alakra volt szükség az eposz forrásaként - ahogy ezt ma tudjuk (Samuel, 1992.) A Geszár-eposz alkotja az elsődleges repertoárját a – főként nomád területeken fellelhető – hivatásos tibeti eposz-elbeszélőknek. Ugyanakkor amatőrök is előadják az eposzt, különösen Kelet-Tibetben.

Khamban az emberek Geszárt hősi ősüknek tartják, úgy érzik, kifejezi a khampák harcias-hősies szellemét. A gazdagabb khampa családok birtokában gyakran áll egy kézirata az eposznak, és némely epizódot ki is nyomtattak fadúcos kiadásban a XIX sz-ban kolostorok védnöksége alatt.

Habár a Geszár ének Tibet szerte ismert, a hagyomány legalaposabban kidolgozott változatát Kelet-Tibeti kéziratokban és nyomtatott verziókban találták meg. A kelet-tibeti Geszár-kör teljes terjedelemben csak az elmúlt pár évben vált nyilvánossá, mikor a fő epizódok szövegeit kiadták Indiában, Bhutánban és a Kínai Népköztársaságban; számos önálló fejezetet nyomtattak a tibeti menekült közösségben, és egy 31 kötetes gyűjtemény-kiadás jelent meg Bhutánban. A Kínai Népköztársaságban egy átfogó „Mentsük meg a Geszár-eposzt!” kampány indult útnak pár éve, és eddig a történetek mintegy hatvan különböző változatát adták ki tibeti nyelven, leginkább fadúcos és kéziratos forrásokból, valamint néhányat a kortárs énekmondók szóbeli előadásai alapján.

Angol nyelvű országokban a tibeti Geszár történetekből az Alexandra David Néel és Lama Yongden által összegyűjtött főbb részek váltak közismertté. Az elsőt 1931-ben Franciaországban adták ki, és 1933-ban fordították le angolra. Mialatt a történethez körvonalaiban meglehetősen hűek maradtak, eme verzió alapján nem képezhetünk fogalmat az eposz irodalmi és zenei minőségéről. Kizárólag egyetlen dalt tartalmaz, de az sem az eposzra jellemző (117-119; cf. 117, n.1).

Az eposz bemutatásának központi részét dalciklusok képezik, amit a történet szerint különböző szereplők énekelnek. A kéziratokban egy átlagos epizód 5000 és 10000 verssor között van, ami 50–100 dalt jelent. Ezeket szóbeli elbeszélés kapcsolja össze, meglehet némely történet jóval hosszabb (lsd. Wang). A zenei kíséret nélkül előadott dalok alkotják az eposz legjellegzetesebb részeit, és áttanulmányozva az eposz fő részeit, ezt a cikket a leírásuknak fogom szentelni.

Az eposz főbb fejezetei

A kelet-tibeti eposz – ahogy manapság ismerik – különálló események csoportjaiból áll. Az elsődlegesek Wang Yinuan számozásával a következőek:

1 „Istenek és Gling”
Gling földjének emberei (amely területet a kelet-tibetiek a sDe-dge melletti Gling-tshang-gal azonosítottak) az istenekhez folyamodnak segítségért a földjeiket zaklató démonok ellen. Az istenek megígérik, hogy küldeni fognak maguk közül valakit, hogy a földön szülessen meg és megmentse Glinget a négy hatalmas démonkirálytól (Klu Btsan, Hor, Mon és wJang). Padmasambhava meglátogatja a nágák vízalatti birodalmát, hogy elnyerje a nága hercegnő kezét, aki Geszár édesanyja lesz majd.

4 „A születés”
Geszár megszületik a földön a nágahercegnő és Gling nemzetségfője, Seng blon fiaként. A megátalkodott nagybátyja, Khro thung megpróbálja eltenni láb alól - sikertelenül.

8 „A lóverseny"
Geszár elcsalja gonosz nagybátyját, hogy vegyen részt egy lóversenyen, ahol az állt, hogy a győztes lesz Gling uralkodója és elnyeri ‘Brug-mo kezét, aki sKya-lo vezérének leánya. Geszár nyeri a versenyt, elfoglalja a trónt és egybekel ‘Brug mo-val.

10 „Észak Démon Királyának legyőzése”
Geszár másik feleségét, Me-bza’ ‘Bum-skyid-t elrabolja Klu-btsan, négy nagy ellensége közül az első, az északi démonkirály. Me-bza’ és Klu-btsan harcos nővérének, A-stag lha-mo segítségével Geszár megöli Klu-btsant. A démon birodalmának népe felveszi a buddhizmust és Gling szövetségese lesz. Azonban Me-bza’ úgy elbódítja Geszárt, hogy elfeledkezik küldetéséről, és vele marad Északon a démon birodalmában.

11 „Hor és Gling harca"
Időközben Gur-dkar vezetésével Hor három démonkirálya legyőzi Glinget, és elrabolja ‘Brug-mot, aki Gur-dkar gyerekét hordja ki. Geszár végül magához tér kábult állapotából, visszatér Glingbe, és sikeres hadjáratot vezet, meghódítja Hort, ami szintén csatlós állama lesz Glingnek.

13, 14 „Wjang és Gling harca”, „Mon és Gling harca”
Két további démonkirály fejezet, amiben ‘Jang királya, Sa-tham és Mon királya, Shing Khri legyőzetik, alattvalóik Glinghez csatlakoznak. (Sa-tham-ot a jelenlegi Yunnan Naxi-jaként azonosították be)

18 „A Kína történet”
Béke van, Geszár ellátogat Kínába, ahol bölcsességének és varázstudományának köszönhetően elnyeri a kínai hercegnő kezét.

106 „Pokol és Gling”
Geszár leszáll a föld alá, hogy megmentse anyját (van olyan verzió, ahol A-stag lha-mot, Wang elválasztva sorolja fel a 19-ként). Miután Geszár visszatér, kihirdeti, hogy küldetése véget ért és eltávozik az istenek birodalmába.

Ahogy Wang számozása sejteti, sok egyéb epizód is van. Legtöbbjük követi a szokásos mintát: konfliktus keletkezik Gling és szomszéd fejedelemségek között, akik általában nem buddhisták. Csatlakoznak Gling szövetségeseihez, és egy sor csata és mágikus csel után - ami kitöltik az epizódokat -, Geszár és Gling hősei legyőzik a katonákat és leigázzák az ellenség hivatalos központi erődítményeit (rdzong), állampolgárait pedig buddhistákká térítik, és Glinghez kapcsolják. A legismertebb részek:
„Az iráni kincserőd,” Wang’s no. 16
„Felső-mongóliai lovas erőd,” no. 20
„Alsó-mongóliai páncélerőd,” no. 21
„A kasmíri türkizerőd”, no. 26; (Kaschewsky and Tsering, 1972)
„A törökök fegyverzeterődje”, no. 30
„Szumpa dzó erődje”, no. 35; (Kaschewsky and Tsering 1987)
„Burma selyemerődje”, no. 103
Minden esetben valamiféle kincset (lovak, fegyverek, türkiz, igazgyöngy) szabadítanak meg és visznek vissza Glingbe.

Ezek a fejezetek a szájhagyományban és írásos forrásokban egyaránt éltek. A szóbeli előadások hagyománya kétségtelenül előbbre datálható az írásos forrásoknál. Jónéhány hivatásos énekmondó még mindig írástudatlan, és a szövegektől függetlenül játszik. Egyébként nincs az eposznak alapszövege. Habár az epizódok némely írásos változata etalonná vált, a fő epizódok pár teljesen eltérő írásos formában léteznek, és még a hasonló verziók is meglehetősen eltérhetnek a különböző kéziratokban. Mai napig adnak elő új epizódokat, amiket le is írnak, leginkább az előbb felvázolt klasszikus minta alapján. Az elterjedt nézetek szerint ezek az új epizódok nem új alkotások, hanem egy korábbi élet emlékei, amikor a dalnok Geszár alattvalója volt. Ez az idióma a gter-mák felfedezéséhez hasonlít, és ahogy abban az esetben, itt is erős sámánikus elemeket mutat.

A dalok szerkezete

A dalok stílusát és nyelvezetét teljeskörűen Helffer (381-460) tárgyalta. Noha a tanulmánya a Lóverseny-epizód gling-tshangi verziójának 56 dalára szorítkozott, ezek stílusa nem tért el jelentősen a többi írásos formában elérhető részekétől. Minden Geszár dalban hasonló dalforma volt használatos, tehát csak korlátozott mértékben lehetségesek stílusvariációk.
Az elbeszélő dalok hétszótagú sorokban íródtak, melyet a szanszkrit versekből (pāda) áttevő tibeti fordítók használtak. Ez a forma gyakran előfordul a vallásos versekben, beleértve Milarépa dalainak többségét.

Ahogy az eposzban használatos, négy részre tagolódik (|●●|●●|●●●| vagy |●●|●●|●●|●|), ahogy a következő gling-tshangi Lóverseny soraiban (egy ének Ma ne ne istenséghez - tib. Gung sman rgyal mo)

Now, Jo ru [Ge-sar], divine son,
listen to your aunt’s song.
(Geoffrey Samuel’s translation; cf Stein, 1956: 278; Helffer: 10-11)

Az első rész gyakran kibővül egy harmadik szótaggal: |●●●|●●|●●|●|

On the blue tent of the high heavens,
when the many hosts of stars shine out.

Állandó jelzők és szófordulatok nagyon gyakoriak, ahogy ez várható is egy műformánál, mely a rögtönző szóbeli előadáshoz még mindig szorosan kötődik. Igei ismétlések, sztandard felsorolások, hosszan tartó hasonlatok és metaforák a szóbeli eposzra emlékeztető jellegzetességek (lsd. Herrmann). A daloknak van egy fő váza, amit a legtöbb kéziratban elég pontosan követnek (Helffer: 400).

1. Megadják a hangot úgy, hogy két- vagy négysornyi, jelentéssel nem bíró szótagot [énekelnek] (pl. glu a la tha la tha la red)
2. A szereplő segítségül hív egy vagy több védőistenséget (invokáció)
3. A helyszín bemutatása: „Ha nem tudod, hol van ez, ez... van”
4. Az éneklő karakter bemutatás: „Ha nem tudod, ki vagyok, én ... vagyok” terjedelme több sor is lehet
5. Az ének fő törzse következik
6. A dal záróformulával végződik: „Ha nem érted-e dalt, hagyd, hogy a tudatodban nyugodjon; ha nem érted, nincs magyarázat.”

Szavak, zene és jelentés

Mégis miről szólnak a dalok? Geszár kétségtelenül egy buddhista hős. Az eposz központi témája a buddhizmus diadala a bön, a hinduizmus, a mágia és a démoni erők - tehát az emberben lakó önzés és ördög feletti.

Habár Geszár buddhista mivolta a lHa gling-ben tisztázódik, és Padmaszambhava állandó jelenléte, és a rá és más istenségekre való utalások folyamatosan erősítik ezt a képet, a buddhizmus központ célja, a megvilágosodás csak hallgatólagosan van jelen az eposzban. Sokkal szembetűnőbb a buddhizmus mágikus / sámánikus erőforrás volta (Samuel, 1991, 1994.)
Lényegében az eposz dalai dialógust képeznek két egymástól eltérő erő között: buddhista és nem buddhista. Nem véletlen, hogy az epikus dalok invokációval kezdődnek - egy vagy egy másik csoport védőistenséghez. (Előadásban általában Avalokiteśvara Oṁ maṇi padme huṁ hrīḥ mantrája előzi meg.) Az eposz középpontjában a menedéket adó buddhizmus (csupán erkölcsi) ereje és az énség (önzés a maga változatos formáiban) romboló démoni erőinek konfliktusa áll.

A dalok főszerepet játszanak ennek tisztázásában. Itt az eposz zenei képeit kell majd visszahívni. A dalokat rövid dallamokkal adják elő, amik két vagy három (alkalmanként négy v. több) verssort fednek le, s ezek a dallamok ismétlődnek újra és újra, míg a dalnak vége szakad - figyelmen kívül hagyva a mondatszerkezeteket. A felhasznált dallamok változatossága az előadón múlik: a gyakorlott dalnokok minden főszereplőnél és szereplőtípusnál külön dallamot alkalmaznak. Geszár és a többi főszereplő több melódiát is kaphat az alkalomtól és a daltípustól függően.
Maguk a dalok változatos típusokba sorolhatók, de jellemző, hogy megkísérlik megjósolni vagy irányítani a történetben elkövetkező eseményeket. Más szóval ezek az elbeszélő és az általa képviselt spirituális erők nevében elvégzett mágikus gyakorlatok.

Néhány esetben kifejezetten erről van szó. A Gling Tshang rTa rgyugs fejezete számos ilyen dalt tartalmaz, közöttük kettőt, amikben Geszár mágikusan transzformálja ‘Brug-mo-t egy ronda vén öregasszonnyá, aztán vissza. (15, 17 ének; Helffer: 92, 98-101) és van egy, amiben három hegyi-istenséggé változtatja át magát (40. ének; Helffer: 280-281). Túlnyomórészt azonban az erőgyakorlatok közvetettek, mint a jóslatok és az útmutatások (lung bstan) dalai. Ilyen a Ma ne ne istennőhöz szóló dal is, amit fentebb említettem. Ebben a dalban Ma ne ne, Geszár mennyei oltalmazója elmondja neki, hogy elérkezett az ideje, hogy elfoglalja Gling trónját, hogy befogja a varázslovat, és elvegye ‘Brug mot, majd elmagyarázza, mit kell tennie. Ezek a dalok pontosan egyeznek az epizódok elején, de felbukkanhatnak máskor is.

Egy jóslat szintén újra elmondható: a Kasmíri türkizerődben Geszár Padmaszambhavától kap jóslatot (6. ének) majd elbeszéli azt Gling vezéreinek (7. ének, cf. Kachewsky and Tsering, 1972: 294-298, 365-366; Samuel, 1991). A próféciák nem feltétlenül igazak és különösen Geszár gyakran varázsol magának más alakot, hogy ellenségeinek hamis jóslatokat és tanácsokat közvetítsen. Így tehát a Gling tshang Lóversenyének második dalában Geszár Hayagrīvává válva azzal veszi rá a gonosz Khro thung-ot, hogy rendezzen lóversenyt, hogy elmondja: ő vagy a fia fogja megnyerni azt megszerezve ezzel ‘Brug-mot és Gling trónját (Helffer 12-15).

A jósénekhez hasonló a jövendölő ének. A különféle dolgok jövendölése gyakori téma az eposzban, beleértve a nyílvessző-jövendölő technikát (mda’ mo), amit kifejezetten Geszárral kapcsolnak össze (pl. Az istenek és Glingben és A születésben lsd. Stein, 1956: 34, 46). A lóversenyben a jövendőmondó Geszár kérésére megkérdezi a jósfonalakat (ju thig), és előrejelzi győzelmét (47. ének)

Behold! As a presage of greatness
[The thread] falls first on the life-knot of the heavens;
You will have dominion like the blue sky covering all.
The second falls on the life-knot of the earth;
An omen that you will be established on a firm, unshakeable foundation,
An omen, that if you take the throne, you will oxxupy the leading place,
An omen, that you will be enthroned for the good of all beings.
(Samuel cf. Helffer: 308-309.)

A pozitív előjelek (rten ‘brel), az igazság szavai (bden tshig) és az áldások (bkra shis) dalaival kapcsolatban - arra vannak szánva, hogy egy adott eseménysorozat bekövetkeztét indítsák el karmikus összefüggéseken keresztül. Gyakorta egy „sikeres” szereplőt kérnek meg, hogy énekeljen egy ilyen dalt. A Gling tshang-i Istenek és Glingben miközben a tea készül, sPyi dpon, a glingi nemzetségfő, megkéri a szakácsokat, hogy a tea egy részét ajánlják fel az isteneknek, és énekeljenek egy dalt jó előjelekről (16. ének, Stein, 1956: 24, 180). A Kasmíri türkizerődben (8. ének) Geszár ugyanezt a sPyi dpon-t kéri, hogy adjon elő egy éneket a kashmíri hadsereg legyőzéséről, mivelhogy sPyi dpon egy ṛṣi, akinek a szavai valóra válnak (bden tshig grub pa'i drang srong).

The red of Chinese coral and of rose-hips
May seem alike in being red;
As time passes, they are unlike and separate.
The yellow of gold and brass
May seem alike in being yellow;
As time passes, they are unlike and separate.
The army of Kashmir and that of white Gling.
May seem alike in force and ability to win;
As time passes, they are unlike and very different.
(Samuel, cf. Kaschewsky and Tsering, 1972: 303-304, 367-368)
A legtöbb rész áldással /jókívánságokkal (bkra shis) vagy pozitív előjelekkel zárul.
A jövőbeli események feletti erő másik kifejezésmódja a csatajeleneteknél található még meg, ami a további történések nagy részét kiteszi. A harcosok jellemzően olyan dalokat énekelnek, amelyben hencegnek erejükkel, a csatában tanusított bátorságukkal, harcostársaik hadvezéreik és királyuk erejével. A harcosok általában dalt váltanak, és miután a csata lejátszódott, amiben egyikük vesztett, ennélfogva a másik dala beigazolódott.
Itt, a Kashmíri türkizerődben a hős gYu-lag-thog-lce énekel, miközben kifeszített nyilát Geszár hadvezérének, ‘Dan ma-nak szegezi:

Guardians of the teachings of Kashmir:
Watch over me and direct my hero-song.
... ... ...
I am gYu lag, the leader of the army.
Armies that come, I throw into the depths.
I am a hero who can grasp the Garuda bird!
... ... ...
You can chase away little dogs with stones,
But it won’t work with the red tiger.
You can catch little birds with a sling,
But it won’t work with the high-flying Garuda.
You can despise weak little princes,
But it won’t work with the King of Kashmir.
(Kaschewsky and Tsering, 1972: 330, 376) A Geszár színdarab kínai előadásban

Az énekek nem mindegyike esik ezen kategóriákba. Van egy pár, ami azzal foglalkozik, hogy egyenesen eljuttasson egy üzenetet vagy kérést. Általánosságban azonban elmondható, hogy a dalok magas hányada a sámánerő gyakorlásának feltételével értelmezhető.

Zárszó

A Geszár-eposz sok vonásában osztozik - beleértve a cselekményszövés elemeit - más társadalmak eposzi tradícióival. Említésre méltó, ahogyan a téma jellegzetes tibeti vonatkozásokkal teli, kifejezetten tibeti elbeszélő hagyománnyá vált. Ha egészében véve az eposz buddhizmusa nem is a nagy kolostorok írásos és filozófiai hagyománya, azért alapvetően nem összeférhetetlenek. Geszárt a követői nem egyszerűen egy korai buddhista hősnek, de Padmaszambhava földi helytartójának, és más tantrikus istenségek megvalósítójának is tekintik.

Forrás:

Geoffrey Samuel - Western Research, Samuel 1992.

Elsődleges tanulmányok:
Francke (1942), Roerich (1958) Stein (1956, 1959), Damdinsuren, Hermanns, Helffer, Kaschewky and Tshering (1972, 1987)

Ezen fejezetek modern kiadása a Kínai Népköztársaság révén
A fejezetek nagy része bhutáni kiadásban: Tobgyel és Dorji magánkiadás, 1979.
Stein (1956) Gling Tshangi verzi (1,4,8. tibeti szövegekkel, rövidített francia fordítással)

A gling tshangi fadúcos kiadás a nyingmapa ’Ju mi pham rgya mtsho (1846-1912) és más lámáknak köszönhető, főként a kelet-tibeti rime iskoláknak, akik a buddhista és dzogcshen tanítások járművévé tették (lsd. Samuel, 1992.)

az első szárnypróbálgatások

2009-09-17T05:17:00.000-07:00

A kérdés ma már nem az, hogy ki, hanem hogy ki nem megy Londonba dolgozni? 2004-ban én is kimentem, csak épp más értelemben találkoztam azzal, amivel kellett. Szép reményeim hamar szertefoszlottak, viszont amit lehetett, megnéztem, ahová csak tudtam, elmentem. Így aztán a Távol-Kelet kincseit hamarabb láttam nyugaton, hazájuktól távol.
Sákjamuni Buddhát is a londoni Victoria and Albert Museum-ben sikerült lencsevégre kapni :) a kép minősége hagy némi kívánnivalót.. :D A kamerám (a legelső digitális) egy sötét, raktárszerű arab boltban gyári hibával kereste gazdáját. Igaz, hogy borzasztóan vakuzott, de akkor halálosan oda voltam!
Ami viszont alapvetően elindított, és ösztönzött, az egy kiállítás volt
a British Libraryben, a Silk Road Exhibition. Ide sikerült még kétszer visszatévednem. Mivel már egy éve tanultam tibetit, volt némi elképzelésem a korabeli Belső-Ázsiáról, mégis - itt találkoztam először a szogdokkal, a hiung-nukkal, Sven Hedin expedíciójának dokumentációjával. Egyszerűen lenyűgöző volt.. Avalókitésvara hatalmas kínai selyem-thangkája...
Csoda, hogy nem vágtam neki a Tarim-medence meghódításának.